Nehéz elhinni, hogy néhány évtizeddel – és jó pár háborúval ezelőtt – Afganisztánban a fiatal férfiak tetemes hányada szűk ingben és még szűkebb nadrágban, míg a lányok miniszoknyában rázták magukat és mikrofonfrizurájukat vad diszkóslágerekre. Pedig így volt, és erre bizonyíték is van: az afgán filmarchívumban tárolt tekercseken – már azokon, amiket a filmművészettől sikítófrászt kapó tálibok nem semmisítettek meg – számos buli, koncert és divatbemutató képei fennmaradtak, de akadnak melodramatikus játékfilmek és a történelmi fordulatokat megörökítő dokumentumfilmek is. A Pislákoló igazság hősei mindent megtesznek azért, hogy ezek a felvételek ne váljanak a politika áldozatává. Missziójuk új értelmet ad a filmbolond kifejezésnek: Mahmoud anno az életét kockáztatva rejtett el tekercseket a tálibok elől, Isaaq, a púpos öregember ezer éve az archívum épületében él, és mindent tud az ország történelmével szorosan összefonódó filmtörténetről (melyből, az archív felvételeknek hála, mi is kapunk ízelítőt), Ibrehim, az archívum jelenlegi tulajdonosa vasszigorral vezeti az intézményt. A tekercsek mentése mellett országos körutat is szerveznek, hogy olyan emberek is megtapasztalhassák a mozi varázsát, akik még életükben nem láttak filmet. A kulturális programszervezés épp annyira egyedi szempontok szerint történik, mint amennyire különleges és szerethető ez a film: az ötletgazdák Afganisztán politikai térképe fölé görnyedve jelölik ki a vetítéssorozat útvonalát, és megvitatják, hogy mely területeken milyen valószínűséggel futhatnak tálibokba, és egyben a biztos halálba.
