"Kiemelés tőlem" (Amon Tobin)

  • 2003. október 16.

Film

Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?
Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?

Amon Tobin, a brazil származású - hol Angliában, hol szülőföldjén élő - világpolgár október 7-én Lengyelországból érkezett hazánkba, hogy megtartsa első "hangmanipulációs" bemutatóját az A38 színpadán. A hajóalj zsúfolásig telt, egyesek végigtáncolták a kétórás koncertet, míg mások lehunyt szemmel a fal mellett meditáltak - Amon Tobin abszurd tánczenéje így vagy úgy, de befogadásra talált. Ezúttal Kanadába fog hazamenni.

Amon Tobin: Eleinte mindenki által közérthető zenéket akartam csinálni, egyszerű ötletekkel, tradicionális brazil elemekkel, de azt hiszem, az az idő már elmúlt. Egyszerűen megváltoztam. Mindebben az a legérdekesebb, hogy bár a zeném tényleg egyre kevésbé populáris, mégis egyre többen jönnek a koncertjeimre; ami azt jelzi számomra, hogy nem kell olyan egyszerű hangzásokat produkálni, mert a közönség intelligens.

MN: És elég heterogénnek is tűnik.

AT: Ezt nem tudom. Szerintem azoknak, akik a koncertjeimre eljönnek, hasonló az érdeklődésük a világ bármely részén, nincs köztük nagy különbség. Lengyelországban például mindenki teljesen megőrült. Ez nagyon szórakoztatott. De sok minden függ attól is, hogy milyen körülmények között játszom. Itt nagyon szép volt a hajó, jó a terem, de a színpad azt a benyomást keltette, hogy a dj felül van, az emberek pedig lent. Én jobban szeretem a kisebb színpadot, ahol közelebb lehetek a földhöz, a közönséghez, vagyis ha sokkal bensőségesebb a viszony, mert akkor én is a parti része vagyok, nem pedig egy dj-isten. Magyarországon ez volt az első koncertem, és végül is igazán jól sikerült, az emberek nagyon türelmesek voltak.

MN: A koncert végén egyszer csak feltűnt egy Slayer-riff. Hogyan került ide?

AT: Igen, az Angel of Death, a Rain in Bloodról.

MN: Szereted a keményebb műfajokat is?

AT: Szívesen hallgatok különféle stílusú dolgokat. Főleg a ritmusokat figyelem a zenében, és a Slayer dobosa kiváló. Az olyan zenét szeretem, amelynek határozott célja van, és azt el is tudja érni. A Slayer nem az én ízlésvilágom, de felrázza az embert, vagyis ebből a szempontból tökéletes, ezt el kell ismerni. Egyébként az utóbbi hónapokban több ilyen mixet kevertem, tervezem is, hogy összerakok ezekből valamit.

MN: Milyen munkamódszerrel készíted az albumaidat?

AT: Szekvenszert és szemplereket használok. Nagyon egyszerűen felszerelt stúdióm van, nincsenek szintetizátoraim vagy hangszereim. Hangmintákat emelek ki mindenféle zenéből, és azokat illesztem össze.

MN: Milyen zenékből merítesz elsősorban?

AT: Leginkább régi bakelitekről, a negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből, ezekből kreálok egy képzeletbeli, futurisztikus hangzást. Amikor megtalálom a megfelelő mintákat, akkor először manipulálom, majd elrendezem őket. Ez nem hangkészítés, hanem újrafelhasználás. Nem is plagizálás, mert a plagizálás azt jelenti, hogy el akarod hitetni, hogy tőled származik az, ami valójában másnak az alkotása, a szempling esetében viszont kész alapokból kiindulva hozol létre valami egészen újat. Ez teljesen más, ez egy kreatív művelet.

MN: Szerinted a közönséged tudja, hogy ilyen régi felvételeket használsz? Szeretnéd láttatni velük?

AT: Nem igazán. Leginkább a saját kíváncsiságomat szeretném kielégíteni, persze remélem, hogy az emberek bizonyos elemeket felismernek, észreveszik, hogy milyen zenei világból is merítek. Embere válogatja, hogy ki mit talál meg a zenémben. Én ezt nem kontrollálhatom, de nem is nagyon foglalkozom ezzel. Nincsenek a zenémnek olyan részei, amelyek általában közérthetővé tehetnék, mint például a dalszövegek, melyekből kiderülhet, hogy miről is szól egy dal.

MN: Mégis van néhány olyan számod, ahol énekes részek vannak összevágva...

AT: Igen, apró részletek vannak, de ezek inkább csak interaktívabbá teszik a koncertjeimet, már legalábbis a reményeim szerint. A befogadást, a személyes interpretációt nem hinném, hogy befolyásolnák.

MN: Játszol-e valamilyen "hagyományos" hangszeren?

AT: Klasszikus zenét gyakran hallgatok, mert inspirál, de hangszereket nem használok.

MN: A lemezborítóid is hasonlóan széttöredezettek, fragmentáltak, mint a zenéd. Van valami összefüggés a kettő között?

AT: Igen, a srác, aki a borítókat készíti, ugyanazzal a technológiával dolgozik, mint én, csak ő nem hangokat, hanem fotórészleteket illeszt össze. De amikor remixekhez tervez borítót, akkor is az előadók együttműködését próbálja megjeleníteni.

MN: Milyen zenéket szoktál magaddal vinni egy-egy turnéra?

AT: Általában nem viszek magammal semmit, mert az emberek úgyis mindig adnak egy rakás cédét, inkább azokat próbálom végighallgatni. Ha még hoznék is ezek mellé... el se bírnám.

MN: Ráakadtál már valahol magyar zenére?

AT: Dzsessz-számokat már hallottam, és remélem, most lesz egy kis időm és lehetőségem vásárolni néhány dolgot. Tényleg, tudnátok ajánlani valamit?

Kánya Kinga - Kiss Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.