Haszilló Ferenc szövegeit meghallgatva nem csak a nettó nyilas szövegelés gyomorforgató, az ezzel párosított „kisemberizmus” is mellbevágó. Az a – távolról sem csak a politikusok körében elterjedt – relativizmus, amely alapján a „kisember” mások vélt vagy valós bűneivel véli igazolhatónak saját erkölcsi satnyaságát. Haszilló – miközben nagy hangon emlegeti a halálbüntetést – arról beszél, hogy mennyit tud „összezsiványkodni”. Nyilván mérhetetlenül csodálkozna, ha a korrupt politikusokra követelt ítélettel ő maga találná szembe magát…
A keceli eset arra hívja fel a jobboldal figyelmét, hogy az erkölcsi alapállású elítélést nem csupán a kommunista rendszer szereplőire-mentegetőire, hanem a barna szélsőség szimpatizánsaira is ki kell terjesztenie. Nem lehet kettős mérce abban, hogy a vörös diktatúrát elítéljük – bár az állambiztonságis múltú államtitkár kiválasztása és pozícióban tartása óta erről amúgy sincs sok értelme beszélni –, a szélsőjobbosokra meg mindig találunk mentséget, mert hát ők milyen „jó magyar emberek” – írja Ablonczy.
