(2012-05-17)
Matolcsy Györgytől tudjuk, hogy a 47 ezer forintos közmunka-pénzből meg lehet élni. Ám talán még szerinte is nehéz akkor, ha ezt a pénzt nem teljesen és időben fizetik. A Narancs Észak-Magyarországon a vízügyi munkáknál alkalmazottak körében szembesült ezzel. Az ügyet a Belügyminisztérium másként látja.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a Marian Cozma-ügyben hozott április végi jogerős döntésével jelentősen enyhítette a három fő vádlottra első fokon kimondott súlyos ítéleteket.
legelőször is szögezzük le: soha senki nem állította, hogy buzeráns bürokraták vagy bürokrata buzeránsok gyülekezete lennél, úgyhogy nem érdemes ezen felhúzni az orrod.
Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.
Ha igaz, hogy az Európai Bizottság (EB) is rábólintott a médiatörvények múlt csütörtökön beterjesztett módosítására, akkor a Fidesz-kormány fennállása alatt, bármeddig is tartson az, aligha várható újabb érdemi változtatás a sajtó szabályozásában.
Mára valósággá vált, amiről áprilisban (lásd: Végelbánás, Magyar Narancs, 2012. április 5.) még csak feltételes módban beszéltem: a 62. életévüket betöltött bírák kézhez kapták a felmentésüket tartalmazó okiratokat, melyeket ténykedésének utolsó napjain még Schmitt Pál írt alá. A Fidesz-kormányzat ezzel a lépésével bebizonyította, hogy nemcsak a hazai ellenzék vagy a nemzetközi közvélemény, de saját közjogi értékei sem számítanak sokat abban a lassan mitológiai méreteket-kereteket öltő háborúban, amit a hatalom megtartásáért folytat.
Magyarország 30 éve, 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez. Akkor ez politikai és gazdasági szempontból is fontos aktus volt. A gazdasági jelentőségét a súlyosan eladósodott ország fizetési problémái adták, a politikait pedig az, hogy a washingtoni székhelyű szervezet addig tabunak számított a keleti blokk államai számára.
Van, ahol mindig érdemes kapirgálni. Itt van például az elmúlt század két irodalmi gigásza, a két dublini születésű ősmodernista, James Joyce és Samuel Beckett, azUlysses (1922) és a Godot-ra várva (1953) szerzői.
A Magyar Narancs május 3-i számában Ara-Kovács Attila Vissza Ázsiába című írását tette közzé. A publicista hangulat- és gyűlöletkeltő, a Terror Háza Múzeumot ízléstelenül mocskoló sorain már meg sem lepődöm, bár azt gondolom, a múzeum 10. születésnapján ez a cikk íróját minősíti, emiatt nem is reagáltam volna. Az viszont megdöbbentett és felháborított, hogy olyan személyiségekre tett célzást és sértett meg arcátlanul, akik életükkel, munkásságukkal példát mutattak.
Helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság sajtóirodája. Bár lapunk helyreigazítást nem tesz, az államtitkárság levelének érdemi, a mi állításunkat érintő pontjait az alábbiakban ismertetjük, és válaszolunk is rájuk.
A görög kormányválság miatt ismét felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint az ország kénytelen lesz elhagyni a valutaövezetet. A piaci elemzővel arról beszélgettünk, mit okozna a kilépés Görögország és Európa számára.
"A település múltját, jelenét és jövőjét nagymértékben meghatározza a Horthy családhoz való kötődés" - olvassuk az alföldi kisváros kiadványában. Nincs is ebben semmi meglepő, Kenderes sokat köszönhet szülöttjének.
Mind többször hallani emléktábla- és szoboravatásról, illetve közterek el- és átnevezési elképzeléseiről. A sokszor mentegetőző magyarázatok legtöbbje szerint csupán Horthy fényes katonai karrierje előtt kívánnak így tisztelegni.
A rend kedvéért tegyük föl és vizsgáljuk meg: mi van, ha a földbérletbotrány egy nagy ívű koncepció szükséges (és félreértett) epizódja?
A frissen állított vagy még csak megálmodott lovas és álló, egész alakos Horthy-szobrok, -domborművek és utcakeresztelők korát éljük - ezért fontos, hogyan látjuk ma az egykori altengernagy, majd kormányzó történelmi szerepét, s hogy mennyire kivételes a figura itt, Kelet-Közép-Európában. Erről beszélgettünk a korszak avatott ismerőjével, lapunk Egotrip rovatának egyik szerzőjével.
Úgy tűnik, Gothár Péter kedvet kapott a hányatott sorsú régi magyar drámákhoz, így a Katonában bemutatott Bessenyei-darab, A filozófus után Csokonait választotta. Az énekes bohózat műfaja és a több mint kétszáz éves, kissé poros Karnyóné párosítása nem bizonyul éppen egyszerű feladatnak. A rendező pedig még növeli is a tétet:
Közel tíz éve független alkotó, az Operettszínháztól a Szegedi Kortárs Balettig játszották koreográfiáit, 2009 óta saját társulata van. A múlt héten a MU Színházban bemutatott After apropójából a test őszinteségéről és a Trafó ügyéről is mesélt a Narancsnak.
A virágos Magyarország egy kis faluban lakik; mesebeli táj, tó, hegy-völgy, templom, jó levegő és szocreál művház. Operettdíszlet, operetthősök - pont, ahogy azt Móricka meg mi elképzeljük. Ahová a szív visszahúz - a közepesen magasra kapaszkodott kormányzati tisztviselőt éppen úgy, mint a Hollandiában virágkötészetet tanult egykori szerelmét.
A május 9-10-én a német fővárosban zajlott, illumiNation című happeningben mindenki magát adta: gój motoros a gój motorost, értelmiségi az értelmiségit, jogvédő a jogvédőt. A német zsűri kezdetben értetlenül állt a magyarokat alakító magyarok előtt.
Ez itt egy egyötletes, erősen B kategóriás francia vígjátékocska. Ami addig, amíg meg nem szoktuk, hogy miben is áll az az egy szem árva ötlet (van egy pasas, aki akaratán kívül mindig kellemetlen élethelyzetekbe sodorja a vele - szerfelett ritkán - kapcsolatba kerülő hölgyeket), s fel nem mértük, hogy másik ötlet már egészen biztosan nem lesz, egészen jól működik.
Amikor Sztupa és Troché Budapestre várták Szorkint (Szergej Mihajlovics; az NKVD ezredesi rangú osztályvezetője), mindenféle mulatságokon törték a fejüket, de elsősorban is girlöket akartak szerződtetni, egy csapatnyit. Troché felvette a kapcsolatot a Savoy és Halló bárokkal, s épp az Astoriában érte utol a telefon: hagyd a fenébe az egészet, nem lesz rá szükség.
Edgar Allan Poe nevét a mozi feltalálása óta olvashatjuk a főcímekben, bár nem minden alkotó olyan korrekt, mint az egyik Universal- (amúgy Magyarországon játszódó) horrorklasszikust, A fekete macskát rendező Edgar G. Ulmer, aki elismerte, hogy a nagy íróra csak a presztízs és a figyelemfelkeltés okán hivatkoztak, a sztorinak semmi köze a hasoncímű íráshoz. Kivált igaz ez A holló-csoport filmjeire, amelyek egyike sem a híres verset adaptálta vászonra (szerencsére).
Volt színész a bukaresti jiddis színházban, disszidens Franciaországban és rendezőasszisztens Marco Ferrerinél. Lassan két évtizede főállású filmrendező: nyert a Sundance-en és Velencében, sőt kis híján műfajt is teremtett: ha kicsit előbb mutatják be Életvonat című filmjét, mint Roberto Benignitől Az élet szépet, akkor ma őt ismerné a világ az abszurd holokausztkomédia megteremtőjeként. A peches direktorral legújabb filmje, az Asszonyok kútja apropóján beszélgettünk Párizsban.
Végh Sándor (1912-1997) pályája az egyénitől a kollektívig, a szólójátéktól az együttes zenélésig haladt. Hegedűsként Paganini-játékosnak indult, hogy aztán jelentős vonósnégyesek élén (Új Magyar Vonósnégyes, Végh-kvartett) álljon, utolsó évtizedeiben pedig a Camerata Salzburg vezető karnagyaként működjön. A "hogyan lett karmester?" kérdésre mélyen jellemző választ adott: "Sehogy sem lettem dirigens.
Kicsit érthetetlen volt Matt Pike gitáros motivációja erre a turnéra, hiszen másik zenekarának, a barbár stoner-metált nyomató High On Fire-nak most jött ki új lemeze, a kiválóan sikerült De Vermis Mysteriis. Épeszű zenész az aktívabbik zenekarát rugdalná el turnéra, pláne, ha annak friss lemeze van, a Sleepé pedig - legendastátusz ide vagy oda - mégiscsak egy olyasfajta nosztalgia-összeállás, amilyet a Kyuss is meglépett nemrég, hiszen a zenekar utoljára több mint tizenöt éve járt stúdióban.
Sosztakovics-hegedűversennyel indul és ugyancsak Sosztakovics-hegedűversennyel zárul majd az elkövetkező napok koncertprogramja, s minthogy a szovjet-orosz mester mindösszesen két ilyen versenyművet adományozott az emberiségnek, valamint a mindkét ősbemutatóra vállalkozó David Ojsztrahnak, így mondhatni e nemből teljes áttekintést kínál számunkra az aktuális felhozatal.
Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy végre - vagy két évtizedes, azért megszakításoktól sem mentes pályafutásuk során először - Budapesten koncertezett a legendás, eredetileg nottinghami kollektíva. Pedig egyszer már úgy tűnt, minden remény elveszett:
Manapság, amikor az újságosoknál már újságot is mind ritkábban vásárolnak az emberek (az e sorokkal szemező olvasók tiszteletre méltó kivételével!), bizonnyal kell némi merészség ahhoz, hogy valaki operatörténeti kisokosokat dobjon a sajtópiacra. Még akkor is, ha a nagyralátó elképzelés külföldön bevált akciók példáját követi, elvégre az olasz vagy a német populáció egy főre eső operafogyasztása alighanem magasabb a hazánkban kimutatható értéknél.
A harminc éve New Yorkban élő és mindenekelőtt ebben a közegben híressé lett szerző lengyelül és mindenekelőtt lengyeleknek írta regényét, ám a formálás, az alapérzület tökéletesen amerikai, szinte hollywoodi. A "hogyan írjunk intellektuálisan mélyen szántó, de alapvetően mégis bestsellerlistás regényt?" kérdésre adott választ már régen megtalálták errefelé (és mostanában nálunk is alkalmazzák):
Külső szemlélő számára talán úgy tetszhet, hogy a kilencvenes évek végén a művész egyszer csak kipillantott elefántcsonttornya ablakából, rácsodálkozott a valóságra, és a tizenhat éven át készített absztrakt és meditatív formavilágot, a külföldi galériákban is elismert, ráadásul komoly gyűjtőkört vonzó ovális festményeit odahagyva a realista képalkotás felé fordult.
A világhírű építész villámlátogatása alatt interjút adott a Narancsnak, de előtte még elmondjuk, miért érdemes figyelni a katasztrófaépítészet és az elmélyült anyagértelmezés japán mesterére.
A Liget Galéria programterve szerint nem ez lett volna az utolsó kiállítás, sokkal inkább a folytonosság felmutatása; Hofter ugyanis 1989 májusában mutatkozott be ugyanitt, és a kilencvenes években számos kiállítása volt Budapesten.
Kerti parti Gödöllőn. Külföldi vendégek is jönnek, köztük egy igazi francia. A francia saját bevallása szerint csigaspecialista, remekül készíti azEscargots a la bourguignonne-t,- a burgundi módra főzött, fűszervajjal grillezett csigát. Már napokkal korábban kiadja az utasítást házigazdánknak: gyűjtsék a kertben a csigákat, majd etessék őket három napig liszttel.
Tatára érkezve meseország tárul elénk. De nem a Grimmek mélységes kútja, még csak nem is Walt Disney mosolyvágóhídja, hanem a hetvenkedő (értsd: 1970-es évekbeli) modern tanmesevilág, például "A világhíres Dobozváros", ahol Dani, a darus és Tibi, a taxis keveredik hétköznapi, mégis csodálatos kalandokba.
A gödöllői Grassalkovich-kastélyt már vagy huszonöt éve próbálják rendbe hozni, de a régóta vágyott célegyenesbe végül úgy jutott a híres-neves műemlék, hogy uniós elnökségünk "színpadának" nevezték ki.
Az Amszterdami Egyetem nyugalmazott társadalomföldrajz-professzora Városépítészet és polgári szabadság című, immár magyarul is olvasható könyvében hat főváros (Párizs, London, Amszterdam, Budapest, Brüsszel, Róma) tizenkilencedik századi fejlődését elemzi.
Nem járt rosszul a múzeum a kényszerköltözködéssel: az ódon - belül persze erősen felújított - óbudai épülettel (benne Krúdy Gyula utolsó, szűkös lakásával) a múlt század eleji belvárosi, nagypolgárias miliőből egy valamivel régebbi világba hátrált a gyűjtemény, amelynek egyes elemei talán kiszorulnak így elegáns összefüggéseikből, mások viszont meghittebb otthonra találhatnak a kisebb, alacsonyabb szobákban-termekben.
Tisztelt Bíróság! Miután immár második politikai óriásunk kerül nehéz helyzetbe plagizált tudományos dolgozata miatt, nem bírom tovább elviselni a rám nehezedő társadalmi nyomást, és vallomást teszek. 1992 és 1995 között előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan és ipari méretekben foglalkoztam plágiummal. Egy vidéki nagyváros bölcsészkarának voltam a hallgatója, majd doktorandusza, és mindeközben szakdolgozatírásból éltem. Mégpedig nagyon jól.
Apák, akik milliós összegeket dobnak be. Anyák, akik elsőre még ellenkeznek. Ügyvédek, akik az "adásvételi" szerződést megkötik. És a válóperes bíró, aki szerint soha nem derül ki a gyerekvásár.
