Farrukh, a gázoló színész akart lenni

  • - kg -
  • 2016. november 5.

Film

Tádzsikisztán egyetlen hírességet sem adott a világnak az utóbbi ötven évben.

Hiába törjük a fejünket, hogy megcáfoljuk Farrukhot, végül mégiscsak igazat kell adnunk a Moszkvában érvényesülni próbáló tádzsik fiatalembernek. Farrukh pillanatnyi kétségbeesésében ugyanis azt hánytorgatja fel a tádzsikokat sújtó sorsnak, hogy Tádzsikisztán egyetlen hírességet sem adott a világnak az utóbbi ötven évben, de még Moszkvának sem. Farrukh – a Más munkája kockáin a Verzió fesztiválon – elénk táruló küzdelme azonban nemcsak pillanatnyi kétségbeesésekből áll, hanem tartósakból is: ami olykor felcsillan, az nem a remény, hanem a sok rozsdás limlom között egy-egy fényesebb darab, ami némi pluszpénzt hoz a színészi álmokat dédelgető, de jobbára lomizásból élő fiatalember konyhájára. Az emlegetett konyháról sem tudunk sok szépet elmondani: messze esik az az álmok városától, a térkép szerint nem is olyan távoli Moszkvától; Farrukh nem hogy az áhított színészi feladatokhoz nem jut közelebb, de Moszkva is zárva marad előtte – a város peremvidékének tákolmányai között húzza meg magát ő is, családja is.

false

És ha mindez nem lenne elég, hogy mindennemű mosolyt eltüntessen a happy endben reménykedő képünkről, még a sorsnak nevezett valaminek is abszurd tervei vannak hősünkkel. Mert nem sokkal azután, hogy végre egy igazi forgatáson is kipróbálhatja magát egy igazságtalanul gyilkossággal vádolt migráns szerepében, Farrukh maga kerül bíróság elé halálos gázolásért.

Gyenyisz Sabajev rendeltetésszerűen használja dokumentumfilmezésre vásárolt kameráját: közelről követi hősét a meghittebb, otthoni pillanatok, a csendes imák és családi ünnepek közben éppúgy, mint a moszkvai álom hajszolása során. Még a metró mozgólépcsőjén sem tágít mellőle, a nyomában lohol, hogy lépést tartson a forgatásra siető, ám késésben lévő fiatalemberrel, aki makacsul azon van, hogy ötven év után végre egy tádzsikot ünnepeljen Moszkva és a világ – ami ezúttal egy és ugyanaz.

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy számottevő változást az 51. év sem hozott e téren.

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2016. november 8–13., Budapest

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.