Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

film - Carlos

  • - ts -
  • 2011. április 14.

Film

Iljics Ramirez Sanchez, miszerint Carlos, vagyis a Sakál nem új vendég a filmvásznon: A Sakál árnyéka című (1997-es) amerikai verzió mellett számos műben szerepelt önmagában éppúgy, mint róla mintázott, de végül mégiscsak kitalált figuraként. Ezen művek promóciós anyagai közül egy sem mulasztja el a nagyérdemű tudtára adni, hogy az életfogytiglani büntetését töltő alany megtekintette a terméket, és áldását adta rá, vagy éppen nevetett rajta vagy csinált valami más emberit, ami a rácsokon kívül nem volt szokása.
Iljics Ramirez Sanchez, miszerint Carlos, vagyis a Sakál nem új vendég a filmvásznon: A Sakál árnyéka címû (1997-es) amerikai verzió mellett számos mûben szerepelt önmagában éppúgy, mint róla mintázott, de végül mégiscsak kitalált figuraként. Ezen mûvek promóciós anyagai közül egy sem mulasztja el a nagyérdemû tudtára adni, hogy az életfogytiglani büntetését töltõ alany megtekintette a terméket, és áldását adta rá, vagy éppen nevetett rajta vagy csinált valami más emberit, ami a rácsokon kívül nem volt szokása. Nos, ettõl az eredetileg háromrészes minisorozatra szerkesztett alkotástól állítólag dühbe jött, s ügyvédei pert helyeztek kilátásba. Ah, a fenevad megijedt!

Voltaképpen a gazfickó pályaképét esetleg nem minden fordulatában ismerõ, laikus nézõnek könynyen alakulhat ki olyan benyomása, hogy okkal tojt be, lévén a film roppant meggyõzõ erõvel tárja elénk - ügyesen dramatizált formában - egy látványosan szorgos kutatómunka ugyancsak látványos eredményeit. S mivel Iljicsünk (akit anno tiszteletbeli magyarnak is tekinthettünk volna, ha tudjuk, hogy itt mászkál Pesten) kimondottan nemzetközi terrorista volt, így áldatlan ténykedését egy jócskán ibuszos mûalkotás õrzi, megfordulunk Párizsban, Londonban, Berlinben, Bejrútban és mindenfelé máshol is, s mindenhol úgy beszélünk, ahogy kell - szólok elõre, figyeljék a magyar szót!

De nem csak Carlos van ám ott minden kilométerkõnél, a világ mozijait, tévéit úgyszólván ellepik a terroristák - s e film vitán felül kiemelkedik az áradatból.

Vetítés: április 14-én, este fél kilenckor a Toldiban és 15-én, este nyolckor az Urániában

****

Előző cikk a rovatban "Muszáj néha kimozdulni" - Dave Lombardo - Slayer
Következő cikk a rovatban "A vers vagány" - Sarlós Dávid és Gyaraki Dávid filmkészítők

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

Visszhang

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

Visszhang

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

Visszhang

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Visszhang

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

Visszhang

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

Visszhang

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Visszhang

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

Kritika

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

Kritika

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Kritika

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.