Film

Mission: Impossible – Titkos nemzet

  • - kg -
  • 2015. szeptember 6.

Film

Tom Cruise bejutott már a Kremlbe és a Vatikánba, és már itt van a szomszédban: ideje ­riasztani a nemzetbiztonságot, mert Tom már a bécsi operaházban akciózik, igaz, az előző rész meg Pesten, a Keleti pu.-n kezdődött. A tét ezúttal a kancellár élete és egy Turandot-előadás zavartalan lebonyolítása: a Nessun Dorma és Ethan Hunt találkozása az operában csodás kombináció, és ahogy az operával szemközti Palmers fehérnemű-szaküzlet is beúszik a képbe, az már maga a közép-európai couleur locale. Egy halállal végződő lemezbolti eligazítás során John Coltrane is szóba kerül, szóval zeneileg és fehérneműileg még sosem volt ennyire penge a sorozat. Azt már az előző (negyedik) részben sikerült eltalálni, hogy mi a kikacsintások és a furmányos akciók helyes aránya; a jól működő formulát sikerült is átmenteni, ami már önmagában dicséretes, hát még, ha hozzávesszük, hogy a kémfilmtörténelem legjobb pillanataiból szemezgető ötödik rész minden egyes akciójelenete kisebbfajta műremek: James Bond jobban teszi, ha sürgősen felköti a gatyáját, mert Cruise-ék csúnyán beelőztek. És lehetett volna ez még sokkal jobb is, mert az ötödik Mission még úgy is nyerő, hogy Alec Baldwin és Jeremy Renner rutinból ellazsálja az egészet. Ha még ők is beindulnak, az már tényleg túl nagy csapás lett volna a szolid műfaji középszer arcába. Említhetnénk még a víz alatt, a londoni ködben és a brit miniszterelnök közelében elkövetett akciókat, de talán ennyiből is kiderült: a nyár legszórakoztatóbb hollywoodi látványosságáról áradozunk.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.