Cameron Crowe-t úgy őrzi az emlékezet, mint egy generációjáról sokat tudó, atyamestereit (például Billy Wilder) jó ízléssel megválasztó, a rock'n'roll életformát nem csak könyvekből ismerő, a popkultúrában biztonsággal eligazodó és az érzésekre is sokat adó filmrendezőt. Crowe-t kedvelni szokás, annak dacára is, hogy soha maradandót nem alkotott, de azért mindig akadt egy-két jól kitalált mellékszereplő és jól idézhető aranyköpés a filmjeiben. Meg szentimentalizmus, de mértékkel, vigyázva, hogy a cinikusabb fogazatok se vássanak bele. Ennyit a régi szép időkről, mert ha az a Cameron Crowe, aki Az igazi kalandot rendezte, azonos azzal a Cameron Crowe-val, aki a Facérokat és a Majdnem hírest, akkor szomorú hírünk van: Cameron Crowe-ból nem maradt más, mint egy ellágyult hollywoodi nyugger, aki egy állatkertnyi medvével/oroszlánnal/tigrissel, néhány fotogén gyermekkel és Matt Damon gyászával igyekszik visszaédesgetni híveit.
Damon egy gyermekeit egyedül nevelő jófej, aki felesége halálát feldolgozandó bevásárolja magát egy állatkertbe, melyet egy csomó más jófej lakik, medve és gondozó egyaránt. Ha a jófejség állatkerti sajátosság, akkor ez egy sültrealista produkció, ha nem, akkor csak egy buta mese. A múltkor annak kapcsán zúgolódtunk, hogy miként mozdult rá 9/11-re Stephen Daldry giccstől ragacsos kezeivel - a forgalmazói bölcsesség számlájára írjuk, hogy Az igazi kalanddal megvárták, míg lecsengenek Daldry csengettyűi, mert azok után már az is jó pont, hogy Crowe filmje szimpla nyálparádé, de világégésből egyetlenegy sincsen benne.
Az InterCom bemutatója
