"Kiemelés tőlem" (Amon Tobin)

  • 2003. október 16.

Film

Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?
Magyar Narancs: A kezdeti lemezeid lényegesen populárisabb hangzásúak, mint a későbbi korongok. Mi volt az oka a váltásnak?

Amon Tobin, a brazil származású - hol Angliában, hol szülőföldjén élő - világpolgár október 7-én Lengyelországból érkezett hazánkba, hogy megtartsa első "hangmanipulációs" bemutatóját az A38 színpadán. A hajóalj zsúfolásig telt, egyesek végigtáncolták a kétórás koncertet, míg mások lehunyt szemmel a fal mellett meditáltak - Amon Tobin abszurd tánczenéje így vagy úgy, de befogadásra talált. Ezúttal Kanadába fog hazamenni.

Amon Tobin: Eleinte mindenki által közérthető zenéket akartam csinálni, egyszerű ötletekkel, tradicionális brazil elemekkel, de azt hiszem, az az idő már elmúlt. Egyszerűen megváltoztam. Mindebben az a legérdekesebb, hogy bár a zeném tényleg egyre kevésbé populáris, mégis egyre többen jönnek a koncertjeimre; ami azt jelzi számomra, hogy nem kell olyan egyszerű hangzásokat produkálni, mert a közönség intelligens.

MN: És elég heterogénnek is tűnik.

AT: Ezt nem tudom. Szerintem azoknak, akik a koncertjeimre eljönnek, hasonló az érdeklődésük a világ bármely részén, nincs köztük nagy különbség. Lengyelországban például mindenki teljesen megőrült. Ez nagyon szórakoztatott. De sok minden függ attól is, hogy milyen körülmények között játszom. Itt nagyon szép volt a hajó, jó a terem, de a színpad azt a benyomást keltette, hogy a dj felül van, az emberek pedig lent. Én jobban szeretem a kisebb színpadot, ahol közelebb lehetek a földhöz, a közönséghez, vagyis ha sokkal bensőségesebb a viszony, mert akkor én is a parti része vagyok, nem pedig egy dj-isten. Magyarországon ez volt az első koncertem, és végül is igazán jól sikerült, az emberek nagyon türelmesek voltak.

MN: A koncert végén egyszer csak feltűnt egy Slayer-riff. Hogyan került ide?

AT: Igen, az Angel of Death, a Rain in Bloodról.

MN: Szereted a keményebb műfajokat is?

AT: Szívesen hallgatok különféle stílusú dolgokat. Főleg a ritmusokat figyelem a zenében, és a Slayer dobosa kiváló. Az olyan zenét szeretem, amelynek határozott célja van, és azt el is tudja érni. A Slayer nem az én ízlésvilágom, de felrázza az embert, vagyis ebből a szempontból tökéletes, ezt el kell ismerni. Egyébként az utóbbi hónapokban több ilyen mixet kevertem, tervezem is, hogy összerakok ezekből valamit.

MN: Milyen munkamódszerrel készíted az albumaidat?

AT: Szekvenszert és szemplereket használok. Nagyon egyszerűen felszerelt stúdióm van, nincsenek szintetizátoraim vagy hangszereim. Hangmintákat emelek ki mindenféle zenéből, és azokat illesztem össze.

MN: Milyen zenékből merítesz elsősorban?

AT: Leginkább régi bakelitekről, a negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből, ezekből kreálok egy képzeletbeli, futurisztikus hangzást. Amikor megtalálom a megfelelő mintákat, akkor először manipulálom, majd elrendezem őket. Ez nem hangkészítés, hanem újrafelhasználás. Nem is plagizálás, mert a plagizálás azt jelenti, hogy el akarod hitetni, hogy tőled származik az, ami valójában másnak az alkotása, a szempling esetében viszont kész alapokból kiindulva hozol létre valami egészen újat. Ez teljesen más, ez egy kreatív művelet.

MN: Szerinted a közönséged tudja, hogy ilyen régi felvételeket használsz? Szeretnéd láttatni velük?

AT: Nem igazán. Leginkább a saját kíváncsiságomat szeretném kielégíteni, persze remélem, hogy az emberek bizonyos elemeket felismernek, észreveszik, hogy milyen zenei világból is merítek. Embere válogatja, hogy ki mit talál meg a zenémben. Én ezt nem kontrollálhatom, de nem is nagyon foglalkozom ezzel. Nincsenek a zenémnek olyan részei, amelyek általában közérthetővé tehetnék, mint például a dalszövegek, melyekből kiderülhet, hogy miről is szól egy dal.

MN: Mégis van néhány olyan számod, ahol énekes részek vannak összevágva...

AT: Igen, apró részletek vannak, de ezek inkább csak interaktívabbá teszik a koncertjeimet, már legalábbis a reményeim szerint. A befogadást, a személyes interpretációt nem hinném, hogy befolyásolnák.

MN: Játszol-e valamilyen "hagyományos" hangszeren?

AT: Klasszikus zenét gyakran hallgatok, mert inspirál, de hangszereket nem használok.

MN: A lemezborítóid is hasonlóan széttöredezettek, fragmentáltak, mint a zenéd. Van valami összefüggés a kettő között?

AT: Igen, a srác, aki a borítókat készíti, ugyanazzal a technológiával dolgozik, mint én, csak ő nem hangokat, hanem fotórészleteket illeszt össze. De amikor remixekhez tervez borítót, akkor is az előadók együttműködését próbálja megjeleníteni.

MN: Milyen zenéket szoktál magaddal vinni egy-egy turnéra?

AT: Általában nem viszek magammal semmit, mert az emberek úgyis mindig adnak egy rakás cédét, inkább azokat próbálom végighallgatni. Ha még hoznék is ezek mellé... el se bírnám.

MN: Ráakadtál már valahol magyar zenére?

AT: Dzsessz-számokat már hallottam, és remélem, most lesz egy kis időm és lehetőségem vásárolni néhány dolgot. Tényleg, tudnátok ajánlani valamit?

Kánya Kinga - Kiss Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.