„Eszem ágában sem volt holokausztfilmet készíteni” – Gárdos Péter

Film

Gárdos Péter író-rendező a svéd postának köszönheti az életét, amely összehozta holokauszt-túlélő szüleit. 2009-ben regényformában jelentette meg a történetet. Jelenleg azonos címmel filmet forgat belőle. Erről kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Hogyan tudtad eltávolítani magadtól a témát, irodalmi és filmes anyagként kezelni a szüleid intimitását, a koncentrációs táborokban átélt borzalmakat?

Gárdos Péter: Ennek van egy lélektani és egy szakmai része. Apám halála után anyám átadta nekem kettőjük 45–46-os levelezését. 1998-ban elhatároztam, hogy filmet készítek belőle, de tíz évig nem bírtam hozzányúlni a történethez. Begépeltem a leveleket a komputerembe, és hetente tettem szent fogadalmat. Nem ment. Mentek az évek. Aztán beütött a véletlen. Egy néni, akit szintén Belsenből szállítottak svédországi ápolásra, elmesélte a történetét. A páriákat többnyire Lübeckből hajózták át Malmöbe. Ez esetben azonban, a cél előtt, kikötöttek egy parányi svéd városnál. A kapitány ugyanis kapott egy táviratot, hogy ajándékokat akarnak felvinni a hajóra. Megálltak tehát, a matrózok kieveztek a partra, ahol harminc-negyven biciklista asszony várta őket. A biciklik kormányán egy-egy csomag lógott. A csomagban sütemények voltak. Ezek a nők valahogy tudomást szereztek a hajó különös utasairól, a koncentrációs táborok túlélőiről. A történet beindított. Láttam magam előtt a hajófenékbe zsúfolt, csontsovány embereket meg a mólón várakozó kerékpáros asszonyokat, ahogy fújja a szoknyájukat a szél. A foghíjas szájakat, ahogy beleharapnak az ajándék süteménybe. Hirtelen megszületett az első mondat, kontúrt kapott az első filmkocka. Véget ért a tízévnyi bénultság. Egyetlen éjszaka alatt megszületett a forgatókönyv első tizenhat oldala. A legfontosabbat tudtam: a múlt, a koncentrációs tábor, apám szörnyű „munkája” – hullákat kellett égetnie Bergen-Belsenben – nem témája ennek a filmnek! A szereplők ezt maguk mögött hagyták, mint ahogyan a szüleim is, életük utolsó, pokoli éve csupán egy sötét háttér, nem több. Eszem ágában sem volt holokausztfilmet készíteni.

magyarnarancs.hu: A szakmai kételyeid abból adódtak, hogy miként lehet megőrizni a hitelességet a levélforma cselekménnyé adaptálásában?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

GP: Igen, az komoly nehézséget okozott, hogy a dús levélanyagból előbányásszam az eseményeket, magát a történést, a dramaturgiailag fontos fordulópontokat, amelyek megszüntetik az anyag irodalmiasságát. Lényegében azt kellett kitalálni ehhez a filmhez, amely a levelek írása közben történt. A nap maradék 23 óráját. A levelek célzásaiból, mellékmondataiból lehetett erre azért következtetni. Apám például soha nem írta meg anyámnak, hogy a tüdőbaja miatt halálra van ítélve. Egyetlen levélben viszont célzást tesz arra, hogy aznap éjszaka elfogta a reménytelenség érzete, és kiment a doktorhoz beszélgetni a Varázshegyről. Namármost, apám szintén megőrzött orvosi papírjaiból, meg az 1946-ban született egyik önéletrajzából kiolvasható, hogy tudta: hat hónapja van hátra. Rekonstruáltam tehát azt a beszélgetést, amelyben ez kiderülhetett. Ki kellett, hogy törjön belőle egyszer a páni félelem – elképzeltem hát egy hisztérikus pánikrohamot. Így araszolgattam előre.

magyarnarancs.hu: Édesapád, Gárdos Miklós neves külpolitikai újságíró, költő, író. Okozott-e bármiféle erkölcsi dilemmát, hogy nyilvánosságra hozd azt, amiről ő mélyen hallgatott?

GP: Apámnak nyilván jó oka volt rá, hogy ne beszéljen a holokausztjáról. Sokszor faggattam őt erről. Mindig azt felelte: majd egyszer. Ma már úgy gondolom, főképpen a szégyen dolgozhatott benne. Szégyellte, hogy ő megúszta, miközben három és félmillió sorstársa belehalt. Egyik levelében azt írta anyámnak, hogy sohasem felejti a tífuszos barakkot Mauthausenben. Őt benn gyilkolta a láz. Az ablakból látta, ahogy a legjobb barátja összeesik, feje a kövezethez koppan. Nem akarta ezeket a képeket újra előhívni magában. Szégyellte saját túlélési stratégiáit. Okos ember volt, sokat tépelődhetett ezen. Úgy döntött, jobb, ha betemeti az emlékeit. A kérdésre válaszolva: igen, nehezen léptem át ezen. Nem vagyok biztos abban, hogy apámat meg tudnám – meg tudtam volna – győzni arról, hogy szerelme születésének történetét elmesélnie: kötelesség. Hogy tartozik vele saját magának és nekünk, a holokauszt második nemzedékének. Szörnyű, hogy az ő halála kellett ahhoz, hogy a levelezés hozzám kerüljön, s hogy ezeket a kérdéseket feltehessem önmagamnak. A papám sorsához még hozzátartozik, hogy baloldali gondolkodású volt, újságíró, s ő is megkötötte az egyezséget a Kádár-rendszerrel, mint a magyar értelmiség túlnyomó része. És ennek ára volt. Elfelejtjük, hogy zsidók vagytok, cserébe felejtsétek el ti is a múltatokat! – ez volt a közmegegyezés mélyén.

magyarnarancs.hu: A szüleid titkolt múltjával szembesülve átestél egy katarzison, ami nem történt meg össztársadalmi szinten.

GP: Az úgynevezett rendszerváltás idején azt hittük, végre szembenézünk azzal, hogy miképpen viselkedett a magyar társadalom 1944–45-ben, vagy még régebben, a 20-as évektől, az első úgynevezett zsidótörvényektől kezdve. A holokauszttagadás és az antiszemitizmus azért kaphatott ismét lábra, és válik egyre elviselhetetlenebbé, mert a társadalom folytatta az elmúlt évtizedek öngyilkos, beteges hazudozását. Vagy fogalmazzunk finomabban: öngyilkos hallgatását. Nemrég megindult egy megindító gyűjtés a neten, olyasmi címmel, hogy A holokauszt és a családom. Az emberek egyszerűen csak leírják famíliájuk megrázó történeteit. Sírnivalóan sok privát história került elő. Hetven évvel a holokauszt után! Kis magyar vallomások. Eközben például a német vagy a svéd társadalom folyamatosan szembenéz. Szinte megjutalmazzák azokat, akik hajlandók bűnbánatra. Nálunk valami mérhetetlenül elromlott. Nincsenek illúzióim. Magyarországon két nagy regény született a holokausztról, az irodalmi Nobel-díjas Sorstalanság Kertész Imrétől és Szép Ernőtől az Emberszag. Az, hogy az utóbbi nem kapta meg méltó helyét a magyar irodalomban, sokatmondó jelenség.

magyarnarancs.hu: Talán a félelem miatt, hogy összedől a győztes nemzetről alkotott fals tudat, amit a balsors ver, hol a nácik, hol a szovjetek, hol az Európai Unió képében.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

GP: A polgári Magyarország is távol tartotta magát a 44-es iszonyattól. Most azt szeretnénk hinni, hogy a németek 1944-ben bevonultak, s kezdetét vette a deportálás. Ma már szomorú közhely, de ez egyetlen európai országban sem történt ilyen sebességgel, ilyen szervezetten, mérnöki pontossággal, sőt ilyen lelkesedéssel. A zsalugáterek jelképesen és konkrétan is összezáródtak, mindenki hallgatott. Nem csak azok az őrmesterek és közkatonák a felelősek, akik a vagonokra rátolták a lakatot. Egy néma, közönyös ország előtt zajlott le ez a borzalom. Egyre nehezebb, bonyolultabb erről beszélni. A második, harmadik holokausztgeneráció is megterhelődött különböző alkukkal. Lassan eltűnnek a szemtanúk. Az utolsó percben vagyunk. De látod, mi most erről beszélünk, miközben nem győzöm leszögezni, a Hajnali láz nem erről szól! A mi filmünk azt meséli el, hogy két fiatal az életet választja a halál helyett. Ez ugyan igen patetikusan hangzik, de végtére is ez az igazság. Az élethez pedig a szerelmen át vezetett az út.

magyarnarancs.hu: A film magyar, svéd és izraeli koprodukcióban forog. Nem állt fenn annak a veszélye, hogy a sok bába közt elvész a gyerek?

GP: Minden koprodukció kompromisszumokkal jár. A svédek például kikötötték, hogy a pénzt az utolsó fillérig náluk kell elkölteni, és a forgatókönyvbe be kell vonni svéd írót is. Ebből jól jöttünk ki. Nagyon jót tett például a könyvnek, hogy Marianne Ahrne ragaszkodott a svéd társadalom megosztottságának ábrázolásához. A svédek jó része ugyanis a háború végén Hitler-párti volt. Az izraelieknek pedig az volt a feltételük, hogy szerepeljen jeruzsálemi helyszín a filmben. Utólag meglepő jelentőséget kapott az az elem, hogy a főhős Jeruzsálembe emigrál, és onnan meséli el a történetet.

magyarnarancs.hu: A szüleidben is felmerült az emigrálás kérdése?

GP: Svédországban az elsők között jelentkeztek arra, hogy hazajöjjenek. Gyakran beszélünk arról, hogy mi a zsidó identitás. Hát ezt jelenti: a szüleimnek – a 44-es történések ellenére – eszükbe sem jutott, hogy az egyébként felajánlott svédországi munkába kapaszkodjanak, vagy alijázzanak Palesztinába. Itt volt a hazájuk. 1956-ban viszont felmerült bennük a disszidálás gondolata. A kérdést apám szorongásai döntötték el. Nem akarta a feleségével meg két gyerekkel, velem és az öcsémmel egy mosogatótál mögé befalazni magát.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.