Olaszországban most törölték csak el a filmes cenzúratörvényt

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 7.

Mikrofilm

Az olasz filmes cenzúratörvénynek számos nagyszerű film esett az áldozatául, köztük Az utolsó tangó Párizsban. 

Olaszországban többé nem cenzúrázzák a filmeket erkölcsi és vallási megfontolások alapján, ehelyett a filmalkotóknak kell korhatár-besorolást adniuk saját filmjeiknek.

Dario Franceschini kulturális miniszter hétfői közleményében jelentette be az 1914 óta érvényben lévő filmes cenzúra végét. Mint írta:

véget ért az állam művészek szabadságát korlátozó ellenzőrző és beavatkozó rendszere.

Így erkölcsi vagy vallási okokból többé nem lehet megakadályozni egy film bemutatását Olaszországban, valamint nem lehet ezen indokok alapján megkövetelni, hogy a bemutatáshoz kivágják a filmből a kritikus részeket.

Az eddigi rendszer helyett a filmeseknek maguknak kell korhatár-besorolást adniuk saját alkotásaiknak a bemutatás előtt, döntésüket pedig egy filmipari szakemberekből álló 49 tagú testület hagyja jóvá.

Pupi Avati filmrendező szerint ez egyfajta önszabályozás, amelyhez elég érettek a filmalkotók. Avati zenés filmjét, a Bordellát az 1970-es években cenzúrázták.

Az elmúlt száz évben több száz filmet cenzúráztak Olaszországban, elsősorban politikai, erkölcsi és vallási okokból. Ezek közül az egyik legismertebb példa Bernardo Beltolucci 1972-ben Oscarra jelölt Az utolsó tangó Párizsban című klasszikusa, melynek minden kópiáját elpusztították, csupán hármat hagytak meg "bűncselekmény bizonyítékaként". 

A kulturális minisztérium Cinecensura online platformjának kimutatása szerint

1944 óta Olaszországban 274 olasz, 130 amerikai és 321 más országban készült filmet cenzúráztak.

A cenzúra miatt több mint tízezer filmet változtattak meg valamilyen módon, köztük olyan rendezőkét, mint Federico Fellini, Stanley Kubrick, Pier Paolo Pasolini, vagy Jean-Luc Godard.  

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.