Kis képernyős vagyok - Nadine Labaki színésznő, filmrendező

Film

A citromos cukormázból készült depilálókrémhez címzett romantikus komédiája a tavalyi cannes-i filmfesztivál nagy sikere volt. Megjelenésünk napjától fut a pesti mozikban a Karamell, első nagyjátékfilmje, melyben - biztos, ami biztos - Layale, a gyönyörű fodrászlány szerepét önmagára bízta. Párizsban beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: Engem a dolog egy kicsit Tony Marshall Vénusz szépségszalonjára emlékeztet.

Nadine Labaki: Az egyetlen hasonlóság, hogy az is egy szépségszalonban játszódik, minden más: a szereplők, a társadalmi háttér, a valóság és a látszat függönyvilága, pláne a karamell érzéki illata.

MN: Szimbólum a szépségszalon?

NL: Intim közeg, ahol a nők reményt kapnak. A férfiaknak pedig beindítja a kíváncsiságát: mi mehet a paraván mögött? A látszat és a valóság közötti színfalat jelképezi.

MN: Miért lett filmrendező?

NL: Gyakran volt háború, kijárási tilalom, nem mehettünk iskolába. A négy fal közé zártan az egyedüli élményforrást és a külvilággal való kapcsolatot a televízió jelentette. A legnagyobb örömöt az esti tévés mozizásban leltem. Válogatás nélkül néztem indiai, egyiptomi, európai, főként spanyol, francia és olasz filmeket. Az vagyok, amit a kis képernyőn láttam. Főként a realista és neorealista filmek érdekeltek, mindaz, ami közel áll a valósághoz és normális, valódi. Nem szeretem a hősöket, mert a valóságban sem léteznek.

MN: Ezért választott - önmagát leszámítva - amatőr szereplőket a Karamellhez?

NL: Szeretném megadni a nézőknek a lehetőséget, hogy megfigyeljenek embereket a maguk puszta létezése közben. Éppen olyanokat, mint ők, akikhez közük van, akikkel azonosságot tudnak vállalni. Én sem vagyok profi színész, ez a második szerepem. Képzettségemnél és vágyaimnál fogva rendező vagyok. A színészet inkább próbálkozás, hogy olyasmivel kísérletezzek, amire másképpen nincs módom. Védettséget nyújt, más lehetek. A valóságban elképzelhetetlen, hogy az ember különböző szerepekbe bújik, vagy ha igen, bolondnak tartják.

MN: Hol tart a mai libanoni társadalom?

NL: Libanon csupa ellentmondás. Keresi még az identitását, az egyensúlyt a tradíciók megőrzése és a modernizáció között. Kitört ugyan a fejlődés irányába a nyugati civilizáció hatására, másfelől a családi, vallási, erkölcsi hagyományok tekintetében eléggé zárt.

MN: A korosztályabeli harmincas nők és a fiatalabbak bizonyára fokozottabban keresik a kifejezés szabadságát.

NL: Egy libanoni nő szabad, nincs alárendelt viszonyban a férfiakkal, gyakorolhatja a jogait. Mégsem tartom ezt a szabadságot valódinak.

MN: Miért?

NL: Sajnos nem vagyunk annyira szabadok, amennyire hisszük magunkról. Az esetek többségében titokban kell megélni, titokban kell tartani a szüzesség elvesztését házasságkötés előtt, az egyneműek kapcsolatát. A saját neméhez vonzódó szereplő a Karamellben mások tekintetétől rettegve képtelen elfogadni saját magát, végül megutálja a testét. Félünk attól, hogy az ilyesmi kitudódik a családban, hogy mit szólnak hozzá a szomszédok. Változatlanul fokozottan tekintélyelvű a libanoni társadalom, ahol a családfőnek, legyen az bármilyen hitvány, hatalma van.

MN: Mit gondol, ha a 2006-os vagy a mostani harcok után csinálja ezt a filmet, másként szólna?

NL: Én is feltettem magamnak ezt a kérdést, de nem tudom megválaszolni.

Szentgyörgyi Rita

Karamell

Kis műhelytitokkal kezdünk, mint a nagyok szokták. Nemrégiben Forman mutatta meg, hogyan készül a rézkarc, nem is kisebb mester, mint Goya keze által, ezúttal pedig a cukorgyanta sül-fő egy bejrúti szépségszalon hátsó traktusában. Na, de hogyan fő, az itt a lényeg: oly vidám életigenléssel fortyog a ragacs, hogy szinte meg kell zabálni. Noha ez még csak a főcím, olyan magasra csapott máris a nosztalgikus jókedv, hogy félő, előbb-utóbb a karamell (a tárgyalt gyantafajta lelke) is rágyújt egy nótára, de ez - mármint a dal & tánc - a szépségszalon dolgozóira hárul, elvégre az ő örömeik és szívbéli fájdalmaik, vonzalmaik és lábápolási szokásaik, illetve szőrtelenítő technikáik állnak a középpontban. Egy széplelkű közlekedési rendőr alakjában Jávor Pál libanoni hasonmása is ott somfordál a sarkon, és csak arra vár, hogy a szép szőrtelenítőnő (maga a forgatókönyvet is jegyző rendezőnő) végre belássa: házasemberrel nem megy. Férfiakat egyébként csak elvétve látni, ők leginkább házassági igazolást követelő szállodai portásként és erkölcsrendészi minőségben, a maradi szokásrend képviselőiként igazolják a rendezői mondanivalót, miszerint békeidőben sem minden fenékig tejfel a felvilágosult libanoni lányok és asszonyok számára. Persze történeten túli tanulságunk is akad; eszerint a filmezés tanítható szakma, melynek világfilmes szakágában Nadine Labaki jelesre teljesített.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.