Trump állítólag azt üzente Orbánnak, hogy rögtön jövök, csak egyet lövök

  • narancs.hu
  • 2017. október 7.

Fekete Lyuk

Csodálatos figura a washingtoni nagykövetünk!

Donald Trump állítólag türelmet kér Orbán Viktortól, mert bár a magyar miniszterelnök rajta van az amerikai elnök vendéglistáján, vannak ügyek, amik fontosabbak holmi diplomáciai kézszorongatásnál, ilyen például az észak-koreai válság – derült ki az újonnan kinevezett washingtoni nagykövet, Szabó László a Figyelőnek adott interjújából.

Úgy tűnik, a hírhozó Szabónál jobb embert nem is választhattak volna Orbánék a poszt betöltésére, ugyanis ahogy az interjúban is eldicsekszik, a nagyköveti megbízólevél átadására szolgáló protokolláris eseményt felhasználva lényegében politikai üzenetet juttatott el az elnöknek: szóba hozta, hogy Orbán Viktor volt az első európai vezető, aki tavaly nyáron nyilvánosan kiállt a megválasztása mellett.

Trump kívülről fújja Orbán tusnádfürdői beszédét, a felét még visszafelé is el tudja mondani több nyelven.

Mert ha hinni lehet Szabónak, Trump akkor és ott tudta is, ki az az Orbán Viktor, sőt még valamelyik tusnádfürdői beszédére is emlékezett. Orbánt erős, bátor embernek nevezte, a magyarokat meg nagyszerűnek.

Ha mindennek csak a fele igaz, Orbánnak akkor sem kell elkapkodnia a csomagolást. Hacsak saját kezébe nem veszi Észak-Korea problémáját. De mi van, ha Kim Dzsong Un Soros kottájából játszik?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.