Magyar Narancs: Nyugati szemmel kifejezetten egzotikus világokban közlekedik, most épp egy észak-afrikai faluban, szerelmi sztrájkba kezdő vízhordó asszonyok között. Azért abból is kijöhetne egy egzotikus tanmese, ha ma arról készítene filmet, milyen volt Ceausescu alatt a bukaresti jiddis színházban az élet.
Radu Mihaileanu: Az igazi sztori nem is a jiddis színház, melynek hivatalosan is a tagja voltam, hanem az a többé-kevésbé titokban működő társulat, amivel az egyetemeket jártuk. Ceausescu természetesen nem adott engedélyt a működésünkre, ezért mindig ott léptünk fel, ahol épp adódott egy szabad színházterem. Volt egy kézzel rajzolt poszterünk, azzal reklámoztuk magunkat. Részben én írtam a darabjainkat, előszeretettel adtuk elő például egy 15. századi angol királyi pár történetét - a diákok soraiban persze senkinek sem okozott nehézséget, hogy a királyba Ceausescut, a királynőbe meg Elenát lássa bele. Mindeközben a hatóságok felé játszottuk a hülye alattvalót, ahogy az a diktatúrákban a túlélés bevett módja volt. Egy ideig be is vették a maszlagot: néhány amatőr, akik az imperializmust kritizálják meg valami 15. századi királyt.
MN: Meddig tartott a játszadozás?
RM: A rendőrség egy idő után észbe kapott. Két darabot írtam, aztán leléceltem. Hallgattam apámra, aki azt mondta, hogy ha nem akarom börtönben végezni, menjek. Két lehetőség állt előttem: vagy elkezdek jelenteni nekik, vagy börtönben végzem. A harmadikat választottam: eljöttem.
MN: Megkörnyékezték, hogy jelentsen?
RM: Először a hadseregben próbáltak meggyőzni. Aztán a testvéremen keresztül. Szokásomhoz híven játszottam a hülyét. A hadseregben azt mondták, figyelj, tudjuk, hogy zsidó vagy, tudjuk, hogy vannak Nyugaton rokonaid, úgyhogy neked annyi. Nincs más választásod, dolgozz nekünk. Ha nem, neked befellegzett. Én meg adtam a hülyét. Volt színészi tapasztalatom is ebben, a jiddis színházban is a falu bolondja volt a kedvenc szerepköröm. Mondtam, rendben, próbáljuk meg. Jött az első elbeszélgetés. Kérdezték, mit hallottam. Mondtam, senki nem mond nekem semmit, biztos azért, mert zsidó vagyok, és mert megsejtették, hogy beszéltem veletek. Így ment ez egy darabig, de hosszan nem lehetett húzni.
MN: Hihető indok volt, hogy azért nem beszélnek önnel, mert zsidó?
RM: Ezt speciel könnyen el lehetett hitetni velük. Erős antiszemitizmus volt, de nem annyira az emberek, mint inkább a rendszer részéről. Az emberek csak annyira voltak antiszemiták, mint bárhol máshol a világon, de a rezsim nagyon az volt.
MN: A barátai között voltak besúgók?
RM: Az első filmem, Az árulás épp erről szólt, apám egyik legjobb barátjáról kiderült, hogy jelentett. De az eset nem ilyen egyszerű. Aláírt, ez igaz, de nagy valószínűséggel nem mondott semmi olyat, amit már ne tudtak volna. Miután Svájcba disszidált, a lapokban megjelent, hogy jelentett. A rendszer így állt bosszút. A barátai azonnal elítélték. Azóta is, ha csak megcsapja az orromat a diktatúra szaga, fel kell emelnem a szavam.
Asszonyok kútjaMélyen járunk az arab világban, olyan mélyen, amilyen mélyen csak egy Romániából kivándorolt francia illetőségű filmrendező lát bele egy észak-afrikai falu életébe. Pontos megfigyelésekkel indul a film. Az első, ami feltűnik, hogy milyen sokat süt a nap, s ebből következően nagy a hőség. A második, ami szembeötlik, hogy milyen nehéz errefelé a nők élete. A harmadik felismerés pedig, hogy a színes népviseletbe öltöztetett francia színésznők közül milyen sokan ismerősek más filmekből. A dramaturgia szigorú következetességgel dolgozik: az a nap, mely reggel felkel, éjszaka lenyugszik, s a probléma, mely a film elején felüti a fejét, a végére megoldódik. Vízügyi anomáliák állnak a film és az ábrázolt falucska homlokterében: a vizet a nők hordják, mert vezeték egy szál se, a dologtalan férfinép meg nem segít, mert ez a hagyomány. De a sok szép, népviseletbe öltöztetett francia színésznő sem rest, programot hirdetnek: amíg nincs segítség - vezeték vagy férfikéz -, addig nincs szex sem. Ez a falu férfijainak nem tetsző, de Allah szemében bocsánatos, a fesztiválközönségek számára pedig egyenesen kívánatos összeesküvés sok tánccal és énekhanggal hívja fel a figyelmet a Maghreb régió falvainak infrastrukturális hiányosságaira, a nők jogaira és a Korán lehetséges értelmezéseire. Továbbá az is kiderül a filmből, hogy a Közel-Keleten nagy a hőség, erősek a hagyományok, a nők sorsa meg nehéz. Ez igaz lehet akkor is, ha a vásznon épp szép francia színésznők játsszák a vízhordó arab menyecskéket. A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója |
