Interjú

„Én így repülök”

Tóth Gyula VHS-gyűjtő

Film

Korábban a De Facto nevű metalcsapat frontembere volt, jelenleg a Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekart üzemelteti, forgalmazott filmeket DVD-n, de ma már csak a VHS-re koncentrál; célja, hogy fizikailag is látogathatóvá tegye a Facebookon és YouTube-on megtalálható VHS Múzeumot.

Magyar Narancs: Emlékszel arra a pillanatra, amikor először találkoztál a VHS formátummal?

Tóth Gyula: Egy 2500 lakosú Békés megyei faluban, Ecsegfalván nőttem fel, és a szomszédunk kártyán nyert egy videómagnót, meg pár hangalámondásos kazettát. Áthívott videózni – én akkor 15 éves voltam. Két horrorfilm volt a kazettán: A kukorica gyermekei I, illetve a Gonosz halott első része. Utána hetekig nem bírtam aludni rendesen.

MN: Az állami Mokép már 1984-től adott ki kazettákat és üzemeltetett kölcsönzőket az országban, viszont a rendszerváltásig kellett várni az úgymond tisztán kereskedelmi jellegű, magánkézből üzemeltetett tékákra. Addig idehaza a legtöbben a feketepiacról beszerzett, sok esetben rettenetes kép- és hangminőségű, hangalámondásos filmeket nézték.

TGY: Ritkán láttam így filmet, de azért egy párszor előfordult, például az egyik helyi kocsmában a tulaj folyamatosan nyomatta a filmeket VHS-ről, és tudtommal ez az ország számos egyéb italmérésében is így zajlott. Én nem igazán tudok erre nosztalgiával visszagondolni. Számomra fontos a minőség, és azt várom el, hogy jó legyen a fordítás. Akkoriban persze örültünk, ez is sokkal több volt a semminél. Kevesen tudják, hogy a legelső időkben még a Mokép is kiadott narrátoros filmeket. Ezeket sokkal profibban fordították, mint a sufnituningos verziókat, és nem egyetlen hang volt hallható, hanem több. Vannak egy páran, akik a mai napig szeretik a hangalámondást, mert anno azt szokták meg. A torrentoldalakon jó pár olyan film található, ahol a Blu-ray képre rákeverték a régi hangalámondást.

MN: Gondolom, régen elég sokat jártál videótékába…

TGY: Természetesen! Békéscsabán végeztem a középiskolát, a mostani gyűjteményemben vannak kazetták abból a tékából, ahová ott jártam. Budapestre 1997-ben költöztem, akkoriban még nem nagyon volt internet, úgyhogy más módon kellett információhoz jutni. Az volt a mániám, hogy róttam a várost, és feltérképeztem a tékákat. Keresgéltem a telefonkönyvben meg a Szaknévsorban. Rengeteget kölcsönöztem, bár én inkább vásárolni szerettem volna a filmeket. Ha kis mennyiségben is, de lehetett vásárolni. A legtöbb tékás egy-egy népszerű filmből mindig berendelt vagy öt darab kazettát, és ha kifutott a film, akkor az öt példányból hármat eladott. A tékások mindig nagyon drágán szerezték be a kazettákat a nagyker.-től: darabjukat 5–6 ezer – akkoriban még jóval többet érő – forintért. Nagyon megdobta az árat a kölcsönzési jog.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)