A Mitchellék a gépek ellen
Körülbelül a félidőnél járunk, amikor a Mitchell család két hozzájuk hasonlóan tökkelütött, épp ezért az ő oldalukon álló androiddal a robotapokalipszis elől menekülve bevetik magukat egy plázába.
Körülbelül a félidőnél járunk, amikor a Mitchell család két hozzájuk hasonlóan tökkelütött, épp ezért az ő oldalukon álló androiddal a robotapokalipszis elől menekülve bevetik magukat egy plázába.
A Hang nélkül 2 a megváltozott mozihelyzetben is megismételte az első rész sikerét.
Az Amazon a titkosügynökkel együtt felvásárolta az MGM-et, így akar a filmvilág csúcsára kerülni.
Az Ambersonok tündöklése és bukása ma már klasszikusnak számít – pedig Orson Welles egész életét megkeserítette, hogy megcsonkították a filmjét.
A mozik után egyből a streamingszolgáltatóra lendül tovább Superman mellett a Bad Boys- és a Jumanji-filmsorozat is.
A hírt a család kérésére a Magyar Filmművészek Szövetsége közölte csütörtökön az MTI-vel.
Az olasz filmes cenzúratörvénynek számos nagyszerű film esett az áldozatául, köztük Az utolsó tangó Párizsban.
A Disney Plus szerint bejött nekik a koncencionális Marvel-akció.
Jamie Foxx, Antoine Fuqua és Martin Scorsese is beszálltak.
Minden idők legszínesebb Oscarja következhet. Összeszedtük, mit érdemes tudni az idei jelöltekről.