"Kiemelés tőlem" (Amon Tobin)

  • 2003. október 16.

Film

Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?
Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?

Amon Tobin, a brazil származású - hol Angliában, hol szülőföldjén élő - világpolgár október 7-én Lengyelországból érkezett hazánkba, hogy megtartsa első "hangmanipulációs" bemutatóját az A38 színpadán. A hajóalj zsúfolásig telt, egyesek végigtáncolták a kétórás koncertet, míg mások lehunyt szemmel a fal mellett meditáltak - Amon Tobin abszurd tánczenéje így vagy úgy, de befogadásra talált. Ezúttal Kanadába fog hazamenni.

Amon Tobin: Eleinte mindenki által közérthető zenéket akartam csinálni, egyszerű ötletekkel, tradicionális brazil elemekkel, de azt hiszem, az az idő már elmúlt. Egyszerűen megváltoztam. Mindebben az a legérdekesebb, hogy bár a zeném tényleg egyre kevésbé populáris, mégis egyre többen jönnek a koncertjeimre; ami azt jelzi számomra, hogy nem kell olyan egyszerű hangzásokat produkálni, mert a közönség intelligens.

MN: És elég heterogénnek is tűnik.

AT: Ezt nem tudom. Szerintem azoknak, akik a koncertjeimre eljönnek, hasonló az érdeklődésük a világ bármely részén, nincs köztük nagy különbség. Lengyelországban például mindenki teljesen megőrült. Ez nagyon szórakoztatott. De sok minden függ attól is, hogy milyen körülmények között játszom. Itt nagyon szép volt a hajó, jó a terem, de a színpad azt a benyomást keltette, hogy a dj felül van, az emberek pedig lent. Én jobban szeretem a kisebb színpadot, ahol közelebb lehetek a földhöz, a közönséghez, vagyis ha sokkal bensőségesebb a viszony, mert akkor én is a parti része vagyok, nem pedig egy dj-isten. Magyarországon ez volt az első koncertem, és végül is igazán jól sikerült, az emberek nagyon türelmesek voltak.

MN: A koncert végén egyszer csak feltűnt egy Slayer-riff. Hogyan került ide?

AT: Igen, az Angel of Death, a Rain in Bloodról.

MN: Szereted a keményebb műfajokat is?

AT: Szívesen hallgatok különféle stílusú dolgokat. Főleg a ritmusokat figyelem a zenében, és a Slayer dobosa kiváló. Az olyan zenét szeretem, amelynek határozott célja van, és azt el is tudja érni. A Slayer nem az én ízlésvilágom, de felrázza az embert, vagyis ebből a szempontból tökéletes, ezt el kell ismerni. Egyébként az utóbbi hónapokban több ilyen mixet kevertem, tervezem is, hogy összerakok ezekből valamit.

MN: Milyen munkamódszerrel készíted az albumaidat?

AT: Szekvenszert és szemplereket használok. Nagyon egyszerűen felszerelt stúdióm van, nincsenek szintetizátoraim vagy hangszereim. Hangmintákat emelek ki mindenféle zenéből, és azokat illesztem össze.

MN: Milyen zenékből merítesz elsősorban?

AT: Leginkább régi bakelitekről, a negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből, ezekből kreálok egy képzeletbeli, futurisztikus hangzást. Amikor megtalálom a megfelelő mintákat, akkor először manipulálom, majd elrendezem őket. Ez nem hangkészítés, hanem újrafelhasználás. Nem is plagizálás, mert a plagizálás azt jelenti, hogy el akarod hitetni, hogy tőled származik az, ami valójában másnak az alkotása, a szempling esetében viszont kész alapokból kiindulva hozol létre valami egészen újat. Ez teljesen más, ez egy kreatív művelet.

MN: Szerinted a közönséged tudja, hogy ilyen régi felvételeket használsz? Szeretnéd láttatni velük?

AT: Nem igazán. Leginkább a saját kíváncsiságomat szeretném kielégíteni, persze remélem, hogy az emberek bizonyos elemeket felismernek, észreveszik, hogy milyen zenei világból is merítek. Embere válogatja, hogy ki mit talál meg a zenémben. Én ezt nem kontrollálhatom, de nem is nagyon foglalkozom ezzel. Nincsenek a zenémnek olyan részei, amelyek általában közérthetővé tehetnék, mint például a dalszövegek, melyekből kiderülhet, hogy miről is szól egy dal.

MN: Mégis van néhány olyan számod, ahol énekes részek vannak összevágva...

AT: Igen, apró részletek vannak, de ezek inkább csak interaktívabbá teszik a koncertjeimet, már legalábbis a reményeim szerint. A befogadást, a személyes interpretációt nem hinném, hogy befolyásolnák.

MN: Játszol-e valamilyen "hagyományos" hangszeren?

AT: Klasszikus zenét gyakran hallgatok, mert inspirál, de hangszereket nem használok.

MN: A lemezborítóid is hasonlóan széttöredezettek, fragmentáltak, mint a zenéd. Van valami összefüggés a kettő között?

AT: Igen, a srác, aki a borítókat készíti, ugyanazzal a technológiával dolgozik, mint én, csak ő nem hangokat, hanem fotórészleteket illeszt össze. De amikor remixekhez tervez borítót, akkor is az előadók együttműködését próbálja megjeleníteni.

MN: Milyen zenéket szoktál magaddal vinni egy-egy turnéra?

AT: Általában nem viszek magammal semmit, mert az emberek úgyis mindig adnak egy rakás cédét, inkább azokat próbálom végighallgatni. Ha még hoznék is ezek mellé... el se bírnám.

MN: Ráakadtál már valahol magyar zenére?

AT: Dzsessz-számokat már hallottam, és remélem, most lesz egy kis időm és lehetőségem vásárolni néhány dolgot. Tényleg, tudnátok ajánlani valamit?

Kánya Kinga - Kiss Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.