VERZIÓ melléklet

Drónok

Film

A rakétavetővel felszerelt, földi irányítású, a világ másik felén is bevethető drónok kifejlesztése egybeesett a „terrorizmus elleni háború” felpörgésével, így az amerikai vezetés a 2000-es évek közepétől a hadviselés e csendes, kényelmes és biztonságos módszerét választotta az al-Káida főembereinek kiiktatására. A csend, kényelem és biztonság kizárólag az amcsik szempontjából értendő, a norvég Tonje Hessen Schei dokumentumfilmje arról szól, milyen szenvedéseket okoznak Pakisztán wazirisztáni régiójában a haditechnika legújabb vívmányai.

Rendezőnk etikai és jogi aggályai ott kezdődnek, hogy a hadsereg hiányában a háború elfedése és politikai pozicionálása is egyszerűbbé vált, drónok birtokában a döntéshozók könnyebb szívvel mondanak igent egy-egy bevetésre. A bajok folytatódnak azzal, hogy végső soron mindig egy emberi lény nyomja meg a kilövési gombot, ugyanakkor a több tíz­ezer kilométeres távolság sokat lendíthet „az ellenség” dehumanizációján. Ráadásul az amerikai hadsereg külön e célra programozott számítógépes játékokkal toborozza a drónok irányítóit. És akkor még nem szóltunk a drónháború legalitásának és átláthatóságának problémájáról, a terroristák azonosításának nehézségeiről, a dokumentált civil áldozatok százairól vagy a drónok okozta állandó fenyegetettségről, aminek következtében a pakisztáni gyerekek „többé nem szeretik a tiszta eget”.

A film legfeszültebb pillanatait a két kiugrott drónoperátor megszólalásai és a wazirisztáni jogvédők küzdelmei szolgáltatják. Bármilyen jól bánik azonban Schei a morális érzékünkkel, számos kérdést nyitva hagy. Miért nem tesz semmit a pakisztáni kormány vagy az ENSZ a drónok ellen? Milyen nemzetközi jogi normák vonatkoznak ezekre az akciókra? Milyen a hatékonyságuk más módszerekhez képest? Miért csak az USA-ról van szó, amikor a film szerint 87 állam rendelkezik a technikával? A Drónok nem csak továbbgondolásra, a témában való elmélyedésre is ösztönöz.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.