Saját forrásból forgattak dokumentumfilmet 44 költővel, s a párjaként készítettek egy fikciós rövidfilmet is Trill Zsolt, Petrik Andrea és Kovács Krisztián főszereplésével a vers születéséről. Versmob címmel április 11-én, a költészet napján mutatták be műveiket - a weben.
*
Magyar Narancs: Filmek a költészetről?
Sarlós Dávid: Tavaly, a költészet napján - ami egyébként az országgyűlési választás napja is volt - felkértük három különböző generáció színészeit, hogy flashmob formájában menjünk le, és nézzük meg, milyen, ha színészek verset mondanak metrón, szemekbe nézve, utcán, szórakozóhelyen. Ebből akartunk összeállítani egy filmet a webre, és amikor elkezdtünk dolgozni, akkor esett le, hogy mélyebbre kell ásni.
MN: A versmob 0411 című dokumentumfilm a költészet jelentőségéről szól.
SD: Hogy van-e egyáltalán jelentősége. Mi nyilván egy olyan alapállítással mentünk neki az egésznek, azzal a svunggal, hogy a költészet vagány. De arra koncentráltunk, hogy objektív kérdés legyen, hogy "Van-e helye, értelme? Ki a közönség?".
Gyaraki Dávid: Illetve nézőként neked van szegezve a kérdés, hogy mersz-e elég bátor lenni a vershez, beengeded-e olyan mélyre, ahol tényleg tud hatni, vagy elcsapod, és nem, nem.
SD: Nem tanítottak meg verset olvasni, abban az értelemben, hogy mire való a vers, hogy kell használni.
MN: Mit szóltak a költők?
SD: Mindenki fogadott minket, az emberek nyolcvan százalékával a nappalijukban - két kávéfőzés között - beszélgettünk. Megtisztelően őszinték voltak.
GYD: Egy kávé vagy sör mellett elmondták a kamerának a saját szavaikkal, hogy mi ez az egész. Bízunk benne, hogy pont emiatt azoknak a nézőknek is meg tud szólalni a film, akik azt gondolják, hogy a költők valami múlt századbeli, lantos figurák.
MN: Könnyen eljutottatok mind a negyvennégy költőhöz?
SD: Volt, aki évek óta nem beszélt a médiával, és amikor ötödször vagy hatodszor hívtuk telefonon, vagy többedszerre érintkeztünk írott levél formájában, akkor szépen lassan elhitte, hogy senki nem áll mögöttünk, sem média, sem akármilyen platform, csak az internet van - ami többeknek szintén olyan zavaros és nem definiált. Amikor elhitték, hogy ez csak generációs kíváncsiság a részünkről, akkor beengedtek magukhoz.
MN: Kivel volt a legnehezebb?
GYD: Olyan, aki nagyon ellen akart állni, nem volt. Inkább olyanok, akiknek az időbeosztása miatt nem fért volna bele. Mert volt olyan is, akihez, ha mentünk, az a napja már kuka volt, mert úgy kellett átgondolnia mindent, hogy "na, jönnek a fiúk", és aznap már nem fog vagy tud dolgozni.
SD: Például Kányádi Sándort baromi nehéz volt elcsípni, egy Kaláka-fellépés előtt sikerült. Bertók László évek óta nem adott interjút, de minket most fogadott.
GYD: Vagy Parti Nagy Lajos, aki vonakodva, szkeptikusan állt az egészhez, aztán kis egyeztetés után mégis beleegyezett, de még akkor is megvolt benne a hűvösség, majd leültünk az íróasztala köré, és szépen feloldódtunk. Az utcáról érkeztünk, és azt az utcát vittük be a nappalijukba, és most van egy ilyen dokumentumfilm.
SD: A végeredmény tétje tényleg az, hogy milyen hatása lesz "az utcára". Eddig párhuzamos dimenziókban létezett az egész, és most megpróbáljuk kicsit öszszemosni a kettőt, a költőket a webre visszük. Az a tartalom, ami bárhonnan elindítható, beletekerhető, bármikor megnézhető, beágyazható, "lopható", másolható, idézhető, közös (!), ugyanúgy közös, mint a vers.
GYD: Nemes Z. Márió mondta, hogy egy vers pont elfér scrollozás, görgetés nélkül a képernyőn, így az a 2011-es hype is ki van bekkelve, hogy ne görgess.
MN: Hatott rátok Kamarás Iván Mobilvers ötlete?
SD: Ez egy fontos sztori, emberként igen, de a filmre nem.
GYD: Egy tök jó kezdeményezés: utcasarokra álljunk ki, mondjunk verset, de a versnek van egy olyanfajta intimitása, ami pont az az iskolapadban egymásnak átnyújtott titkos üzenet, ami azért működik, mert a pad alatt van valahol, akkor is, ha tudja az egész osztály, a tanár is, de ott van. És ha kiállsz azzal a titkos üzenettel, annak is meg van a vagánysága, csak egészen másfajta.
MN: Milyen lett a kísérő rövidfilm?
SD: Azt én rendeztem, Dávid a producer, és ketten írtuk. Igazából nem kísérője a dokumentumfilmnek, inkább egy belépő. Ha valaki szívesebben néz meg egy ilyet remek színészekkel, akkor ahol ez a történet véget ér, pontosan ott kezdődik el a dokumentumfilm. És ez fordítva is igaz. Az egyik egy nappal története, a másik egy konkrét éjszakáé, ez a versmob 0411 - a virrasztás.
GYD: Semmiképpen sem illusztráció a rövidfilm. Sem a dokumentumfilmben, sem a rövidfilmben nem hangzik el teljes egészében egyetlenegy vers sem, nincs olyan, hogy valaki feláll, és szavalni kezd.
MN: Anyagilag hogyan készült ez a két film?
SD: A dokumentumfilmet a nullából hoztuk ki, csupa szívesség volt. A fikciós része viszont átcsapott gerillából iparba. Bár az egész művészeti stáb gyakorlatilag éhbérért dolgozott.
GYD: Ez úgy néz ki, hogy a forgatókönyv bizonyos változtatásokat művészileg nem engedett meg, és akkor jött a gyártásvezető, és olyan összegeket mondott, hogy a falnak mentünk tőle. De hittünk abban, hogy a magánmecenatúrát fel tudjuk éleszteni. Kaptunk olyan emberektől pénzt, akik teljesen látatlanban hittek a filmben, bevállalták, én ezt a mai napig nem is hiszem el. A megszokott támogatási rendszert használva ez a film nem készülhetett volna el három hónap alatt.
SD: Csak mentünk, és nem álltunk meg.
