„Látta valaki Michael Hordernt?” - Brian Cox színész

Film

Egy színészlegendát játszik Edelényi János új filmjében, a Jutalomjátékban. Kedvenc skót színészünk, számos filmes gonosz hű megformálója, Skype-on jelentkezett be New Yorkból.

Magyar Narancs: Jóval azelőtt, hogy An­thony Hopkins eljátszotta volna Hannibal Lectert, ön is emlékezetest alakított az emberevő doktor szerepében, Michael Mann Az embervadász című filmjében.

false

 

Fotó: Richard Saker

Brian Cox: Michael érdekes eset. Egy lélekboncolgató rendező, aki abban a tévhitben él, hogy a brit színészek nem sokat adnak a pszichológiára. Ennek épp az ellenkezője igaz. Szóval Michael, aki Angliában kezdte a pályát mint reklámfilmes, azt sulykolta, hogy Lecter úgy tekint magára, mint valami felsőbbrendű lényre, olyan, mint egy elit angol magániskola „ki, ha én nem?” diákja. Kérdezte, hogy ismerek-e ilyeneket? Törtem a fejemet, nem jutott eszembe senki, mígnem leesett, hogy hát a fiam, az én 16 éves gyermekem pont egy ilyen magániskola tanulója. Ja, hogy olyan, mint a gyerek? Rögtön tudtam, Mann mire céloz. Az én Lecterem nem kis részben a kamasz fiamon alapul.

false

MN: Később nem vált terhessé a szerep?

BC: Ellenkezőleg, Lecter nagyon is jó volt hozzám. Egy kicsit sajnáltam is mindig szegény Anthony Hopkinst, hogy mire eljátszotta A bárányok hallgatnakban, már létezett egy másik Lecter is, az enyém. A Bárányok sikere a mi filmünket is szépen visszahozta a köztudatba, kultfilm lett Az embervadász. Hopkins és én később játszottunk is együtt, de kerültük a témát, azt hiszem, mindketten torkig voltunk már az örökös összehasonlítgatásokkal.

MN: Emlékezetes gonoszok egész sorát adta a világnak: Stryker ezredesként az X-Men mutánsainak életét tette pokollá, a CIA főembereként pedig Jason Bournét.

false

BC: Ami a fizikai igénybevételt illeti, Stryker volt a kimerítőbb, egy energiabomba ez az ember, de az idegeimet a második Bourne-film tette igazán próbára. Én még annyi forgatókönyvírót egy filmben nem láttam. A Bourne olyan volt, mint egy átjáróház, jöttek-mentek az írók, az Oscar-díjas Brian Helgeland is megfordult közöttük. Nem ő volt az egyedüli nagy név, aki próbálta feljavítani az anyagot. A filmvégi nagyjelenetet köztem és Matt Damon között jóval a forgatás befejezése után csináltuk meg. Már rég Skóciában voltam, egy színdarabban léptem fel. Hívtak, hogy lenne még egy dolog, mondtam, nem megy, folyamatos fellépéseim vannak, erre azt mondták, hogy jó, de mit szólnék a hétfőhöz. Megnézték, hogy hétfőn nincs előadás! Felraknak egy repülőre a szombat esti fellépésem után, szépen eljövök Berlinbe, kedd reggelig megcsináljuk, és mehetek vissza Skóciába. Így is történt. Nem hiszem, hogy észrevette, de parókát viselek a jelenetben, csak így tudtuk visszaállítani a Bourne-frizurámat.

MN: A Lear király 1983-as tévés feldolgozásában együtt játszott a címszerepet alakító Laurence Olivier-vel. Milyen volt a színészkirály élőben?

BC: Egy igazi vén róka volt. Látszott, hogy nincs sok neki hátra, de mindent beleadott. Ez az ember hozta létre a National Theatre-t, és ez a nagyság még így, az alkonyi éveiben is sütött róla. Az én generációm szemében nem volt nála nagyobb színész. Michael Gambon, Anthony Hopkins, Derek Jacobi, Ian McKellen – mindannyiunknak megadatott, hogy dolgozzunk vele; szentként tiszteltük. Nem mondanám, hogy mindig és mindenben ő volt a legnagyobb, de a legbátrabb, az igen. A Lear király forgatásakor már el-elfelejtette a szövegét. Ez volt az egyik, ami zavarta, a másik meg egy rivális Lear-produkció, amit épp akkor adott a tévé. „Micsoda remek színészeink vannak – áradozott –, csupa-csupa kiváló kolléga, és mind tudja a szövegét. Én egy kurva szót sem tudok ebből az egészből!” Majd minden átmenet nélkül folytatta: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként?” Mindenki a cipője orrát kezdte nézegetni, életveszélyes lett volna bármilyen összehasonlításba belemenni. Jött a felvétel, Olivier elvonult, de nem sokáig voltunk biztonságban, hamarosan megismétlődött a jelenet: egy-két panaszszó, hogy egy szót sem tud a szerepéből, majd a lényeg: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként?” Így ment ez kétszer-háromszor, míg végre áttört a gát. Felvétel lemegy, Olivier jön, és jön a kérdés is: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként? Na, ő aztán tudta a szövegét! Mind egyes sort! De én akkor is kibaszottul jobb színész vagyok nála a hét bármely napján!” – ordította.

MN: Volt alkalma Mel Gibsont is megfigyelni munka közben, hiszen játszott nála A rettenthetetlenben. Hollywood meg fog bocsátani valaha is neki?

BC: Én nagyon szeretem és tisztelem őt. Nagyon nagy tehetség, akinek megvannak a maga démonai. Radikális katolikus családban nőtt fel, az apja nagy hatással volt rá, és Mel mindig is kötelességtudó fiú volt. Ami nem mindig vált az előnyére.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.