Hogy mindeközben mi vár Gatsbyre, pláne Fitzgeraldra, nos, azért sem kell sokáig aggódnunk, a direktor nem árul zsákbamacskát: a második jelenet után tiszta a kép, pedig nincs is olyan könnyű dolga, mint elsőre - illetve az előzetesek alapján - hinnénk. Oh, hisz A nagy Gatsby a dzsesszkorszak karcsú nagyregénye, trombitára, vicces női kalapokra, szerecsen sofőrökre, charlestonruhákra és zenékre lett hangszerelve, pusztán bele kell adni apait-anyait. Bár sajna egyes szám első személyben íródott, amivel filmrendező még a büdös életben nem tudott mit kezdeni, beleértve a legnagyobbakat is. Luhrmann többszörösen biztosítani igyekszik a hátát, egyfelől szakorvost rendel ki az esethez, másfelől megmutatja azt is - mint tényleg csak a legrosszabb adaptációk -, amikor a pont kikerül a nagy mű végére; ez szerencsére filmje végén van, amikor már rég túljutunk azon, hogy mennyire nevetséges is ez a bolhacirkusz.
Emlékeznek önök a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidental) című filmre? Abban is a kurvaküldő szolgálatra? Olyan lányokat közvetítenek, akik kiköpött másai régi idők hollywoodi istennőinek. Egy alapjáraton is sikerrel kecsegtető üzlet felvirágoztatásához ez nyilván bőségesen elegendő, művészi koncepciónak - nem is csak a terv végzetes esetlegessége miatt - elég véznácska. De ez van: Leonardo DiCaprio remekül, egy távolról sem szegényes színészi eszköztár magabiztos birtokosaként hozza a fiatal (aranypolgári korú) Orson Wellest, mellesleg egy olyan antré után, ami láttán a közelgő 3D-s James Bond alkotói holnap összehívják a vésztanácsot. A Tom Bucanant adó művész egész ívet húz Douglas Fairbanks Jr.-tól Errol Flynnen át érthető okokból Bruce Dernig, míg szerencsétlen Nick Carrawaynek - az öreganyám se értené, miért - Buster Keaton jut a maszkabálban...
DiCaprio mellett a film másik főszereplője, a telefon is nagy belépőt kap: az alapszereplők ücsörögnek a második jelenetben (az elsőt elvitte a hajánál fogva kihívott orvos), s megcsörren a telefon, Daisy úgy rezzen össze, mintha kígyó mart volna belé, s tudunk mindent: Tom szeretője a vonalban. Fitzgeraldnál semmit nem tudunk azonnal, ezt például csak a jelenet végére. Baz Luhrmann filmje viszont annyira siet, hogy lekési a legjobb részeket: csak egy drámainak szánt áriázásokkal olykor fölhabosított revüt látunk, a háttérben kifejtett folyamatos és tolakodó telefonbetyárkodással.
Ugyanakkor abban teljesen igaza van az alkotónak, hogy ehhez csak Fitzgerald és Gatsby nevére van szüksége, a lényeg elintézhető a '74-es film alapján, ami feszt vissza is köszön az első szemüvegtől az utolsó koszos overallig.
Forgalmazza az InterCom
