Film

Elhatározás kérdése

George Clooney: Iskola a pult mentén

  • SzSz
  • 2022. február 9.

Kritika

A felnőtté váláshoz lelket próbáló, rázós út vezet – ugyanez igaz az életközepi karrierváltásra is. Az Iskola a pult mentén látszólag az előbbiről szól, ám minden jel arra mutat, hogy a Long Islanden cseperedő, írói álmokat dédelgető kisfiú története csak az apropót szolgáltatja utóbbihoz.

George Clooney-nak ez már a hetedik játékfilmrendezése, valódi sikert és Oscar-jelöléseket azonban csak második próbálkozása, az újságírói morálnak füstös, fekete-fehér képekben emléket állító Jó estét, jó szerencsét! hozott számára. Az azóta készült filmekből az alkotói kézjegy ugyanúgy hiányzik, mint a meggyőződés, hogy valóban szükség volt rájuk. A 2002-ben, 41 évesen rendezőnek álló Clooney azonban továbbra sem adja fel – sőt mostanában még a színészi ambícióiból is lejjebb adott ennek kedvéért. Az Iskola a pult mentén azonban a Műkincsvadászokhoz vagy Az éjféli égbolthoz hasonlóan maximum azért emlékezetes, mert egy Oscar-díjas színész, Hollywood egyik legnagyobb sztárja áll mögötte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.