Film

Egy szó, mint száz: szerelem!

  • 2016. július 23.

Film

Van az a franciás filmzsáner, amelyben egy évtizedek óta összetartó baráti kör belső dinamikájának feltárása tölti meg a másfél órát. A hosszas enumerációt követően, amikor is minden egyes résztvevő kap valamilyen, néhány vonásból felvitt jellemet (s a megkülönböztetés céljából valami bogaras szokást), általában be is áll arra a sínre a cselekmény, amelyről aztán többé le nem gördül. A társaság társasági életet él, párbeszédek rajzolják ki a társasági együttléteken kívüli világot, kanyarog, csordogál a sztori, párok jönnek össze s mennek szét, félreértések keletkeznek s tisztázódnak, megbékélés váltja a haragot. Épp, mint az életben, mondhatjuk, ha mélysége is lesz a panorámának s a végére tudunk valamit, amit az elején még nem. Enélkül inkább a szappanoperák végtelenített maszatolását juttatja eszünkbe a sok fárasztó magánéleti kanyar. Még akkor is, ha – épp, mint Julie Delpynél (Francia hétvége) vagy Guillaume Canet-nál (Apró kis hazugságok) – ezt a végül is sehova sem tartó dán filmet, May el-Toukhy próbálkozását a színészi alakítások teszik szerethetővé. Jens Albinusról vagy Trine Dyrholmról persze minden filmbarát hallhatott, de a film mégis a voltaképpeni főszereplő, a náluk jóval kevésbé ismert Mille Lehfeldt jutalomjátéka: száraz keserűséggel, kétségbeesett szeretetéhséggel formálja meg a minden társaságban magányos doktornőt, aki kudarcos szerelmekben próbál valami csökevényes boldogságot kizsarolni az élettől, ám, ha végre működne egy kapcsolata, akkor maga igyekszik zátonyra futtatni azt.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.