Felkelés

Nem az első, és egészen biztos, hogy nem is az utolsó dokumentumfilm ez a 2011-es egyiptomi forradalomról, amikor egy szerény méretű tiltakozó megmozdulás egyre erőteljesebb utórezgései 17 nap alatt lemondásra kényszerítették a diktatúra első emberét. Fredrik Stanton, a rendező nem filmes, hanem politikatudós: kissé iskolásan, viszont jól áttekinthetően tárja fel interjúrészletekkel a forradalom okait, amelyek közül - mint tudjuk - a leginkább figyelemre méltó a közösségi média központi szerepe a tüntetések szervezésében. Hatalmas gyűjtőmunkával járhatott a film elkészítése: hírügynökségi tudósítások és magánfelvételek tömegéből kétségkívül a legdrámaibb, leginkább életközeli részletek futnak előttünk sűrű intenzitással - nem beszélve a bőséges interjúrészletekről, amelyek jelen idejű lelkesültsége is segít kialakítani a "mintha ott lettünk volna" érzését.

Jól láthatjuk, hogy a tüntetők egységes és véresen komoly elszántsága vitte sikerre ezt a spontán, sokféle forrásból kimondatlanul is népmozgalommá egyesülő felkelést, de talán az is elősegítette a sikert, hogy az egyiptomiak fele 30 évesnél fiatalabb, elégedetlenségük pedig parttalanná vált. Hiába kezdődött minden békésen, a rendőrattakok és a kivezényelt rendszerpárti ellentüntetőkkel vívott összecsapások során több mint nyolcszázan meghaltak. De az összes nyilatkozó szavaiból az sugárzik, hogy azokban a napokban a szabadság az életüknél is fontosabb volt számukra. Új ismeretekkel, meglepetésekkel nem szolgál a film, viszont szép dokumentuma a közös szándék, a gyűlölt korlátok áttörése megdöbbentő, katartikus erejének.