Nekrológ

Amerika hangja

Peter Bogdanovich (1939–2022)

Film

Klasszikus filmes polihisztor volt, aki az ízlését még filmkritikusként csiszolgatta, de végül elkerülhetetlenül beszippantotta a filmcsinálás. Karrierjében különös módon keveredett a szent és a profán: végig megmaradt a filmelmélet és a filmtörténet iránti vonzalma, pályáját az amerikai film második aranykorában kezdte, mely adós volt az európai újhullámoknak.

Kortársai között volt Francis Ford Coppola, Steven Spielberg és Martin Scorsese, de egyszerre mutatott irányt neki az erőszakos B filmek császára, Roger Corman és a nagy innovátor-fenegyerek, Orson Welles. Filmalkotói ideálját a francia újhullám kritikus-rendezői testesítették meg: hatalmas filmtörténeti tudásuk erősítette későbbi rendezői munkájukat, sosem szűntek meg tisztelni a nagy elődöket, miközben határozottan kezükben tartották az alkotói folyamatot, és nem engedtek a stúdiók zsarnokságának. Peter Bogdanovich egyszerre volt az amerikai filmtörténet alázatos tanúja és nagy hatású alakítója is.

454349146

 
Fotó: Getty Images

Átlépni a Vörös folyón

A New York állambeli Kingstonban született szerb származású rendezőt már zsenge ifjúkorától kezdve elbűvölte a mozi. Kiskamaszként kezdte, majd közel húsz éven át apró indexkártyákon vezette az általa megnézett filmeket (jobb években akár 400-at is). Ezeket gyakran újra is nézte, véleményének változásait pedig külön vezette a kártyákon; így a gyűjtemény egy dinamikus, szubjektív filmtörténeti dokumentummá vált. Az amatőr rajongás rányomta bélyegét szakmai pályájára is. A korai 60-as évektől a New York-i Museum of Modern Artban rendezett retrospektív vetítéseket és írt monográfiákat az amerikai filmtörténet meghatározó figuráiról, Orson Wellesről (róla nem itt hallunk utoljára Bogdanovich kapcsán), Howard Hawksról, John Fordról és Alfred Hitchcockról. Épp elméleti munkássága biztosította neki a belépőt a film­iparba. Egy filmvetítést követően az őrült forgatási tempójáról és erőszakos témáiról ismert Roger Corman elegyedett beszélgetésbe vele egy kritikája kapcsán, és egyből munkát is ajánlott neki: át kellett írnia A vad angyalok (1966) kissé félresikerült forgatókönyvét. Az alacsony költségvetésű motoros film hatalmas siker lett, és nem mellesleg megágyazott a Hollywoodi Reneszánsz egyik ugyancsak megkerülhetetlen alapdarabja, a Szelíd motorosok kultuszának is. Innen már egyenes út vezetett az első saját rendezés felé Corman szárnyai alatt (aki előszeretettel egyengette fiatalabb filmesek útját). Bogdanovich első saját munkája, a Célpontok 1968-ban került a mozikba. A film párhuzamosan követi egy jóravaló, csendes biztosítási ügynök és vietnami veterán értelmetlen ámokfutását, illetve egy öregedő horrorszínész búcsúját. A horror borzongató varázsából már kiábrándult Byron Orlokot épp Boris Karloff játssza, aki még utoljára a film varázserejével fegyverzi le a tömeggyilkossá vált fiatalembert. Az elsődleges sokkhatást a naturalista erőszak váltja ki, de Bogdanovich filmje mélyebb elmélkedés az erőszak természetéről és a film erejéről. Ez a hol rejtettebb, hol nyíltabb önreflexió végigkíséri a rendező egész karrierjét.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.