Most jó

  • 2013. március 14.

Film

Van a meghalós filmekben valami eredendően hatásvadász. A végtelenül tragikus alaphelyzetnek - valaki (általában gyógyíthatatlan betegség következtében) haldoklik - művészi hozadéka egy filmben csak akkor van, ha a mű képes túllépni a sajnálkozáson; ez az angol film erre tesz kísérletet. A leukémia utolsó stádiumában lévő 17 éves főhős nem azért marad magára, mert nincsen vele (olykor a kelleténél is inkább) a családja vagy a szerelme, hanem azért, mert meghalni csak egyedül lehet. Akkor is, ha elviselhetetlen kínok közt szűkölünk még egy kis levegőért, még egy hajnalért, s akkor is, ha méltósággal és aránylag tisztán, esztétikusan távozhatunk, mint itt. A filmekben általában az esztétikus megjelenítéssel próbálják oldani a kiszolgáltatottság keserű banalitását, a testi leépülés visszataszító folyamatát - a brutális reménytelenség felvállalásához egy Haneke kell. Az eleddig könnyed vígjátékokkal bizonyító Ol Parker rendező mozija inkább tisztességes, mint jelentős, de legalább nem kerüli meg annak a folyamatnak az ábrázolását, melynek során a maga elé beteljesítendő feladatokat, átélendő örömöket kitűző kamaszlány bölcs, sorsába nem beletörődő, de azt elfogadni képes emberré válik. (A nagykorúvá válása óta inkább csak az Alkonyat-széria mellékszereplőjeként vámpírkodó Dakota Fanning hiteles alakítása téttel ruházza fel a sziruposabb jeleneteket is.)

Végül az itt maradók szorulnak rá a haldokló vigasztalására. Mert ők még elfoglalják magukat az életnek nevezett tevékenységekkel, még nem értik, hogy maguk is távozóban vannak.

Forgalmazza az ADS Service


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.