Nagy üzletet kötött a Netflix, igazi szuperhősöket húzott be

  • narancs.hu
  • 2021. április 9.

Mikrofilm

A mozik után egyből a streamingszolgáltatóra lendül tovább Superman mellett a Bad Boys- és a Jumanji-filmsorozat is.

A közelmúltban a stúdiók egyre-másra vonták ki filmjeiket a Netflixről, amely meghatározott időre bérelte azokat, lassan ugyanis a fejesek is rájöttek, hogy a jövő a streamingszolgáltatóké, és inkább saját platformot indított a Warner, a Paramount és a Disney is. Bár a Netflix az előfizetők számát tekintve még így is előnyben van, a hagyományos stúdióknak hatalmas, évtizedekre visszamenő filmkínálatuk van, míg a streamingkirály csak 2015 óta gyárt saját tartalma.

Így aztán öldöklő harc folyik minden sikervárományos filmért, rendezőért és franchise-ért: 2019 egyik meglepetéssikerének, a Tőrbe ejtvének két, most készülő folytatásáért például egészen elképesztő összeget, 469 millió dollárt fizetett a Netflix. Ennél is nagyobb szerzemény azonban amit most jelentettek be:

a Sony stúdió filmjei is náluk kötnek ki a jövőben.

Ez egyrészt azt jelenti, hogy a fentebb vázolt trendekkel dacolva a Sony nem indít saját streamingplatformot, inkább szövetségre lép az egyik legnagyobbal. Másrészt 2022-től a stúdió filmjei a mozi után a Netflixen debütálnak majd: így tesznek a jövendőbeli Venom-, Pókember-, Jumanji-, és Bad Boys-filmek is.

Emellett a stúdió exkluzív címeket is szállít majd a streamingszolgáltatónak, amelyek így már eredeti netflixes tartalomnak számítanak majd.

A Sony évente körülbelül 20-25 filmet gyárt, az új megállapodással ez a szám várhatóan emelkedni fog, a stúdió animációs részlege peidg már korábban megegyezett a platformmal.

Hogy mennyire fontos a Netflix számára, hogy saját filmjein és sorozatain kívül is rendelkezzen tartalommal, azt mi sem mutatja jobban, mint saját napi toplistájuk: a hazai nézettségi top 10 élén jelenleg az Anyám és más futóbolondok a családból áll, de ott van rajta a 2015-ös Blackhat és a 2019-es Így neveld a sárkányodat 3. is. Az amerikai listára pedig olyan, nem netflixes címek is befértek, mint a Dr. Szöszi, a Ryan közlegény megmentése és a Barátság extrákkal.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.