film

A cukrász

Film

Berlin, Jeruzsálem, habos sütemény, szerelem, finoman cukrozott tragikum – jól bevált recept. Két férfi szerelméből szövődik egy másik, másmilyen szerelem. S marad az örök kérdés: vajon ki kit szeret?

Az üzleti ügyekben rendszeresen Berlinbe látogató zsidó férfit első útja rendre ugyanabba a cukrászdába viszi – az édességek mellett a fiatal cukrász kedvéért. Ám a szenvedélyes viszonynak hamar vége szakad. A férfi nem megy többet a német városba, a cukrász pedig kétségbeesésében Izraelbe megy, ahol szerelme nyomát keresve végül feleségének a kávézójába szegődik kisegítőnek. A jeruzsálemi kóser minősítésű helyek sütőit nem zsidó még csak véletlenül sem használhatja, nemhogy a saját kezével készített ételt, de még a saját kezét sem teheti a sütőbe, különben oda a kóserság. Az igyekvő Thomas mégis nagy elánnal veti magát a munkába, kultúrák találkoznak, száll a liszt, csorog a fekete, a kávézó felvirágzik, a szeretett férfi özvegyének szíve meg lángra lobban. Ám a múlt, a két férfi elhallgatott múltja végül mindent tönkretesz. Vagy mégsem? A ki nem mondott dolgok, a kívülről-belülről emésztő titkok borítékolható, mégis különös feszültséget teremtenek: a szótlanságából kibontakozó film mindent tudó nézői – majdnem minden információ birtokosaként – is tanácstalanok maradnak. Mit keres ez az ember? S mihez kezd azzal, amit helyette talál? Mit akart, amikor elindult? Nem mondja meg senki helyette, ő meg mit mondjon, ha maga sem tudja, mit kéne mondania – és ez a jó az egészben. Mindenkinek a saját drámája zajlik.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.