„Érszorító mindenkinél van?”
Háborús játékfilmek rendezői Terrence Malicktől Oliver Stone-ig ölni tudnának egy ennyire vészjósló mondatért, amely a létező Donyeck-medencében ténylegesen elhangzik egy valóságos orosz katona szájából 2015 nyarán, mielőtt társaival akcióba indulna az ukrán ellenség terepén. A nem éppen a tervek szerint alakuló bevetésből a huszonegy-két éves fiúk nagyjából felét nejlonzacskóban hozzák haza, de, mert a háború már csak ilyen, csupán azután, hogy két napig rágták a földön széjjelszóródott testüket a férgek. Ami megmarad belőlük, arra már a saját anyjuk sem könnyen ismer rá.
| ||
A háború úgynevezett izgalmaiból ennyi marad a valóságban: egy zacskó oszló hús meg a zokogó szülők a fejfánál. A nullánál is kevesebb. Az Oleg választása lefegyverző, rezignált precizitással képes bemutatni, hogy a háborús fikció az emberiség történetének egyik legkártékonyabb hazugsága, hiszen – többnyire szándékosan, néha önkéntelenül – olyan elemeket csatol a tárgyhoz, amelyeknek semmi keresnivalójuk nincs egy valóságos harcmezőn. A „mily dicső a hazáért halni” pátosza a harcok közvetlen közeléből elénk táruló képek szerint több fronton is mérgezi a falra celluxozott Putyin-fotó alatt gyülekező orosz önkénteseket: ez dől, persze az államilag kontrollált média propagandaműsoraiból, de ami még fontosabb és szomorúbb, a lelki támaszukul szolgáló anyanyelvi popzene is előszeretettel közvetíti nekik ezt a képet.
Ám itt jön az a fordulat, amellyel soha semmilyen elnyomó hatalom nem számol: ezek a fiatal fiúk, jöjjenek bármilyen mélyről (az egyikük Szibéria szívéből érkezik a régióba) egyáltalán nem hülyék. Határozott kézzel irányított agymosás ide, fegyverbarát nemzeti tradíciók oda, a film főhőseként mozgó Olegnek például mindössze két napjába telik, hogy pontosan átlássa az összes játékszabályt. A kelet-ukrajnai háború hazugságai, eszelőssége, brutalitása és elemi irracionalitása a maga nyers banalitásában tárul a szeme elé – ám ő mégis lehúz több mint egy évet a fronton. Elena Volochine és James Keogh nagyszerű filmjéből arra is megkapjuk a választ, hogy miért tesz így.
Cseppet sem leszünk vidámabbak tőle.
