Film

Lesz nemulass!

Christopher Nolan: A sötét lovag

Film

A képregényeknek és filmes feldolgozásaiknak régóta megvannak a maguk értő táborai: a tagság - szerencsére mifelénk is - egyre bővül, de még mindig sok az olyan páholy a magasban, ahonnan mást sem hallani, mint lesajnáló sóhajokat, ha egy-egy harisnyanadrágos szuperhős kirepül a fészekből. A játékfilmes denevérkísérletek történetében a Batman: Kezdődik! készítői (élükön Christopher Nolan rendezővel) tiszta lappal indítottak, és már egyik első intézkedésükkel megzavarták a képregény-filmek kirekesztőinek kényelmét. Először is létező harcászati eszközökre cserélték a Denevérember mindaddig regényes nagyvonalúsággal kezelt fegyverarzenálját: a légből kapott korábbi segédeszközökből pontosan körülírható funkcióval és jótállási jeggyel bíró, ám hétköznapinak mégsem tekinthető szerszámok lettek, és ugrott a kezeslábas is: a helyébe kommandós-munkaruhára hasonlító, golyóálló páncélzat került. Némi fantasztikum (maroknyi, titkos szövetséget alkotó nindzsa harcos személyében) még így is csúszott a történetbe, de már ott kakaskodott a gothami szemétdomb tetején egy igazi keresztapa (a jó nevű Carmine Falcone - Tom Wilkinson szórakoztató alakításában), aki a valóságnak - ha nem is a Moszkva téri, hanem a filmes valóságnak - egy egészen más osztályáról lett kirendelve. Innen azért még könnyedén vissza lehetett volna táncolni a nindzsákra oly jótékonyan ható, balladai félhomályba, Nolan szeme előtt azonban, miként azt utólag a folytatás igazolta, másfajta homályok lebegtek. Bár az előző rész hajrájában igen bölcsen nyitva hagyta a tudománytalan-fantasztikusba átvezető kiskapukat, másodjára mégsem a nindzsák ugrottak elő a ruhásszekrényből, hanem ismét a keresztapák, és Eric Roberts, aki Rutger Hauert váltotta a futottak még mezőnyében. Kicsi szerep az övé, a fennálló színészi hierarchiában az alsóbb néposztályokban a helye, de a sok szebb napot látott B osztályos arc szerepeltetésével mintha a nagy Travolta-mentőakciót levezénylő Tarantino szelleme is szobát bérelt volna Gotham City egyik garniszállójában. Noha a repertoár egy újabb szépen csengő bűnözői névvel bővült, a jó Eric által alakított Salvatore Maroni regnálása - csakúgy, mint Falcone esetében - meglehetősen rövid életű. Nolan filmje ugyanis nem a szervezett, hanem épp ellenkezőleg, a szervezetlen bűnözést és annak első számú szaktekintélyét, a Jokert teszi meg legfőbb vezérlő erejévé. A Joker régi motorosa az égboltra vetített Batman-címer alatti tereknek: saját bevallása szerint földije a Denevérembernek, s mint ilyen, szívesen is emlékezteti ellenfelét a közös gyökerekre. Van pofája (de még milyen!) azt sziszegni a hetyke denevérfülbe, hogy egyek vagyunk: te is, én is Szörnyetegfalváról származunk, és ha megfeszülsz is, ezeknek lent csak egy szörnyeteg maradsz. Nolan (újabb okos döntés) nem boncolgatja a szétmázolt bohócsmink (Oscart azonnal a sminkeseknek!) mögött rejtőző, kicsipkézett pofázmányú sorozatgyilkos lelki mozgatórugóit. Adottnak veszi a gyilkos kedvet, kifejlettnek a szörnyeteget, és nem érdekli, hogy vizelt-e ágyba a Joker kiskamasz korában, és ha igen, mi okozhatta a gyötrő traumákat. Különben is, a boncolgatás, úgy, ahogy van, a bohóc asztala: emberkísérleteinek célja az emberi tisztesség minél alaposabb lealacsonyítása, amihez Gotham City felettébb alkalmas kísérleti labor. A képregények e leghíresebb célállomása, mellyel csak Superman Metropolisa vetekedhet, a filmkészítők centimétere szerint itt van, egy kőhajításnyira: miként a denevér fegyverzete, úgy a mozgástere is közel került a piaci kínálathoz. Hirtelen felkerültünk a térképre, a háztömbök számot kaptak, a statiszták nevet, a bűnök pedig motivációt. Egészen a középszintig, mert innentől a mindenfajta rendet elvető csúcsragadozó, a Joker következik. Nem lehet nem észrevenni, micsoda erők dolgoznak a filmben, hogy áttolják Batmant a thrillerreáliák térfelére, és ez többnyire sikerül is. Olyan tétmérkőzés zajlik a denevér és a bohóc között, amihez foghatót képregényfilmben még nem pipáltunk. A kelleténél talán egy fokkal jobban is sikerült a kísérlet, a valóság bajnokai túlnyerték magukat, és mire partot értek a túloldalon, a farzsebből kiesett a képregény, odalett a játék, a jóféle kalandérzet. Szó se róla: Nolan és tettestársai, a kamera mindkét felén hősiesen helytálló kreatívok (a díszlet, a színészkamara stb.), mindent megmozgattak annak érdekében, hogy többé ne lehessen nagy nyilvánosság előtt lekicsinylően bánni a képregényekkel és a belőlük készült feldolgozásokkal. A sötét lovag megtette, amit megkövetelt a haza: nemcsak Joker képéről törölte le a kárörvendő vigyort, de azokéról is, akik szájából még tegnap is szitokszó volt a szuperhős (abba most itt nem mennénk bele, hogy milyen esélyekkel indul ugyanebben a versenyszámban a valóban szuperkészségekkel bíró rokonság). Éljenek a bátrak, akiknek jutalma az erkölcsieken kívül mindaz a bevételi rekord, amelyet az új Batman világpremierje óta megdöntött! E példátlan siker láttán tán hamarosan felenged a bizonyítási kényszer, és legközelebb, amikor újra denevérkosztümben kell kiállni a nagyszínpadra (mert a dolgok természetes rendje szerint belátható időn belül jönnie kell az újabb folytatásnak), még a mostaniaknál is merészebb kunsztokat láthatunk majd Nolantól és együttesétől. Talán még azt is megengedik maguknak, hogy visszavesznek a kötelező érvényre emelt, jeges borzalomból, és egy-egy pillanatra a megváltó erők is ellazíthatják izmaikat, kifújhatják magukat. Mert ha nem tévedünk, mégiscsak erre megy ki a játék: hogy ne csak a szavak szintjén tudjuk, de meggyőződéssel higgyük is: a Batman is csak ember.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.