Film

Iljics Ramirez Sanchez, miszerint Carlos, vagyis a Sakál nem új vendég a filmvásznon: A Sakál árnyéka című (1997-es) amerikai verzió mellett számos műben szerepelt önmagában éppúgy, mint róla mintázott, de végül mégiscsak kitalált figuraként. Ezen művek promóciós anyagai közül egy sem mulasztja el a nagyérdemű tudtára adni, hogy az életfogytiglani büntetését töltő alany megtekintette a terméket, és áldását adta rá, vagy éppen nevetett rajta vagy csinált valami más emberit, ami a rácsokon kívül nem volt szokása.

Hogyan lesz egy túlsúlyos, alkoholproblémákkal küszködő lúzerből egy csapásra az élet császára, hálás kocsmárosok grátiszitalainak fogyasztója, s adakozó kedvű tinilányok álmainak netovábbja? Mi sem egyszerűbb: elég, ha emberünk egy latex kezeslábasban és egy hátrafelé csúcsosodó bukósisakban (melyekre a rehab valamely fura módszerekkel operáló terápiáján tett szert) megszökik az elvonóról, és egy aprócska, szürreálisan naiv és barátságos lakosokkal felszerelt ír faluban köt ki. Mikor a Cassidy család hazatérve felfedezi a hűtőjüket csontra csupaszító, delíriumban fetrengő betolakodót, a helyi rendvédelmi szervek (konkrétan a pszichopata rendőrparancsnok) értesítése helyett a kisközség ütődött, mellékállásban drogdílerként működő orvosát hívják segítségül, aki fel is állítja a diagnózist: a vendég egyértelműen az űrből érkezett.

Elia Kazan 1972-es filmje, A látogató minden posztháborús szindrómák máig ható, megkerülhetetlen filmje - és nem utolsósorban részletes beismerő vallomás, de ez most nem tartozik ide. A háborúnak egy ideje vége, s a veteránhoz látogatók jönnek, egykori harcostársai.

Szabad a kégli, még csak hálni sem járnak haza a szülők, ideális terep - gondolhatnánk - egy nagykamasznak. Annyira mégsem az, mert amikor anya és apa mégis megjelenik, hogy pénzzel tömje ki a zsebeket és kajával a hűtőszekrényt, fény derül a rendezett lakberendezés mögött meghúzódó rendezetlen viszonyokra.

Azt gondolták, valami újat találtak ki. Olyan nagyon új azért nem volt, a nouvelle vague előtt is voltak nouvelle vague filmek, de azért jó dolgokat csináltak. Ott van Mr. Truffaut filmje, az Amerikai éjszaka. Remekmű. Godard-t viszont nem szeretem. Az én szememben nem több egy kifinomult művész álarcát viselő dilettánsnál.

Saját forrásból forgattak dokumentumfilmet 44 költővel, s a párjaként készítettek egy fikciós rövidfilmet is Trill Zsolt, Petrik Andrea és Kovács Krisztián főszereplésével a vers születéséről. Versmob címmel április 11-én, a költészet napján mutatták be műveiket - a weben.

Múlt kedden a Gödörben tartotta meg az On the Spot két riportere és a Deck Attack stábja az első On the Spot Partyt. A szervezők szándéka szerint történetileg kibékíthetetlennek gondolt népcsoportok zenészeit eresztik össze: az indító esten az izraeli Balkan Beat Box, valamint a palesztin SAZ és csapata állt a színpadra. Az este fellépőivel a koncert előtt, alatt és után beszélgettünk.

Jövés és menés az egész pálya, és még a legutóbbi, Új Színházban eltöltött tíz-egynéhány évet is megszakította egy szerződésbontás. Közben elkészült rengeteg film is - Derzsi Jánossal a régiek és az újak is szerettek-szeretnek dolgozni. Tarr Béla A torinói ló című filmjében a férfifőszerepet játssza.

Március 21-én Szőcs Géza, a Nefmi államtitkára váratlanul információkat szolgáltatott a parlamentben a Trafó Kortárs Művészetek Háza további sorsáról, és megemlítette, hogy Markó Ivánnak és Bozsik Yvette-nek szánják a nemzetközi hírű befogadószínházat. Eddig annyit lehetett tudni, hogy a Trafót fenntartója, a Fővárosi Önkormányzat összevonná a Petőfi Csarnokkal, aztán újabb híresztelések szerint a Budapesti Operettszínházzal és néhány más intézménnyel együtt átadnák az államnak - így az intézmények élére pályázni sem kell, elég a kinevezés. Biztosan semmit sem tudni még, de a szakma képviselői egymásnak estek. Bozsik Yvette-et kérdeztük arról, hogy mit szól mindehhez.

Az operatörténet egyik leghíresebb Scarpiája - közel négyszázszor öltötte magára a római rendőrfőnök szerepét a Toscában. Drámai baritonja tekintélyt parancsoló. Idestova huszonöt éve a Metropolitan Opera évadnyitó előadásainak sztárja, a nemzetközi operaszínpadok visszatérő vendége. Juan Pons hatvannégy évesen a Don Pasquale címszerepével gazdagította repertoárját: Budapesten a Tavaszi Fesztivál keretében debütált Donizetti híres vígoperájában Miklósa Erika partnereként. Ebből az alkalomból beszélgettünk a Mallorcán élő művésszel.

A kábultan lüktető, fülledt sivatagi gitárzenéjével iskolát teremtő kaliforniai Kyuss 1995-ben, kevéssel a negyedik lemezének megjelenése után oszlott fel. Tizenhat év kellett hozzá, hogy a klasszikus felállás háromnegyede ismét együtt játsszon: a Kyuss Lives! néven turnézó zenekar vasárnap lépett fel a Petőfi Csarnokban - a koncert előtt John Garcia énekes válaszolt a Narancsnak.

Legújabb filmje, az Ébredj velünk londoni díszbemutatójára megbűvölt újságírónők és kábult hoszteszek gyűrűjében érkezett, oldalán filmbéli partnerével, Rachel McAdamsszel. E kitüntetett alkalomból beszéltünk vele.

A Subscribe pályafutása igazi sikertörténet: a középiskolás baráti társaságból alakult, modern rockzenét játszó csapat folyamatos fejlődéssel vált műfajában Magyarország egyik meghatározó zenekarává. A kis klubokból indult Subscribe tizedik születésnapját két évvel ezelőtt már egy csaknem telt házas fellépéssel ünnepelte a Petőfi Csarnokban, idén pedig, amellett, hogy a Művészetek Palotájában ad két speciális koncertet, a Bookmarks címet kapott új nagylemez is elkészült, amely minden bizonnyal az év egyik legfontosabb kiadványa lesz rockzenei fronton. A Narancs kérdéseire Anga-Kis Miklós basszusgitáros (képünkön jobbról a második) és Horváth Attila gitáros (balról az első) válaszolt.

Bár a Pál Adrienn Cannes-ból a filmkritikusok díjával tért haza, forgalmazására egy évet kellett várni. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megígért, ám oda nem adott támogatása hiányában szinte promóció nélkül, néhány kópiával mutatják be a filmet.