Soltész Miklós államtitkár: Nem kell a szivárványos zászló, vigyék vissza nyugatra

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 22.

Fekete Lyuk

Ugyanis "nekünk azok az értékek kellenek, amelyeket több mint kétezer éve Isten az emberek lelkébe írt." Soltész szerint el akarják rabolni az értékeinket, de az unió zászlaját egyelőre megtartjuk, mert benne van Mária szimbóluma.

Szent István nyugati szövetségkötésének szimbóluma a szivárvány zászlaja az Ószövetségből és a Szűz Máriát jelképező 12 csillag, ami az Európai Unió zászlajában is szerepel, de ezeket az értékeinket most el akarják rabolni tőlünk, jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei Pölöskén.

Soltész Miklós a 15 millió forintos kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplom felszentelési ünnepségén azt mondta: nekünk ez a szivárványos zászló nem kell, "vigyék vissza" Nyugatra, nekünk azok az értékek kellenek, amelyeket több mint kétezer éve Isten az emberek lelkébe írt.

Az unió zászlaját megtartjuk, mert benne van Mária szimbóluma, de ha sokáig "űzik a lelkeket és rombolják az értékeket", nehéz lesz ezt a közösséget egyben tartani - fogalmazott.
Arra emlékeztetett, hogy Szent István két szövetséget is kötött. Egyrészt a Nyugat-Európából érkező kereszténységgel, hogy megmaradjunk a Kárpát-medencében, illetve megerősítsük a keresztény gyökereket és továbbadjuk a keresztény értékeket, másrészt szövetséget kötött Szűz Máriával, aki azóta is védi, őrzi az országot.

Ma sajnos értékeket rombolunk, "olyanok akarják megmondani nekünk, hogy mi az igazság, akik azt sem tudják, micsoda küzdelem volt ebben a térségben, ebben az országban az értékek, a kereszténység megőrzése érdekében" - hangsúlyozta Soltész Miklós.

Hozzátette, hogy Pölöskén a kommunizmus idején, éppen abban az időben voltak olyan bátrak az itt élők, hogy templomot emeljenek, amikor a legnagyobb keresztényüldözés zajlott.

A zalai település templomát 1960-ban szentelték fel. A mostani felújítást követően ünnepi szentmise keretében áldotta meg a templomot Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke, akivel együtt misézett a Keszthely-Zalaszentgróti Espereskerület papsága.

A szentmisén a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a búcsúszentlászlói plébánia kórusa is közreműködött. A szertartáson jelen volt a pölöskei gyökereit ma is ápoló Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.