Nemzeti gyásznap: Dzsudzsákot nem hívták meg a válogatott keretbe

  • 2018. augusztus 24.

Fekete Lyuk

Csak össze ne törjön bánatában egy Lamborghinit.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján számolnak be arról, hogy Marco Rossi, a legeslegújabb szövetségi kapitány keretet hirdetett. Amint azt az mlsz.hu írja, „a szövetségi kapitány, illetve stábjának tagjai az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényének indulása óta minden releváns mérkőzést a helyszínen tekintettek meg, és több külföldön játszó magyar labdarúgó mérkőzésére is ellátogattak, valamint a világ távolabbi pontjain jól teljesítő játékosok mérkőzéseit is követték az internet segítségével. Ezen tapasztalatok, a játékstílusbeli elképzelések, továbbá az ellenfelek játékának figyelembevételével alakították ki a Finnország és Görögország ellen készülő 23 fős keretet”.

„Ilyen rövid idő alatt kevés a mozgásterem, ezért alapvetően a korábbi kerettagokra támaszkodom” – magyarázta Rossi, hogy alig van változás a nagyokat égő tavalyi csapathoz képest, bár ami van, az a szurkolók számára minden bizonnyal valóságos tragédia; Rossi nem hívta be az aranylábúak eddigi csapatkapitányát, Dzuzsák Balázst. Döntéséről a következőt mondta: „Kiemelkedően fontos volt, hogy az adott játékos mennyire illik bele a taktikai elképzeléseinkbe, melyet természetesen nagyban befolyásol Finnország és Görögország játékstílusa is. (…) A fenti szempontok alapján nem küldtem meghívót az egyelőre még új csapattal nem rendelkező Dzsudzsák Balázsnak, akivel személyesen is megbeszéltem a jelenlegi helyzetet, ő pedig érveimet – a válogatott érdekeit szem előtt tartva – megértette és elfogadta.”

Rossi ennek ellenére hangsúlyozta, hogy továbbra is úgy tekint Dzsudzsákra, mint „a nemzeti csapat kapitányára”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.