Nem mindig van megbocsátás. Nem mindegy, hogyan élsz, mert a végén már késő lesz: ez lehet Maciej Migas filmjének tanulsága. Semmi sommás baromság vagy visszataszító emberszörnyeteg. Csak egy önző férfi, aki élvezte az életet – épp úgy, vagy talán egy egészen kicsit durvábban, mint bármelyikünk.
Először a hivatását vesztette el: részegen ment fel a színpadra, eldurrant az agya, és tönkretette az aznapi előadást. De nem esett kétségbe, leszokóban volt az alkoholról, gyűlésre járt, barátokra lelt, új munkákat talált, színész létére volt tévéműsorban tapsoltató, diákszínköri rendező, de árult áruházban napszemüvegeket, sőt, ha kellett, bohócnak állt. Talán nem is először került padlóra, így ügyesen megoldotta az életét, egyszerűen csak újrakezdte.
Aztán egy nap az exalkoholista férfiról kiderült, hogy tüdőrákos. Három, maximum négy hónapot jósoltak neki az életből. Elfogadta, méltósággal tűrte, s hozzáfogott elrendezni az életét. Bocsánatot akart kérni a nőktől, akikhez ilyen-olyan szálak fűzték, de legfőképp a lányától, akinek mintha sosem lett volna apja. Ám a halál közelsége nem mindenkinek hoz megnyugvást. Hiába a bűnbánat, a vezeklés, hiába a végső teperés, nem mindenki tud mindent megbocsátani.
Mit sem számít a szakmai siker vagy a csodának hitt gyógyulás, amiről persze hamar kiderül, hogy csupán az élet végjátéka. A hit adhat feloldozást, de mit ér a vég az áhított búcsú, valódi szeretet nélkül? A megbocsátás nem kegy, hanem kemény meló. És nincs mindig elég idő.
Vetíti a Művész mozi, április 20-án, 19.00 órakor
