Magyar Narancs: Jóval azelőtt, hogy Anthony Hopkins eljátszotta volna Hannibal Lectert, ön is emlékezetest alakított az emberevő doktor szerepében, Michael Mann Az embervadász című filmjében.
| ||
Brian Cox: Michael érdekes eset. Egy lélekboncolgató rendező, aki abban a tévhitben él, hogy a brit színészek nem sokat adnak a pszichológiára. Ennek épp az ellenkezője igaz. Szóval Michael, aki Angliában kezdte a pályát mint reklámfilmes, azt sulykolta, hogy Lecter úgy tekint magára, mint valami felsőbbrendű lényre, olyan, mint egy elit angol magániskola „ki, ha én nem?” diákja. Kérdezte, hogy ismerek-e ilyeneket? Törtem a fejemet, nem jutott eszembe senki, mígnem leesett, hogy hát a fiam, az én 16 éves gyermekem pont egy ilyen magániskola tanulója. Ja, hogy olyan, mint a gyerek? Rögtön tudtam, Mann mire céloz. Az én Lecterem nem kis részben a kamasz fiamon alapul.
| ||
MN: Később nem vált terhessé a szerep?
BC: Ellenkezőleg, Lecter nagyon is jó volt hozzám. Egy kicsit sajnáltam is mindig szegény Anthony Hopkinst, hogy mire eljátszotta A bárányok hallgatnakban, már létezett egy másik Lecter is, az enyém. A Bárányok sikere a mi filmünket is szépen visszahozta a köztudatba, kultfilm lett Az embervadász. Hopkins és én később játszottunk is együtt, de kerültük a témát, azt hiszem, mindketten torkig voltunk már az örökös összehasonlítgatásokkal.
MN: Emlékezetes gonoszok egész sorát adta a világnak: Stryker ezredesként az X-Men mutánsainak életét tette pokollá, a CIA főembereként pedig Jason Bournét.
| ||
BC: Ami a fizikai igénybevételt illeti, Stryker volt a kimerítőbb, egy energiabomba ez az ember, de az idegeimet a második Bourne-film tette igazán próbára. Én még annyi forgatókönyvírót egy filmben nem láttam. A Bourne olyan volt, mint egy átjáróház, jöttek-mentek az írók, az Oscar-díjas Brian Helgeland is megfordult közöttük. Nem ő volt az egyedüli nagy név, aki próbálta feljavítani az anyagot. A filmvégi nagyjelenetet köztem és Matt Damon között jóval a forgatás befejezése után csináltuk meg. Már rég Skóciában voltam, egy színdarabban léptem fel. Hívtak, hogy lenne még egy dolog, mondtam, nem megy, folyamatos fellépéseim vannak, erre azt mondták, hogy jó, de mit szólnék a hétfőhöz. Megnézték, hogy hétfőn nincs előadás! Felraknak egy repülőre a szombat esti fellépésem után, szépen eljövök Berlinbe, kedd reggelig megcsináljuk, és mehetek vissza Skóciába. Így is történt. Nem hiszem, hogy észrevette, de parókát viselek a jelenetben, csak így tudtuk visszaállítani a Bourne-frizurámat.
MN: A Lear király 1983-as tévés feldolgozásában együtt játszott a címszerepet alakító Laurence Olivier-vel. Milyen volt a színészkirály élőben?
BC: Egy igazi vén róka volt. Látszott, hogy nincs sok neki hátra, de mindent beleadott. Ez az ember hozta létre a National Theatre-t, és ez a nagyság még így, az alkonyi éveiben is sütött róla. Az én generációm szemében nem volt nála nagyobb színész. Michael Gambon, Anthony Hopkins, Derek Jacobi, Ian McKellen – mindannyiunknak megadatott, hogy dolgozzunk vele; szentként tiszteltük. Nem mondanám, hogy mindig és mindenben ő volt a legnagyobb, de a legbátrabb, az igen. A Lear király forgatásakor már el-elfelejtette a szövegét. Ez volt az egyik, ami zavarta, a másik meg egy rivális Lear-produkció, amit épp akkor adott a tévé. „Micsoda remek színészeink vannak – áradozott –, csupa-csupa kiváló kolléga, és mind tudja a szövegét. Én egy kurva szót sem tudok ebből az egészből!” Majd minden átmenet nélkül folytatta: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként?” Mindenki a cipője orrát kezdte nézegetni, életveszélyes lett volna bármilyen összehasonlításba belemenni. Jött a felvétel, Olivier elvonult, de nem sokáig voltunk biztonságban, hamarosan megismétlődött a jelenet: egy-két panaszszó, hogy egy szót sem tud a szerepéből, majd a lényeg: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként?” Így ment ez kétszer-háromszor, míg végre áttört a gát. Felvétel lemegy, Olivier jön, és jön a kérdés is: „Látta valaki Michael Hordernt Lear királyként? Na, ő aztán tudta a szövegét! Mind egyes sort! De én akkor is kibaszottul jobb színész vagyok nála a hét bármely napján!” – ordította.
MN: Volt alkalma Mel Gibsont is megfigyelni munka közben, hiszen játszott nála A rettenthetetlenben. Hollywood meg fog bocsátani valaha is neki?
BC: Én nagyon szeretem és tisztelem őt. Nagyon nagy tehetség, akinek megvannak a maga démonai. Radikális katolikus családban nőtt fel, az apja nagy hatással volt rá, és Mel mindig is kötelességtudó fiú volt. Ami nem mindig vált az előnyére.
