Magyar Narancs: Mániádnak tűnik a trilógia, volt belőle pár. Miért?
Kovács Gerzson Péter: Csábító alkotási forma, egy jól körülhatárolható témakör kifejtésének ideális eszköze a kortárs tánc területén is, ha az adott téma túl összetett ahhoz, hogy egy darabban a megfelelő részletességgel szólhassunk róla. A néző olyan egyórás produkciókra van kalibrálva, sokszor még az is sok a számára, tehát ha ez idő alatt nem tudjuk közreadni minden mondandónkat, folytatnunk kell. Három önálló, de egymással öszszefüggő tétel elkészítése még belátható időn belül tervezhető, a befogadó számára még átlátható, bár ezek a tervek mindig ki vannak szolgáltatva a független, szakértő kuratóriumoknak, amelyek ha nem elég olvasottak, be tudnak tartani.
MN: Mint a trilógia előző két része, a Tranzit és a Bankett, ez is tartalmaz keményen belassult részeket. Nem félsz, hogy előbb kimegy a néző, mint látná az igazi előadást?
KGP: A Tranzit lendületes divatbemutatóval kezdődött, amelyben többször is kivégeztem a manökeneket - mi ez, ha nem mozgalmas? Később valóban a mai színházi, táncszínházi gyakorlathoz képest szokatlanul hosszú, lassan és apró elemeikben változó jelenetek következnek. Ez elmondható a Codáról és az In Sol - In Luna című darabomról is. A lassú tételek forszírozását kihagyhatatlannak vélem, mert a "kinti" világból át kell "zsilipelni" a néző agyát, figyelmét, szenzorait a "benti" világra, hogy képes legyen befogadni és a végén megérteni a produkció minden apró elemét, amelynek mind nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ez tehát látszólag technológiai kérdés, de nem csak az, ez egyben már üzenet is: lépj át a figyelem, a fegyelem, az érzékenység benned is létező, de a "zap-culture" által elfedett világába. Aki elbukik a vizsgán, nem képes megküzdeni a külvilággal, amely már oly mélyen beléfészkelte magát, hogy még ez a csekély szellemi gyakorlat is kifárasztja, jobb, ha elhagyja a termet. Ahogy Orszáczky mondta annak idején, a Syrius-hajón: "Aki táncolni akar, a hajófenékbe, le!"
MN: A darabot filozófiai, irodalmi referenciákkal szőtted át. Mégis, hogy gondolod érthetően eltáncolni az egzisztencializmust?
KGP: A tánc gyengeelméjűségéről kialakult kép nem véletlen. Köszönhető részben más művészeti ágak egyes képviselői arisztokratikus magasabbrendűségi komplexusának vagy mondjuk úgy: raszszizmusának, meg az elmúlt 250 év színpadi tánca funkcióváltásának. A sznob városi polgárság megszerezte magának az arisztokrácia hajdani privilégiumait: neki is járt már - és jutott is - balett, koncert, palota, libériás inas, mindennek a csúcsa aztán a szocreál építészet egyik jelszava: a munkásosztályt is megilletik az oromdíszek! El kellett teljen 200 év, hogy a gyermeteg történeteket játszó barokk balett mellett megjelenjenek a műfajt új társadalmi funkcióba helyező művek, amelyek által a színpadi tánc visszatért a magas művészetek közé. Az évek során kialakultak a különböző táncnyelvek, azzal az intellektuális igénnyel, hogy aktuális nyelven tudjanak szólni aktuális problémákról. Az elsősorban a képzőművészetben, de irodalomban, filmművészetben is ismert absztrakciós felismerések, ha fáziskéséssel is, de hatottak a táncra, így kialakultak egyrészt a személyes, komplex táncnyelvek, egy szűk értelmiségi-koreográfusi réteg, és egy szűk, kulturált táncfogyasztó közönség. Persze még mindig a szórakoztató, ilyen-olyan címkével fellogózott nejlonrevü műveletlen mutatványosai dominálják a táncművészetet.
MN: Örök élet termékek - honnan lett a darab meghökkentő címe?
KGP: A forrás: 2006. március, Szingapúr, hajnali 3, Victoria St., egy neon boltfelirat. Amúgy meg ennél szemérmetlenebb, önleleplező márkanevet még nem hallottam. A vallások áruvá lettek, folyik a hajsza a lelkek zsebeiben lapuló tallérokért, harcban az áruval, amely új vallássá lépett elő. A vallás szórakoztatva csábít, az áru örökkévalóságot kínál.
MN: Változtak a táncosok a trilógia alatt, Venekei Mariannon és Kántor Katán kívül. Milyennek kell lennie egy táncosnak ahhoz, hogy megfeleljen neked?
KGP: Fontos számomra, hogy az együttesben táncoló erős személyiség, erős karakter legyen, tapasztalt és érett "színpadi munkás", kreatív, elhivatott, kitartó, fegyelmezett, kételkedő, erős fizikumú, szép, szokatlan, hedonista, gourmet, nonkonform, tudjon biciklizni, görkorcsolyázni, dömpert és tengeralattjárót vezetni. Ja, és nem baj, ha szót tudunk váltani Camus-ről.
MN: Megszoktuk tőled, de most nincs élő zene a színpadon. Miért?
KGP: Az élő zene drága. Azok a zenészek, akikkel szívesen dolgozom együtt, például a Dresch, a Kovács Feri, a Szelevényi Ákos, a Palotai, a Balanescu rendkívül elfoglaltak, nagyon nehéz egyeztetni őket. A következő darabot megint Dresch Miskával csináljuk, és bár felvesszük a kész zenét, a bemutatót úgy időzítettük, hogy legalább az élő zenére menjen.
MN: Matuzsálemnek számítasz a kortárs táncéletben, mégis inkább antihősnek tartanak.
KGP: Antihősnek és matuzsálemnek lenni egy időben nem zárja ki egymást. Mintha azt sugallnád, hogy ha valaki eleget halad előre a korban, na jó, öregszik, azt megszeretik az emberek, keblére öleli a szakma, a műhelyben esztergát neveznek el róla. Biztos van ilyen is, ha az öregkori elhülyülés olyan fokára jut valaki, hogy elfelejti, mi dolga is van a világon. Nem hiszem, hogy a kliensrendszerben, ami mindig is volt meg lesz, a látszólag jobb boldogulás reményében fel kéne adnom a szabadságom és önállóságom. Nem hiszem, hogy néhány rongyos millióért érdemes lenne beszállnom valamelyik lobbiba, ahol a pénzosztás folyik, ahol keresztbe legalizálják egymást a tehetségtelen megalkuvók.
