"nodi Eszter színésznő
A Boldog születésnapot! című film "riherongy kurvája" (idézet tőle) a Katona József Színház társulatának kilenc produkciójában játszik az idei évadban - közülük három premier. Januárban Spiró Koccanás című darabjában Zsámbéki Gábor rendezi, az évad végén Ascher Tamással dolgozik: Csehov Ivanovjában adja a feleséget. Mindenekelőtt azonban a Katona idei első bemutatóján, október 17-én Vinnai András - Bodó Viktor darabjában, a Motelban látható. "Egy őrület lesz!" - mondja, próbáról érkezik a beszélgetésre, zsibbadt alkarral, basszusozás volt a penzum spanyolgitáron."nodi Eszter: Az biztos, hogy szem nem marad szárazon a röhögéstől, mert bizonyos jeleneteket nem lehet anélkül kibírni. Aztán, hogy ebből mi áll majd össze, fogalmam nincs. Lehet, hogy hatalmasat tanyázunk, lehet, hogy mennybe megyünk, nem tudom. De próbálni: szuper!
Magyar Narancs: Attól, hogy magyar-angol végzettségű bölcsész is vagy, könnyebben elemzel darabot, szerepet?
"E: Épp ellenkezőleg. Pontosabban: az elején ennek kifejezetten a hátrányát éreztem. Ugyanis tök másképpen olvas az ember darabot bölcsészként és másképp színészként. Az előbbi elméleti, filológiai elemzés a korról, a stílusról, az író korszakáról, míg az utóbbi ösztönökre hagyatkozó: tempó, ritmustartás, feszültségteremtés. Az elején nyolcvan százalékban bölcsészként, húsz százalékban színészként olvastam darabot. Ez az arány mára megfordult. Szerencsére.
MN: Hányadik címlap volt az életedben az, amikor úgy érezted: "ha még egyszer szembejövök magammal az utcán, hányok..."
"E: Talán a Meseautó promóciója tájékán lehetett, amikor kezdtem érezni, hogy ez már sok. Akkor még nem tudtam megtenni, amit ma már igen. Egyszerűen átnézek magamon. Ez persze hazugság, mert egy futó pillantást azért csak vetek "rám", amitől néha szívinfarktust kapok, de azért lényegileg már át tud siklani a tekintetem egy plakáton vagy címlapon. Annál is inkább, mert a fodrász, a stylist, a sminkes munkája után a női magazinok címlapjairól olyan, mintha egy idegen nő nézne vissza rám. A képnek már semmi köze ahhoz, aki én vagyok. Mindenesetre ma már felnőttem eléggé ahhoz, hogy nemet tudjak mondani olyan lapoknak, amelyekkel végképp nem tudok azonosulni.
MN: És a Boldog születésnapot! sztorijával? Nőként hogyan élhető át a film harmincéves férfi főhősének pánikja, hogy egy nap alatt aztán mindent kipróbál, amit addig nem...
"E: Életérzésként a helyzet valós számomra is. Sőt. Nőként tán intenzívebben, hisz nálunk rájön még egy tétel a "mit nem csináltam még" listájára. A gyerekszülés. Család vagy karrier... És ilyen értelemben egy harmincéves fiú még gyerek egy harmincéves nőhöz képest. Ennek ellenére, amíg a családalapítást csak a pánik motiválja, addig nem szabad belemenni. Emlékszem, amikor Törőcsik Mari tanított minket a főiskolán, egyszer megkérdeztem tőle, hogy hány évesen szült. Amikor elmondta, hogy 38 évesen, azt hittem, hogy ezt megfontoltan, a karriere szempontjából jól kiszámítva tette pont akkor. "A csudát!"- mondta. Az ember akkor szül, amikor szülnie kell. Ez persze jól hangzik, ha éppen nincs kinek, vagy lehetetlenek a körülmények, de mégiscsak úgy gondolom, hogy ezt nem lehet erőltetni vagy előre kisakkozni.
MN: Azt hogy tudtad kiverekedni, hogy a Meseautó, a Valami Amerika után is az olyan kemény, nehézsúlyú fiúk, mint például Bodó Viktor, akiknek határozott, markáns elképzeléseik vannak arról, hogy mi a minőségi a művészetben és mi nem az, mégiscsak dolgoznak veled.
"E: Viktort nagyon régóta ismerem, hiszen együtt játszottunk a Schilling-féle Baalban és a Jadviga párnájában is, ezért aztán nem is úgy gondol rám, mint egy dívára a címlapokról. Egyébként is, szerintem ő eleve nem így gondolkodik, noha valóban rég dolgoztunk együtt, s most a próbák alatt azt mondta: színésznő lettem, amiben azért nem vagyok egészen biztos, hogy pontosan hogyan értette. Mindenesetre ő még egy egészséges ember, aki nem olyan alapon oszt szerepet, hogy az imidzsed mit hordoz, és hogy milyen közönséget hozol majd be a színházba. Ebben a szakmában ugyanis sokan egyszer csak - többnyire hirtelen és felszínesen, függetlenül a valódi értékeidtől - eldöntenek rólad valamit. Ki is vagy, mit képviselsz - és aztán makacsul ragaszkodnak a kialakított képhez. Ez azért eléggé elkeserítő. Pont a Narancsban olvastam egy különben nagyon tehetséges filmrendező nyilatkozatát arról, hogy ő azért dolgozik amatőrökkel, mert nincs energiája lerántani azt a sok réteget és manírt, ami ránk, a profikra ülepedett. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de egy Bergman- vagy egy Cassavetes-filmben én nem nagyon érzem a rétegeket Liv Ulmannon vagy Gena Rowlandson... Na mindegy, azért még nem adtam fel.
MN: Nem beszélve arról, hogy vannak rendezők, akik minden filmjükben minden főszerepet ugyanarra a színészre bíznak...
"E: Hogy messzebb ne menjünk: itt van mindjárt Mundruczó Kornél és Tóth Orsi példája, ami két ember, két művész hihetetlenül szerencsés egymásra találása. Nekem még nem volt ilyen tapasztalatom, mert eddig az összes filmemet mással forgattam: Gödrössel, Kamondival, Deák Krisztinával, Kabay Barnával, Sas Tamással, Herendi Gáborral, Fazekas Csabával. Tehát olyan filmrendezővel nem találkoztam még, aki kétszer egymás után akart volna velem dolgozni (lehet, hogy ezen el kellene gondolkodnom?), de nem panasznak szánom, mert ilyenkor különösen meleg szívvel gondolok a színházra, ahol az év kilenc hónapjában vagyok, és ahol viszont igenis gondolkodnak bennem.
MN: Egy olyan típusú színházban, mint a Katona, ahol komoly műhelymunka folyik, ahol a színészetetek keményen kondiban van tartva, miért féltenek benneteket a társulat irányítói egy-egy reklámtól vagy egy kommersz filmtől? Talán a tehetség igenis kopik, urambocsá` elmúlik?
"E: Mert kifinomult színészi intelligencia kell ahhoz, hogy ha már egyszer az ember valami szart elvállalt, legalább ő hozza ki magából a legtöbbet úgy, hogy ne kelljen magát szembeköpnie a saját teljesítményéért. És valljuk be őszintén: ez csak keveseknek adatik meg.
MN: Generációtokban - ha csak a nőket veszem - vagytok egy páran: Pelsőczy Réka, Marozsán Erika, Kecskés Karina, Schell Judit, sorolhatnámÉ, akik annak ellenére, hogy szakmailag közel ugyanolyan izmosak, felszínes megfigyelés alapján civilben is jó viszonyban vannak. Mondom: felszínesen.
"E: Nem ez a lényeg, hogy a magánéletben milyen kapcsolatban vagyunk, noha a felsoroltak közül és még sokakkal másokkal is bármikor le tudnánk ülni egy kávé mellé beszélgetni. A lényeg, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni. A legjobb példa erre a főiskolai osztályunk volt. Képtelenek voltunk együtt bulizni. Gálffi tanár úr, ma már Gálffi Laci, minden vizsga előtt hozott egy kiló mandarint és egy üveg viszkit. Az előbbi a vizsga előtt, az utóbbi a vizsga után fogyott el. Speciel egy üveg viszkitől tizenkét ember még nem megy a falnak, de a stressztől meg az izgalomtól az első korty fejbe vágott mindenkit. Akkor és addig jó volt a buli, de utána, amikor továbbmehettünk volna valahova, leült az egész hangulat. Viszont kiváló vizsgáink voltak, és az osztályból öten ma is a Katonában vagyunk.
MN: Apropó! Amikor még főiskolások voltatok, nem egy és nem két szakmabeli - köztük tanáraitok - már-már látni vélte a következő korszak Básti Juli - Udvaros Dorottya párosát, szakmai rivalizálását Fullajtár Andrea, illetve a te személyedben. Mint minden összehasonlítás, ez is elnagyolt, meg aztán nem is lehetett tudni, hogy melyikőtök is lenne melyik, deÉ őszintén! Van igazságalapja a párhuzamnak?
"E: Mi sosem voltunk egy karakter vagy egy alkat. (Persze szerintem Udvaros és Básti sem az). Nem hinném, bár erről rendezőket kellene megkérdezni, hogy valaha felmerült volna olyan szereposztási variáció, hogy akár ő, akár én is eljátszhattam volna ugyanazt, noha, miután kolléganőm kisbabát vár, érdekes módon pont most kell átvennem tőle Nasztaszja Filippovna szerepét Az idiótában. Személy szerint sajnálom, hogy nagyon keveset dolgoztam együtt Andival, és jószerivel a Koldusopera az egyetlen, ahol egy színpadon, egy légtérben álltunk, egymással szemtől szembe.
MN: Mit lehet azzal kezdeni, ha az ember az éppen ügyeletes jó csaj vagy "a legpikánsabb arcú magyar színésznő"?
"E: Én egyáltalán nem így érzem, és nem azért, mert ilyenkor ezt kell mondani. Megmondom, hogy miért. Gondold végig, miket játszottam filmben: a Meseautóban egy görkoris, a kamaszkoron épp hogy túllépett csajt, a Valami Amerikában Oroszlán Szonja ellenpontjaként a szende kis barnát, a Glamourban egy német anyát, az Alkimistában egy hülye gyereket, aki a vad angyalnak képzeli magát. Ez lenne a jó nő? Nem tudok mit kezdeni az ilyen sémákkal, akár rólam, akár másról van szó, mert lehetetlenül leegyszerűsítik az emberi jellemet az olyanok, hogy aszongya: "az olasz csődör" vagy "a vörös démon..." Azért is örültem annyira a szerepemnek a Boldog születésnapot!-ban, mert filmen a groteszknek, a stilizáltnak, a színesnek ezt a sokrétűségét még nem játszottam el. Nagy volt a kísértés a ripacskodásra, de Fazekas Csaba ízlését dicséri, hogy ennek soha nem engedett teret. Bohóckodni ugyanis jó. Annál jobb dolog a világon nincs. Az igazi színész a legnagyobb bohóc. Az, aki nem önmaga meghatottságától, saját pátoszától letaglózva játszik, hanem képes magából olyan hülyét csinálni, amilyet csak kell. És nem szégyelli.
Albert Györgyi
