Gatsby ma

Fénylik

Baz Luhrmann filmje (2013)

  • - ts -
  • 2013. június 23.

Film

Bár sokáig úgy tudtuk, megfeledkezett róla, de lám, Doktor T. J. Eckleburg végre lecserélte szemüvegét; nem sokat szórakozott, mindjárt 3D-sre. Ideig-óráig tán beljebb is vagyunk vele, került valami, ami elvonja a figyelmet arról, ami különben az orrunk előtt folyik, a semmi dáridójáról. Ha tetszik, tehát védőszemüveg, olyan, mint a hegesztőké, óv a vakítástól. A Rómeó és Júlia, illetve Moulin Rouge után pedig tudhatjuk, Luhrmann nem fogja vissza magát, ha vakításról, megengedőbben kápráztatásról van szó. Illő büdzsé híján nyilván bele sem kapott volna.

Hogy mindeközben mi vár Gatsbyre, pláne Fitzgeraldra, nos, azért sem kell sokáig aggódnunk, a direktor nem árul zsákbamacskát: a második jelenet után tiszta a kép, pedig nincs is olyan könnyű dolga, mint elsőre - illetve az előzetesek alapján - hinnénk. Oh, hisz A nagy Gatsby a dzsesszkorszak karcsú nagyregénye, trombitára, vicces női kalapokra, szerecsen sofőrökre, charlestonruhákra és zenékre lett hangszerelve, pusztán bele kell adni apait-anyait. Bár sajna egyes szám első személyben íródott, amivel filmrendező még a büdös életben nem tudott mit kezdeni, beleértve a legnagyobbakat is. Luhrmann többszörösen biztosítani igyekszik a hátát, egyfelől szakorvost rendel ki az esethez, másfelől megmutatja azt is - mint tényleg csak a legrosszabb adaptációk -, amikor a pont kikerül a nagy mű végére; ez szerencsére filmje végén van, amikor már rég túljutunk azon, hogy mennyire nevetséges is ez a bolhacirkusz.

Emlékeznek önök a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidental) című filmre? Abban is a kurvaküldő szolgálatra? Olyan lányokat közvetítenek, akik kiköpött másai régi idők hollywoodi istennőinek. Egy alapjáraton is sikerrel kecsegtető üzlet felvirágoztatásához ez nyilván bőségesen elegendő, művészi koncepciónak - nem is csak a terv végzetes esetlegessége miatt - elég véznácska. De ez van: Leonardo DiCaprio remekül, egy távolról sem szegényes színészi eszköztár magabiztos birtokosaként hozza a fiatal (aranypolgári korú) Orson Wellest, mellesleg egy olyan antré után, ami láttán a közelgő 3D-s James Bond alkotói holnap összehívják a vésztanácsot. A Tom Bucanant adó művész egész ívet húz Douglas Fairbanks Jr.-tól Errol Flynnen át érthető okokból Bruce Dernig, míg szerencsétlen Nick Carrawaynek - az öreganyám se értené, miért - Buster Keaton jut a maszkabálban...

DiCaprio mellett a film másik főszereplője, a telefon is nagy belépőt kap: az alapszereplők ücsörögnek a második jelenetben (az elsőt elvitte a hajánál fogva kihívott orvos), s megcsörren a telefon, Daisy úgy rezzen össze, mintha kígyó mart volna belé, s tudunk mindent: Tom szeretője a vonalban. Fitzgeraldnál semmit nem tudunk azonnal, ezt például csak a jelenet végére. Baz Luhrmann filmje viszont annyira siet, hogy lekési a legjobb részeket: csak egy drámainak szánt áriázásokkal olykor fölhabosított revüt látunk, a háttérben kifejtett folyamatos és tolakodó telefonbetyárkodással.

Ugyanakkor abban teljesen igaza van az alkotónak, hogy ehhez csak Fitzgerald és Gatsby nevére van szüksége, a lényeg elintézhető a '74-es film alapján, ami feszt vissza is köszön az első szemüvegtől az utolsó koszos overallig.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.