Kövér László a magyar demokráciáról mesélt a gyerekeknek

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 14.

Fekete Lyuk

A házelnök szerint, ha a demokráciánk nem is tökéletes, de működik.

„Elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő demokráciában élhessünk” – mondta mindezt Kövér László 500 gyermek előtt a Parlamentben egy jótékonysági rendezvényen.

Az MTI híradása alapján Kövér igazán szép gondolatokat fogalmazott meg a Parlamenttel kapcsolatban, miszerint ez az épület azért van, „hogy a világon minden magyar embernek legyen egy háza, legyen egy olyan hely a világon, ahol a magyar emberek érdekei a legfontosabbak. Ezért nevezik a nemzet házának, mert jelképes, politikai otthona a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban bárhol élő magyar embereknek” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.