Film
Ahol a bölény dübörög
Régi film, itt még csak szó esik Hunter S. Thompson denevéres látomásairól, nem úgy, mint a '98-as, Terry Gilliam-féle változatban, ahol már meg is lehetett mutatni egy-két digitálisan égre festett bőregeret.
"Ki is jött rajtam a himlő" - Christian Slater színész
Kilencévesen debütált színpadon, és tizenhét volt, amikor A rózsa nevében megismertük. A Tiszta románc, az Interjú a vámpírral, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, a Négykezes géppisztolyra (e kettőért a legrosszabb színészi alakítás Arany Málna díjára jelölték), a Rés a pajzson, a Ronda ügy és többtucatnyi veretes B film sztárja a Locarnói Filmfesztiválon elemezte színes múltját.
"A történetek foglalkoztatnak" - Dragomán György író
"A regény nyelvezete semmibe veszi a központozás szabályait, s ezzel egyfajta nyomasztó érzelmességgel itatódik át - részben elcsigázottság ez, részben téboly, ami gazdagon kifejezi a fiú hangulatát" - dicsérte pár hete a New York Times A fehér király című regényt. A könyv az elmúlt hónapokban szédítő külföldi sikereket aratott.
"Nem reggeli kávé" - Page Hamilton, Helmet
Page Hamilton az elmúlt héten először járt Magyarországon zenekarával, az 1989-ben alapított Helmettel, amely a maga páratlanul tömör zenéjével világszerte több ezer rockzenekarra gyakorolt komoly hatást az elmúlt két évtizedben - többek között olyan híresebb társaságokra is, mint a Therapy?, a Korn vagy a Linkin Park. Az idén negyvennyolc éves Hamilton különös figura: a 80-as évek elején dzsesszzenésznek tanult New Yorkban, aztán a noise irányába tapogatózott, hogy végül a 90-es évekbeli alternatív mezőny egyik legfontosabb figurájává váljon a Helmet élén. Július 1-jén szenvedélyesen és hazai színpadon alighanem sosem látott precizitással zúzott kilencven felejthetetlen percen át az A38 hajón, másnap pedig ragaszkodott hozzá, hogy elvigyék a Bartók Béla útra, hogy lefotóztathassa magát a kedvenc zeneszerzője nevével ékesített utcatábla alatt. Koncertje előtt lelkesen hadart a Narancsnak.
"Elengedtem az állatot" - Gigor Attila filmrendező
Régiónk voltaképpen egyetlen A kategóriás, meghívásos premierfesztiválja, az idén július 4-től 12-ig tartó Karlovy Vary-i versenyprogramjába iktatta A nyomozó című - az idei hazai szemlén is dúsan díjazott - filmjét. Ebből az alkalomból beszéltünk vele.
"Előttem a nagy óceán" - David Strathairn színész
Láttuk valahol. Nem is egyszer. Sokszor. Kilencven filmje valamelyikében. De nem biztos, hogy emlékszünk a nevére. Hollywood egyik legkeresettebb karakterszínésze. A maffiózók, a Bourne-ultimátum, a Szigorúan bizalmas, a Komputerkémek, a Dolores Claiborne, a Veszélyes vizeken, a Passion Fish vagy akár a Good Night and Good Luck 59 éves, Oscar-jelölt sztárja megjelenésünk napjától a My Blueberry Nights - A távolság íze című új Wong Kar-wai-filmben látható Magyarországon. A Theszaloníki Filmfesztiválon beszéltünk vele.
"Állandóan a partjelzőt" - DJ Naga
DJ Naga a hazai elektronikus színtér egyik legjelentősebb alakja, 15 éve pakolja a lemezeket. Alapítótagja a Chi Recordingsnak, legújabb vállalkozása pedig az idén második születésnapját ünneplő Hairy Records. Szerepvállalásáról, az európai színtér átalakulásáról és a honi helyzetről beszélgettünk.
"Rájössz, hogy meghalsz te is" - Emma Thompson színésznő, író
Ha kellene hozzá apropó, hát a megjelenésünk napján kezdik forgalmazni nálunk DVD-n a tíz évvel ezelőtt Alan Rickmannel forgatott thrillerét, Az áruló csókját. A kétszeres Oscar-díjas brit színésznővel, a Carrington, a Felforgatókönyv, az Értelem és érzelem vagy az Apám nevében 49 éves sztárjával Londonban beszélgettünk.
"Kiakasztani mindenkit" - Steve Austin - Today Is The Day
Az előző számban olvasható koncertbeszámoló alapján már mindenki gondolhatja, miért tartottam kicsit ettől az embertől, akinek olyan a tekintete a színpadon, hogy a Supernatural démonvadász testvérpárja is megrettenne tőle, ráadásul a földkerekség egyik legszélsőségesebb zenekarának az élén üvölti-sikítja a mikrofonba gyűlölettől és frusztrációtól fröcsögő dalszövegeit. A Corvintető backstage-nek kinevezett szekciójában történetesen egy teljesen hanyatt döntött fogorvosi székben relaxál (hogy ez az eszköz hogyan került oda, annak firtatását inkább hagyjuk), és kellemes csalódásként kimondottan barátságosan fogad, annak ellenére, hogy rövid időn belül ez a negyedik interjúja, ráadásul dögfáradt.
Antihős és matuzsálem - Kovács Gerzson Péter táncos
Néptánctársulat vezetőjéből lett a húsz éve létező TranzDanz nevű alakulat táncosa, koreográfusa és teoretikusa. Az első, Ideiglenes cím nevű darabja forradalminak számított régen, ahogy az idén május végén bemutatott Örök élet termékek is radikális vállalkozás.
A férfi - Felvonulók kérték - Michael Patrick King: Szex és New York
Az az embertömeg, amely a Szex és New York amerikai nyitó hétvégéjén 57 millió dollárt hagyott a pénztárakban (és ezzel máris lőttek a Kristálykoponyák egy hete tartó királyságának), egész biztosan akkor is összejött volna, ha történetesen jó filmet vagy csak úgy, egy filmet készítenek az igen népszerű, egyszeri tévésorozatból. Ilyenre azonban a műsorkészítők nem is törekedtek; ők jól láthatóan valami egész másban gondolkodtak. Így a Szex és New York (a mozi) egy újdonsült műfaj, a "Felvonulók kérték" bemutatkozása a filmvásznon: kérdeznénk is máris a tarka ruhás nénit Kansasből, szeretné-e Carrie-t összetört szívvel pityeregni látni?
A nő - Egyedül nem megy - Michael Patrick King: Szex és New York
Mit szépítsem, nagyon vártam a filmet. És nem egyedül. Az egész baráti kör rá volt izgulva a sorozatra, húgom pasija például odáig ment, hogy azt hangoztatta, ő a legnagyobb fanatikus, ebből tanulta a legtöbbet a nőkről. Mi több, az egész szexuális életére alapvető hatással volt a négy hölgy szerelmi és szexuális tébolya. Jó, hogy nem a filmmel kezdte, megállt volna a szexuális fejlődésben.
Kis képernyős vagyok - Nadine Labaki színésznő, filmrendező
A citromos cukormázból készült depilálókrémhez címzett romantikus komédiája a tavalyi cannes-i filmfesztivál nagy sikere volt. Megjelenésünk napjától fut a pesti mozikban a Karamell, első nagyjátékfilmje, melyben - biztos, ami biztos - Layale, a gyönyörű fodrászlány szerepét önmagára bízta. Párizsban beszélgettünk vele.