Film

Egy szó, mint száz: szerelem!

  • 2016. július 23.

Film

Van az a franciás filmzsáner, amelyben egy évtizedek óta összetartó baráti kör belső dinamikájának feltárása tölti meg a másfél órát. A hosszas enumerációt követően, amikor is minden egyes résztvevő kap valamilyen, néhány vonásból felvitt jellemet (s a megkülönböztetés céljából valami bogaras szokást), általában be is áll arra a sínre a cselekmény, amelyről aztán többé le nem gördül. A társaság társasági életet él, párbeszédek rajzolják ki a társasági együttléteken kívüli világot, kanyarog, csordogál a sztori, párok jönnek össze s mennek szét, félreértések keletkeznek s tisztázódnak, megbékélés váltja a haragot. Épp, mint az életben, mondhatjuk, ha mélysége is lesz a panorámának s a végére tudunk valamit, amit az elején még nem. Enélkül inkább a szappanoperák végtelenített maszatolását juttatja eszünkbe a sok fárasztó magánéleti kanyar. Még akkor is, ha – épp, mint Julie Delpynél (Francia hétvége) vagy Guillaume Canet-nál (Apró kis hazugságok) – ezt a végül is sehova sem tartó dán filmet, May el-Toukhy próbálkozását a színészi alakítások teszik szerethetővé. Jens Albinusról vagy Trine Dyrholmról persze minden filmbarát hallhatott, de a film mégis a voltaképpeni főszereplő, a náluk jóval kevésbé ismert Mille Lehfeldt jutalomjátéka: száraz keserűséggel, kétségbeesett szeretetéhséggel formálja meg a minden társaságban magányos doktornőt, aki kudarcos szerelmekben próbál valami csökevényes boldogságot kizsarolni az élettől, ám, ha végre működne egy kapcsolata, akkor maga igyekszik zátonyra futtatni azt.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.