VERZIÓ melléklet

Pislákoló igazság

  • Iványi Zsófia
  • 2015. december 5.

Film

Nehéz elhinni, hogy néhány évtizeddel – és jó pár háborúval ezelőtt – Afganisztánban a fiatal férfiak tetemes hányada szűk ingben és még szűkebb nadrágban, míg a lányok miniszoknyában rázták magukat és mikrofonfrizurájukat vad diszkó­slágerekre. Pedig így volt, és erre bizonyíték is van: az afgán filmarchívumban tárolt tekercseken – már azokon, amiket a filmművészettől sikítófrászt kapó tálibok nem semmisítettek meg – számos buli, koncert és divatbemutató képei fennmaradtak, de akadnak melodramatikus játékfilmek és a történelmi fordulatokat megörökítő dokumentumfilmek is. A Pislákoló igazság hősei mindent megtesznek azért, hogy ezek a felvételek ne váljanak a politika áldozatává. Missziójuk új értelmet ad a filmbolond kifejezésnek: Mahmoud anno az életét kockáztatva rejtett el tekercseket a tálibok elől, Isaaq, a púpos öregember ezer éve az archívum épületében él, és mindent tud az ország történelmével szorosan összefonódó filmtörténetről (melyből, az archív felvételeknek hála, mi is kapunk ízelítőt), Ibrehim, az archívum jelenlegi tulajdonosa vasszigorral vezeti az intézményt. A tekercsek mentése mellett országos körutat is szerveznek, hogy olyan emberek is megtapasztalhassák a mozi varázsát, akik még életükben nem láttak filmet. A kulturális programszervezés épp annyira egyedi szempontok szerint történik, mint amennyire különleges és szerethető ez a film: az ötletgazdák Afganisztán politikai térképe fölé görnyedve jelölik ki a vetítéssorozat útvonalát, és megvitatják, hogy mely területeken milyen valószínűséggel futhatnak tálibokba, és egyben a biztos halálba.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.