Szakács Árpád: Sokat mond, hogy a miniszterelnök mulatóskirállyal levelezik

  • narancs.hu
  • 2021. május 31.

Fekete Lyuk

A kultúrharcos szerint van üzenete annak, hogy Szijjártó Péter Majkával egyeztet, Orbán pedig Wellhello számot posztol. 

„A mai és a 100 évvel ezelőtti korszellem közti különbség Trójához és annak jelenkori romjaihoz hasonlítható. Mert ha már az említett kultúra jelentőségéből és hatásából indulunk ki, van annak üzenetértéke, hogy jelenleg a magyar lét, a magyar jövő legfontosabb bástyájába, a kultúra megszervezésének komplex, sok területet összefogó menedzselési feladataira egy cirkuszigazgatót neveznek ki” – írja Szakács Árpád jobboldali kultúrharcos az Erdély.ma oldalon megjelen publicisztikájában, amiben Fekete Péter kulturális államtitkár mellett Szijjártó Péterbe és Orbán Viktorba is beleállt. 

Szakács szerint

annak is van üzenete, amikor egy külügyminiszter Kis Grofóval „szórakozik és még hivalkodik is vele”, ahogyan annak is, hogy „az egyik legprimitívebb rapsztárral, Majkával egyezteti ügyeit”. 

Szakács itt nem állt meg a felsorolással, ugyanis szerinte annak is van üzenetértéke, hogy „Borkai Zsolték Fekete Pákóra orgiáztak az Adrián”, illetve az is „sokat mond”, hogy a miniszterelnök „Fásy Ádám mulatóskirállyal levelezik”. „És annyira, de annyira idétlen, ahogy a kormányfő a fiatalokat a végtelenül buta Flour Tomi-féle Wellhelloval próbálja megnyerni”, írta Szakács Árpád arra vonatkozóan, hogy Orbán Viktor még tavaly augusztusban a Wellhello és Halott Pénz közös dalát, az Emlékszem Sopronbant posztolta a Facebookra. 

„Az én generációm még P. Mobilt hallgatott, Csurka István és Molnár Tamás filozófus gondolatain szocializálódott. A megjelenés napján már hajnalban rohantunk az újságoshoz Magyar Fórumot venni és szombatonként Magyar Nemzetet is. 

Vitáztunk, kemény témákban feszültünk egymásnak úgy, hogy nem sértődött meg senki. Ezerszer nagyobb szabadság volt mindenben, mint ma”, fogalmazott Szakács Árpád. 

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.