Interjú

„Én így repülök”

Tóth Gyula VHS-gyűjtő

Film

Korábban a De Facto nevű metalcsapat frontembere volt, jelenleg a Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekart üzemelteti, forgalmazott filmeket DVD-n, de ma már csak a VHS-re koncentrál; célja, hogy fizikailag is látogathatóvá tegye a Facebookon és YouTube-on megtalálható VHS Múzeumot.

Magyar Narancs: Emlékszel arra a pillanatra, amikor először találkoztál a VHS formátummal?

Tóth Gyula: Egy 2500 lakosú Békés megyei faluban, Ecsegfalván nőttem fel, és a szomszédunk kártyán nyert egy videómagnót, meg pár hangalámondásos kazettát. Áthívott videózni – én akkor 15 éves voltam. Két horrorfilm volt a kazettán: A kukorica gyermekei I, illetve a Gonosz halott első része. Utána hetekig nem bírtam aludni rendesen.

MN: Az állami Mokép már 1984-től adott ki kazettákat és üzemeltetett kölcsönzőket az országban, viszont a rendszerváltásig kellett várni az úgymond tisztán kereskedelmi jellegű, magánkézből üzemeltetett tékákra. Addig idehaza a legtöbben a feketepiacról beszerzett, sok esetben rettenetes kép- és hangminőségű, hangalámondásos filmeket nézték.

TGY: Ritkán láttam így filmet, de azért egy párszor előfordult, például az egyik helyi kocsmában a tulaj folyamatosan nyomatta a filmeket VHS-ről, és tudtommal ez az ország számos egyéb italmérésében is így zajlott. Én nem igazán tudok erre nosztalgiával visszagondolni. Számomra fontos a minőség, és azt várom el, hogy jó legyen a fordítás. Akkoriban persze örültünk, ez is sokkal több volt a semminél. Kevesen tudják, hogy a legelső időkben még a Mokép is kiadott narrátoros filmeket. Ezeket sokkal profibban fordították, mint a sufnituningos verziókat, és nem egyetlen hang volt hallható, hanem több. Vannak egy páran, akik a mai napig szeretik a hangalámondást, mert anno azt szokták meg. A torrentoldalakon jó pár olyan film található, ahol a Blu-ray képre rákeverték a régi hangalámondást.

MN: Gondolom, régen elég sokat jártál videótékába…

TGY: Természetesen! Békéscsabán végeztem a középiskolát, a mostani gyűjteményemben vannak kazetták abból a tékából, ahová ott jártam. Budapestre 1997-ben költöztem, akkoriban még nem nagyon volt internet, úgyhogy más módon kellett információhoz jutni. Az volt a mániám, hogy róttam a várost, és feltérképeztem a tékákat. Keresgéltem a telefonkönyvben meg a Szaknévsorban. Rengeteget kölcsönöztem, bár én inkább vásárolni szerettem volna a filmeket. Ha kis mennyiségben is, de lehetett vásárolni. A legtöbb tékás egy-egy népszerű filmből mindig berendelt vagy öt darab kazettát, és ha kifutott a film, akkor az öt példányból hármat eladott. A tékások mindig nagyon drágán szerezték be a kazettákat a nagyker.-től: darabjukat 5–6 ezer – akkoriban még jóval többet érő – forintért. Nagyon megdobta az árat a kölcsönzési jog.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.