Veszprémi csoda: akadályosított akadálymentesítés

Fekete Lyuk

Újabb paródiába illő helyzetet teremtett a NER. A helyi lapból derült ki, hogy az alpolgármester egy olyan akadálymentesített feljárót készíttetett, amely használhatatlan, hiszen korlát zárja le.

Némedi Lajos alpolgármester képviselői keretének javát utak és járdák felújítására kívánja fordítani – olvasható az örömhír a Veszprémi 7 Nap nevű kiadvány legfrissebb számában. Némedi városfejlesztésben tett jótéteményeiről bővebb írást közölt lap, nem elhallgatva, hogy „idén jelentősebb összeggel támogatta a 2. számú idősek otthonának akadálymentesítését”.

Ám ha nemcsak átfutjuk a lap ötödik oldalát, hanem alaposabban megnézzük a képet, akkor láthatjuk, hogy az akadálymentesítés címén épített rámpa a semmibe vezet, ugyanis azt a bejárat előtt egy vaskorlát zárja le, ami feltehetően még korábban épült, és a lépcsőn közlekedők számára szolgált kapaszkodóként. Tehát az idős mozgáskorlátozottak vagy átmásznak rajta, vagy arra kényszerülnek, amire eddig is: lépcsőznek.

A Veszprémi 7 Nap egyébként is szereti az önkormányzati jó híreket, az önkormányzat pedig a lapot, amibe évi 30 milliót tol bele. Mint azt az egyik ellenzéki városi képviselőtől, Katanics Sándortól megtudtuk, az idősek otthonának akadálymentesítéséhez, vagyis egy rámpa építéséhez járult hozzá a városrész önkormányzati képviselője képviselői keretének terhére. A DK-s politikus szerint a Veszprémi 7 cikke tökéletesen jelzi, hol tart ma a mai magyar valóság: egy ilyen cikk a megírástól a szerkesztésen keresztül a nyomdai előkészítésig több kézen megy keresztül, mégsem szólt – vagy nem mert szólni – senki, hogy ez mekkora blama.

Itt lapozzon kettőt az említett cikkhez:

Veszprémi 7 Nap – 2018. 08. 16.

null

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.