Gajdics Ottó is megszólalt genderügyben: Az egyetemen inkább hazafiságra kell nevelni

  • - gera -
  • 2018. augusztus 16.

Fekete Lyuk

A Magyar Idők főszerkesztője fontosnak tartotta elmondani, hogy a gender szakon „a hülyék a maguk hülyeségeit élik ki”.

Miután hivatalossá vált, hogy a kormány betiltja a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak oktatását a magyarországi egyetemeken, a kormánypárti sajtó szinte azonnali támadásba lendült, és elkezdte tonnaszámra publikálni a cikkeket arról, hogy miért nincs szükség erre a képzésre.

A Magyar Időkben például ilyen cikkek jelentek meg a napokban:

false

false

false

A 888 két napja le akarta leplezni a gender szakot, de kiderült, hogy a szerző nem nézett eléggé utána a képzésnek. Azt írták, hogy az ELTE csupán egyetlen oktatóval készül a társadalmi nemek tudománya mesterszak következő szemeszterére, azonban ez nem igaz, ahogy az az egyetem tanrendjéből is kiderül.

false

Szerda este pedig Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője nyilatkozott a képzésről az Echo Tv-ben. A korábban a politikusok fizetésemelését is furcsa érvekkel védő Gajdics reagált Kunhalmi Ágnes szavaira is, aki az ATV-ben két napja elég közérthetően magyarázta el, mivel foglalkozik a társadalmi nemek tanulmánya képzés.

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Gajdics szerint ezen a szakon újra feltalálják a kanálban a mélyedést, és egyébként is hárommillió ember kiáltja ma Magyarországon, hogy az állam határozza meg, működhet-e a képzés. Gajdics amúgy azt gondolja, hogy az egyetemek államilag akkreditált képzésein hazafiságra kell nevelni:

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Arról, hogy a gender szak valójában mivel foglalkozik, Pető Andrea, a CEU Gender Studies tanszékének professzora többször is írt a napokban a Twitterjén.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.