Orbán kezdi túltolni a paranoiát

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 16.

Fekete Lyuk

Újabb részleteket ismertetett a „Soros-tervről”.

Orbán ma a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) országos kongresszusán ágyazott meg a következő nemzeti konzultáció őrültségének, ugyanis már azzal jön, hogy Soros „bevándorlóországgá” akarja alakítani Magyarországot, ehhez pedig pontos akciótervet is készített.

Azt, hogy ez a terv pontosan mit és hogyan ír le, egyáltalán hol található, nem tudni, mindenesetre Orbán a saját agyszüleményét már a magyar lakosságtól eredezteti, miszerint a „Soros-terv” a köznyelv terméke.

Az újabb feladat tehát adott: az apokalipszist elhozó, részletes terv végrehajtásának megakadályozása, amire természetesen készen áll a kormány, csak még a következő választásokig kell kitartani – üzeni minden magyarnak a miniszterelnök.

Kép forrása: Magyar Nemzet

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.