Lengyel Filmtavasz

Egyszer élünk

Film

Nem mindig van megbocsátás. Nem mindegy, hogyan élsz, mert a végén már késő lesz: ez lehet Maciej Migas filmjének tanulsága. Semmi sommás baromság vagy visszataszító emberszörnyeteg. Csak egy önző férfi, aki élvezte az életet – épp úgy, vagy talán egy egészen kicsit durvábban, mint bármelyikünk.

Először a hivatását vesztette el: részegen ment fel a színpadra, eldurrant az agya, és tönkretette az aznapi előadást. De nem esett kétségbe, leszokóban volt az alkoholról, gyűlésre járt, barátokra lelt, új munkákat talált, színész létére volt tévéműsorban tapsoltató, diákszínköri rendező, de árult áruházban napszemüvegeket, sőt, ha kellett, bohócnak állt. Talán nem is először került padlóra, így ügyesen megoldotta az életét, egyszerűen csak újrakezdte.

Aztán egy nap az exalkoholista férfiról kiderült, hogy tüdőrákos. Három, maximum négy hónapot jósoltak neki az életből. Elfogadta, méltósággal tűrte, s hozzáfogott elrendezni az életét. Bocsánatot akart kérni a nőktől, akikhez ilyen-olyan szálak fűzték, de legfőképp a lányától, akinek mintha sosem lett volna apja. Ám a halál közelsége nem mindenkinek hoz megnyugvást. Hiába a bűnbánat, a vezeklés, hiába a végső teperés, nem mindenki tud mindent megbocsátani.

Mit sem számít a szakmai siker vagy a csodának hitt gyógyulás, amiről persze hamar kiderül, hogy csupán az élet végjátéka. A hit adhat feloldozást, de mit ér a vég az áhított búcsú, valódi szeretet nélkül? A megbocsátás nem kegy, hanem kemény meló. És nincs mindig elég idő.

Vetíti a Művész mozi, április 20-án, 19.00 órakor

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.