„Csak morfiumot használt” – Így élt Peter Lorre

magyarnarancs.hu: Hogyan lett Löwenstein Lászlóból Peter Lorre?

Stephen D. Youngkin: A jól csengő nevet a húszas években kapta Bécsben, ahol alapos színházi nevelést is kapott. Egy új irányzat, a terápiás színház alapítója fogadta a szárnyai alá. László tehetséges tanítványnak bizonyult, de ilyen névvel – s ezt mestere jól mérte fel – nem érvényesülhetett a bécsi színházi életben. Kellett tehát egy művésznév. A Peternek két forrása is volt: az egyik Peter Altenberg volt, az író, akit Lorre istenített, a másik pedig a német gyermekmesék visszatérő alakja, Struwwelpeter volt. Az örökké kócos Löwenstein tanárát Struwwelpeterre emlékeztette. A Lora pedig tudomásom szerint gyakori papagájnév volt, ebből lett a Lorre, mert az ifjú Löwenstein szerette mások mimikáját utánozni.

magyarnarancs.hu: A bécsi és berlini színházi évek alatt Lorre közeli ismeretségbe került Karl Krausszal, a híresen vitriolos tollú publicistával és drámaíróval, valamint Bertolt Brechttel. Milyen kapcsolat fűzte hozzájuk?

SDY: Kraus és Lorre közt afféle mentor-tanítvány viszony volt, de tudjuk, hogy Kraus nagyra értékelte Lorre színészi stílusát, Lorre pedig többször is kijelentette, hogy Kraus drámája, Az emberiség végnapjai a kedvenc olvasmánya. Nevezzük ezt kölcsönös tiszteletnek. De több is volt ez tiszteletnél, hiszen Kraus később 3000 schillinget kölcsönzött Lorrénak, hogy a színész egyre elhatalmasodó morfiumfüggőségét kezeltesse. Lorre és Brecht kapcsolata viszont jóval közvetlenebb volt ennél. Barátok és munkatársak voltak, sokat adtak egymás véleményére. Számos dologban hasonlítottak is egymásra, például abban, hogy rendkívül jó, már-már baráti kapcsolatot tartottak fenn az exfeleségeikkel. A színész halálos ágyánál valamennyi felesége – három volt: két ex és egy rendes – levizitelt.

magyarnarancs.hu: Lorre a bécsi években kapott rá a morfiumra, és egész életében rajta maradt. Mennyire volt súlyos a függősége?

SDY: Változó mértékben. Korai, színházi korszakában előfordult, hogy a morfium miatt nem tudott fellépni, le kellett mondania egy-egy produkciót. Másrészről meg előfordult az is, hogy épp a morfium tartotta a színpadon. Súlyos egészségügyi problémákkal küszködött, ezekre kapta egy kórházi kezelés alkalmával a morfiumot. Meggyógyítani nem gyógyították meg, de rászoktatták a morfiumra. Ettől fogva, a húszas évektől kezdve Lorre morfiummal élt egész életében. Volt ideje kitapasztalni, mikor mennyi kell ahhoz, hogy meg tudjon jelenni dolgozni. Minden attól függött, mennyire kínozták éppen az egészségügyi problémái. A legjobb formáját akkor futotta, amikor Amerikában a Warner Bros.-nak dolgozott. Úszott, teniszezett, fitt volt – alig volt szüksége morfiumra. De ez az idő nem tartott örökké.

magyarnarancs.hu: A Warner-évek alatt készítette a leghíresebb amerikai filmjeit; A máltai sólyom és a Casablanca is erre az időre esik. Meg a Bogarthoz fűződő barátságának kezdete…

SDY: Nagy ivászatokat rendeztek Bogarttal. Bogart nagy piás volt, és a pia meg a cigi akkoriban része volt a hollywoodi életstílusnak. Lorre lelkes társutas volt az ivászatokban, de nem volt alkoholista. Bogart és Lorre, főleg ha felöntöttek a garatra, benne voltak mindenféle heccben, akár forgatáson voltak, akár nem. Ők voltak a vicces fiúk. Lorre mindig is szívesen és büszkén mesélte azt a közös sztorijukat, amikor lecipeltek egy irodai széfet a Beverly Boulevard-ra, és ott tologatták a jobb sorsra rendeltetett, kerekeken álló vaskasznit. Lorre jó erőben volt ekkoriban. Nem volt rabja az alkoholnak, de cigaretta nélkül nem bírta ki – élete vége felé, amikor Jerry Lewiszal a The Patsy (A lökött – a szerk.) című filmben szerelt, a forgatást is leállíttatta, csak hogy rágyújthasson. Amikor Errol Flynn tette ugyanezt egy korty italért kései, lecsúszott tévés korszakában, azt azért már kevésbé nézték jó szemmel a kollégák.

magyarnarancs.hu: Lorre csak morfiumot használt, vagy voltak más drogok is?

SDY: Csak és kizárólag morfiumot. A halála előtt Lorre lánya rengeteg orvosi papírt bocsátott a rendelkezésemre. Ezekben nem szerepelt más, csak a morfium. Lorre nem jókedvében használta a szert: komoly fájdalmai voltak, ezeket próbálta enyhíteni vele. Sosem okozott gondot beszereznie a morfiumot. Szegény színészként Bécsben még hamisítania kellett a recepteket, de később annyi orvost ismert, hogy valaki mindig készséggel adott neki.

magyarnarancs.hu: Lorre számára Fritz Lang filmje, az M – Egy város keresi a gyilkost hozta meg a világhírt. Hogy jött ki a kíméletlen természetéről híres Langgal?

SDY: Lorre jól tudta, mit vállal. Tudta, hogy jó eséllyel sztárrá válhat, ha eljátssza Lang első hangosfilmjének főszerepét. És tudta azt is, hogy Lang szadista, uralkodó természet, legalábbis ez volt a híre. Beszéltem Lorre első feleségével, Celia Lovskyval, ő mesélte, hogy Lorre a kínok kínját állta ki a Langgal való munka során. Lovsky mást se hallott ezekben a hónapokban a színész szájából, mint kacifántos káromkodásokat; Lorre olyan egzotikus helyekre küldte – persze csak hallótávolságon kívül – a rendezőjét, hogy azt a felesége még nekem sem merte elismételni, pedig évtizedek teltek el azóta. Lang szerette kínozni a színészeit, és Lorrét sem kímélte. Bár használhattak volna dublőrt, Langot nem zavarta, ha Lorre kékre-zöldre zúzza magát.

magyarnarancs.hu: Meginterjúvolta Langot?

SDY: Meg. És megerősítette nekem is, hogy az ő fütyülése hallható a filmben. Mivel Lorre elmulasztotta közölni, hogy nem tud fütyülni, márpedig a forgatókönyvben feketén-fehéren ott állt, hogy erre a film egyik kulcsjelenetében szüksége lesz, utólag Lang fütyülte alá Lorre híres, fütyülős jelenetét.

magyarnarancs.hu: Még kiket interjúvolt meg Lorre-ügyben?

SDY: A rendezők közül Hitchcockot, John Hustont, Frank Caprát, Roger Cormant, Robert Siodmakot. Szegény Siodmakot ki is felejtettem a névmutatóból. Összesen több mint húsz rendezővel beszéltem. És persze a családtagokkal, Lorre két testvérével is közeli kapcsolatban álltam. Beszéltem a feleségekkel, a munkatársakkal és így tovább, rengeteg mindenkivel. Egyetlenegy emberrel találkoztam csak, aki nem szívlelte Lorrét. Robert Morley volt az, aki az Ördögi körben (Beat the Devil, 1953 – a szerk.) játszott együtt Lorréval. John Huston szerette volna újra összehozni A máltai sólyom szereplőgárdáját, már akit fellelhetett. Morleyt Sydney Greenstreet megüresedett helyére szerződtette. A jól nevelt brit nem szenvedhette Lorrét, akit viszont remekül elszórakoztatott, hogy heccelheti az angolt. Amikor csak a közelében volt, ízes káromkodásokkal színezte a beszédét, tudva, hogy Morley a falra mászik tőle. „Fárasztó, mocskos szájú kisember volt” – így emlékezett vissza Morley Lorréra.

magyarnarancs.hu: Mennyire volt magyar Lorre?

SDY: Épp csak egy kicsit. Hatéves volt, amikor a család elhagyta a mai Szlovákiához tartozó Rózsahegyet, hogy Romániába, majd pedig Bécsbe költözzenek. Talán csak a gulyás szeretete kötötte Lorrét az anyaföldhöz. Amerikában, amikor az öccsét látogatta a keleti parton, kimondatlan szabály volt, hogy gulyással kell fogadni. Ezt Lorre testvére mesélte nekem. Egy alkalommal, amikor épp Berlinben járt, kilátogatott az M – Egy város keresi a gyilkost forgatására, és tanúja volt Lang gyakori dühkitörései egyikének. Egy rúd jó magyar szalámit hozott Peternek, de mivel vészhelyzet volt, jobbnak látta Langnak odaadni, aki annak rendje és módja szerint a szalámi hatására hamar lenyugodott. De szalámi ide vagy oda, Lorre igazi világpolgár volt, aki könnyedén alkalmazkodik az új környezethez. Nem is vesztegette az idejét: hetekkel azután, hogy megérkezett Amerikába, a hasonló cipőben járó Billy Wilderrel egyetemben az amerikai birkózás megrögzött rajongója lett. Wilder mesélte, hogy Lorre és ő kapva kaptak minden alkalmon, hogy magukba szippantsanak mindent, ami amerikai. Ha épp az jött szembe, a birkózást is. Csak amerikai legyen.

magyarnarancs.hu: Beszélt magyarul?

SDY: Néhány szót, azt is főleg akkor, amikor Hollywoodban felkereste a patikusát, aki szintén magyar volt. Ilyenkor, mint egymás földijei, magyarul köszöntötték egymást.

magyarnarancs.hu: Lorre világéletében őrülteket, gazembereket vagy egzotikus figurákat, a hős mellett tébláboló karaktereket alakított. Hogy viselte, hogy a romantikus hősi szerepek elkerülték?

SDY: Tisztában volt a fizikai adottságaival. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább nem kell William Holdennel versenyeznie a szerepekért. Fénykorában, amikor a legjobb hollywoodi szerepeit kapta, igazi hollywoodi sztárként élt, és mások is így tekintettek rá. A nőknél is sikerei voltak. A legközelebb talán a The Three Strangers című filmjében jutott a romantikus szerepkörhöz – addig-addig győzködte Howard Kocht, a Casablanca forgatókönyvíróját, míg Koch őt javasolta a szerepre. De ezek a kváziromantikus szerepek rövid életűek voltak. Addig tartottak, ameddig Lorre is jól tartotta magát, és vigyázott a megjelenésére. Ebben az időben a Warner Bros., amely addig óvakodott nagyobb szerepeket adni a színésznek, bizalmat szavazott neki. A Casablanca hozta meg ezt a fordulatot. A The Verdict című film plakátján Lorre neve szerepelt a legnagyobb betűvel (ez volt a Dirty Harryvel elhíresült Don Siegel első rendezése – a szerk.).

magyarnarancs.hu: Az FBI miért figyeltette Lorrét?

SDY: Két dolog miatt. Hollywood nemcsak a filmek, de a prostitúció piaca is volt, és ezen a piacon Lorre is szívesen vásárolt. Hoover, az FBI vezére kevés dolgot szeretett jobban, mint a sztárok aktáinak magánéleti passzusait olvasgatni. Lorre mellett John Garfield és a kor számos musicalsztárja is szerepel az FBI-aktákban, mint olyanok, akik gyakorta vették igénybe a luxusprostituáltak szolgálatait. De az FBI-t ez csak amúgy mellékesen érdekelte, a kommunistagyanú viszont annál inkább. S mivel Lorre közeli jó barátja volt Brechtnek, az FBI heves érdeklődését ez váltotta ki iránta. Lorre nőügyeivel mindössze egyetlen oldal foglalkozik, a többi irat mind a vörös veszedelem tárgykörébe tartozik.

A Casablanca forgatásának igaz története itt olvasható.