A Mitchellék a gépek ellen

Körülbelül a félidőnél járunk, amikor a Mitchell család két hozzájuk hasonlóan tökkelütött, épp ezért az ő oldalukon álló androiddal a robotapokalipszis elől menekülve bevetik magukat egy plázába.

Igyekeznek egy Pal-boltot keresni, hogy a hibakódot beütve véget vessenek a gépek lázadásának. Csakhogy a környék összes elektromos kütyüje ellenük fordul: kenyérpirítók, porszívók és masszázsfotelek törnek az életükre, ők pedig egyetlen fegyvert sem találnak, hisz mára már a teniszütők is okoseszközökké váltak, hogy így javítsanak a szerváinkon. Az animációs film a látványos és nem kevésbé vicces jelenetben körülbelül egy tucat filmet idéz meg, s az összes szereplő (mindnek hiányzik legalább egy kereke) megkapja a maga 5 percét. A sztori pedig rohamtempóban szalad a végkifejlet felé.

Csak épp a rengeteg utalás, vi­zuá­lis geg és szójátéktömkeleg alól végül csak előmászik a patikamérleg. A rendezők, Michael Rianda és Jeff Rowe hozták össze az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animációs sorozatát, a Rejtélyek városkáját, de legalább ilyen fontos a producerek, Phil Lord és Chris­topher Miller személye: ők ugyanezt az idézetekkel megtömködött, kikacsintós és elszállt humort a Derült égből fasírttal kezdték el, majd a 21 és 22 Jump Streeten keresztül A Lego-kalandon át folytatták, hogy a Pókember – Irány a Pókverzumban juttassák csúcsra. A Mitchellék a gépek ellen ez utóbbihoz hasonlóan egyedi, kevert animációval készült, amely legalább annyira támaszkodik a képregényes, mint a videójátékos esztétikára.