Kis képernyős vagyok - Nadine Labaki színésznő, filmrendező

Film

A citromos cukormázból készült depilálókrémhez címzett romantikus komédiája a tavalyi cannes-i filmfesztivál nagy sikere volt. Megjelenésünk napjától fut a pesti mozikban a Karamell, első nagyjátékfilmje, melyben - biztos, ami biztos - Layale, a gyönyörű fodrászlány szerepét önmagára bízta. Párizsban beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: Engem a dolog egy kicsit Tony Marshall Vénusz szépségszalonjára emlékeztet.

Nadine Labaki: Az egyetlen hasonlóság, hogy az is egy szépségszalonban játszódik, minden más: a szereplők, a társadalmi háttér, a valóság és a látszat függönyvilága, pláne a karamell érzéki illata.

MN: Szimbólum a szépségszalon?

NL: Intim közeg, ahol a nők reményt kapnak. A férfiaknak pedig beindítja a kíváncsiságát: mi mehet a paraván mögött? A látszat és a valóság közötti színfalat jelképezi.

MN: Miért lett filmrendező?

NL: Gyakran volt háború, kijárási tilalom, nem mehettünk iskolába. A négy fal közé zártan az egyedüli élményforrást és a külvilággal való kapcsolatot a televízió jelentette. A legnagyobb örömöt az esti tévés mozizásban leltem. Válogatás nélkül néztem indiai, egyiptomi, európai, főként spanyol, francia és olasz filmeket. Az vagyok, amit a kis képernyőn láttam. Főként a realista és neorealista filmek érdekeltek, mindaz, ami közel áll a valósághoz és normális, valódi. Nem szeretem a hősöket, mert a valóságban sem léteznek.

MN: Ezért választott - önmagát leszámítva - amatőr szereplőket a Karamellhez?

NL: Szeretném megadni a nézőknek a lehetőséget, hogy megfigyeljenek embereket a maguk puszta létezése közben. Éppen olyanokat, mint ők, akikhez közük van, akikkel azonosságot tudnak vállalni. Én sem vagyok profi színész, ez a második szerepem. Képzettségemnél és vágyaimnál fogva rendező vagyok. A színészet inkább próbálkozás, hogy olyasmivel kísérletezzek, amire másképpen nincs módom. Védettséget nyújt, más lehetek. A valóságban elképzelhetetlen, hogy az ember különböző szerepekbe bújik, vagy ha igen, bolondnak tartják.

MN: Hol tart a mai libanoni társadalom?

NL: Libanon csupa ellentmondás. Keresi még az identitását, az egyensúlyt a tradíciók megőrzése és a modernizáció között. Kitört ugyan a fejlődés irányába a nyugati civilizáció hatására, másfelől a családi, vallási, erkölcsi hagyományok tekintetében eléggé zárt.

MN: A korosztályabeli harmincas nők és a fiatalabbak bizonyára fokozottabban keresik a kifejezés szabadságát.

NL: Egy libanoni nő szabad, nincs alárendelt viszonyban a férfiakkal, gyakorolhatja a jogait. Mégsem tartom ezt a szabadságot valódinak.

MN: Miért?

NL: Sajnos nem vagyunk annyira szabadok, amennyire hisszük magunkról. Az esetek többségében titokban kell megélni, titokban kell tartani a szüzesség elvesztését házasságkötés előtt, az egyneműek kapcsolatát. A saját neméhez vonzódó szereplő a Karamellben mások tekintetétől rettegve képtelen elfogadni saját magát, végül megutálja a testét. Félünk attól, hogy az ilyesmi kitudódik a családban, hogy mit szólnak hozzá a szomszédok. Változatlanul fokozottan tekintélyelvű a libanoni társadalom, ahol a családfőnek, legyen az bármilyen hitvány, hatalma van.

MN: Mit gondol, ha a 2006-os vagy a mostani harcok után csinálja ezt a filmet, másként szólna?

NL: Én is feltettem magamnak ezt a kérdést, de nem tudom megválaszolni.

Szentgyörgyi Rita

Karamell

Kis műhelytitokkal kezdünk, mint a nagyok szokták. Nemrégiben Forman mutatta meg, hogyan készül a rézkarc, nem is kisebb mester, mint Goya keze által, ezúttal pedig a cukorgyanta sül-fő egy bejrúti szépségszalon hátsó traktusában. Na, de hogyan fő, az itt a lényeg: oly vidám életigenléssel fortyog a ragacs, hogy szinte meg kell zabálni. Noha ez még csak a főcím, olyan magasra csapott máris a nosztalgikus jókedv, hogy félő, előbb-utóbb a karamell (a tárgyalt gyantafajta lelke) is rágyújt egy nótára, de ez - mármint a dal & tánc - a szépségszalon dolgozóira hárul, elvégre az ő örömeik és szívbéli fájdalmaik, vonzalmaik és lábápolási szokásaik, illetve szőrtelenítő technikáik állnak a középpontban. Egy széplelkű közlekedési rendőr alakjában Jávor Pál libanoni hasonmása is ott somfordál a sarkon, és csak arra vár, hogy a szép szőrtelenítőnő (maga a forgatókönyvet is jegyző rendezőnő) végre belássa: házasemberrel nem megy. Férfiakat egyébként csak elvétve látni, ők leginkább házassági igazolást követelő szállodai portásként és erkölcsrendészi minőségben, a maradi szokásrend képviselőiként igazolják a rendezői mondanivalót, miszerint békeidőben sem minden fenékig tejfel a felvilágosult libanoni lányok és asszonyok számára. Persze történeten túli tanulságunk is akad; eszerint a filmezés tanítható szakma, melynek világfilmes szakágában Nadine Labaki jelesre teljesített.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.