*
Magyar Narancs: Hoszszan kellett várni az új filmedre. Miért?
Kocsis Ágnes: Négy év nem olyan hosszú idő két film között, különösen mifelénk. Közben született egy kislányom is, de azt hiszem, a pénzügyi háttér amúgy sem állt volna össze hamarabb. Mindemellett én nem tudnék évente filmet készíteni, de még kétévente sem. Nem hinném, hogy igazán színvonalas alkotásokat lehet létrehozni rövid idő alatt, különösen nem hosszú távon. Mi magunk írjuk a forgatókönyveket Andrea Robertivel, és már önmagában ez megkíván legalább egy évet vagy többet. Szerintem az igazi elmélyüléshez idő kell. Ez a filmjeim tempóján is látszik.
MN: A Pál Adriennben egyszerre érezni az emberközeliséget és a stilizációt. Miért tartottad fontosnak épp ezt a történetet?
KÁ: Engem általában az ember érdekel, a belső világunk, azonban szeretem, ha a filmnek koherens, saját világot tudok teremteni. A hitelesség elsősorban pszichológiai értelemben fontos. Bár ügyelni próbálunk a tárgyi hitelességre is, előfordul, hogy van olyan dolog, ami a filmben hiteles, abba jól illeszkedik, az életben pedig lehet, hogy nincs is pont ilyen. A stilizáció segít a lényegre koncentrálni, amellett, hogy nagy szerepe van a film önálló világának létrehozásában.
MN: Nem a filmben lassan körvonalazódó valóságos, de a bennünk eltemetett Pál Adrienn: valójában saját megvalósulatlan és megvalósítatlan életünk...
KÁ: Mindenkinek meg kell vagy meg kellene tennie azt az utat, amiben megpróbálja megismerni önmagát, és a megvalósulatlan és megvalósítatlan életét összhangba hozni a valóságos énjével és életével. Ha ez nem sikerül, akkor - akárcsak a film főszereplője, Piroska - megfelelési vággyal küszködve, boldogtalanul bolyonghatunk a minket körülvevő szürke világban. Azt hiszem, mindenki Pál Adriennje inkább ez az egység, a valódi önmagunk, a vágyainkkal együtt. Nem is igazán az, akik szeretnénk lenni, hanem akik valójában vagyunk. Ez sokszor saját magunk számára sem világos, nagyon össze tud keveredni.
MN: A főhőst nyilvánvalóan évek óta elhanyagolja a férje, akit csak a saját kis világa érdekel. Már a Friss levegő sem rajzolt hízelgő képet a férfiakról.
KÁ: Nem gondolom, hogy olyan rémesnek ábrázoltuk volna a férfiakat. Ezt az érzést talán az keltheti, hogy általában a hősnők rossz közérzetéhez hozzájárul néhányuk viselkedése. Ha Piroska férjének szemszögéből készülne a film, akkor arról is szólhatna, hogy van egy rémes felesége, aki nem is foglalkozik vele, és még csak magával sem törődik. Egy tönkrement kapcsolatban egyébként is nagyon önzőek és gonoszak tudnak lenni az emberek. És ha már itt tartunk, azért abba is érdemes belegondolni, hogy általában a filmekben hogyan ábrázoltatnak a nők.
MN: Nemrégiben az Arte közölt egy összeállítást a magyar kultúrpolitikáról, s ebben te is megszólaltál. Hogy látod a filmgyártás helyzetét?
KÁ: Értetlenül figyelem a történéseket. Sokan arról beszélnek, hogy a magyar film válságban volt, és meg kell menteni. Hát most már tényleg válságban van, és meg is kéne menteni. Azonban eddig a magyar film Kelet-Közép-Európa egyik kiemelkedő filmművészete volt, és nemcsak a hatvanas években, de az utóbbi tíz évben is. Térségünkben a magyar film volt mostanában az egyik pozitív példa a román mellett. Mindemellett sok közönségsiker is készült. A filmgyártás hosszú, az ötlet megszületésétől a forgalmazásig évekig is eltartó folyamat. A nyár óta teljes mértékben befagyasztott finanszírozás - ami nemcsak a játékfilmeket érinti, hanem az összes filmes műfajt, a fesztiválokat, filmes kiadványokat, a forgalmazást, az art mozikat - nagy űrt hagy majd maga után. Nem mondom, hogy nem találhattunk hibákat az MMKA működésében, de az biztosan nem megoldás, hogy egy alapvetően demokratikus szervezetet teljesen eltörlünk, és amíg egy újat hozunk létre, veszni hagyunk mindent, ami addig felépült. Nem kéne hagyni, hogy a nemzeti kultúránk egyik fontos szegmensét tönkretegyük, és nagyon remélem, hogy az új rendszer, amelyről még semmit sem tudunk, demokratikus lesz, és az alkotói szabadságban bízva fenntartja ezt a sokszínű magyar filmkultúrát.
