Katona róka
Amikor Sztupa és Troché járták a végtelent, könnyen ment volna minden, ha nem kell áthaladni azon a rohadt metszésponton.
Amikor Sztupa és Troché járták a végtelent, könnyen ment volna minden, ha nem kell áthaladni azon a rohadt metszésponton.
Még mielőtt bárki megijedne, a Tinder sértetlenül került ki a drámai történetből, még akkor is, ha be kell látnunk, hogy a hétpróbás csaló, Shimon Hayut tevékenykedése nem vet túl jó fényt a platformra.
A fizika és a film közös törvényei szerint utólag minden feketébe mártott film megszépül, a másodvonal noirjait is falja a ráérős utókor, Edmund Goulding 1947-es Nightmare Alley-jének is kellett egy fél évszázad, hogy a korabeli kritikusok ejnye-bejnyéire rácáfolva felküzdje magát az „elfeledett gyöngyszemek” mindent megszépítő polcára.
A felnőtté váláshoz lelket próbáló, rázós út vezet – ugyanez igaz az életközepi karrierváltásra is. Az Iskola a pult mentén látszólag az előbbiről szól, ám minden jel arra mutat, hogy a Long Islanden cseperedő, írói álmokat dédelgető kisfiú története csak az apropót szolgáltatja utóbbihoz.
Kaurismäki-filmekben szoktak rideg kocsmák színpadán ilyen reménytelenséget sugárzón énekelni, mint itt.
Jómódú fehér nő bámul ki az eső áztatta ablakon.
A „kiderülős” filmek arra a félelemre alapozva ragadják meg a nézőt, hogy minden másképpen van.
Amikor Sztupa és Troché egy Waylon Jennings-koncert után kajtattak, azt… izé, akárhonnan is nézzük, Grósz Károly kedvéért tették.
Klasszikus filmes polihisztor volt, aki az ízlését még filmkritikusként csiszolgatta, de végül elkerülhetetlenül beszippantotta a filmcsinálás. Karrierjében különös módon keveredett a szent és a profán: végig megmaradt a filmelmélet és a filmtörténet iránti vonzalma, pályáját az amerikai film második aranykorában kezdte, mely adós volt az európai újhullámoknak.
A szótárszerkesztők köztünk élnek, a világra jönnek, szótárt szerkesztenek, majd távoznak közülünk, ám munkásságukról csak ritkán emlékezik meg Hollywood.