Magyar Narancs: Mindig megkérdezik, mi köze a filmjének Murnauhoz?
Miguel Gomes: Majdnem mindig.
MN: Mi köze van?
MG: Konkrétan annyi, hogy eltulajdonítottam az 1931-es Murnau-klasszikus címét. Eredetileg Aurora lett volna a filmem címe, de a román új hullám beelőzött: Cristi Puiu is ezt a címet adta a filmjének. Az Aurora portugálul napfelkeltét, virradatot jelent (mely ugyancsak egy Murnau-film címe - a szerk.), de ezt, ugye, elvitték a románok. Úgyhogy választanom kellett; vagy Murnautól lopok, vagy egy frissen bemutatott filmtől. Én inkább a nyolcvan éve halott filmrendezőt választottam.
MN: És nem annyira konkrétan mi köze van a két Tabunak egymáshoz?
MG: Nekem Murnau egyet jelent a mozi fiatalságával. Ekkor volt a film a kifejezőereje teljében. A húszas-harmincas években. A nézők részéről pedig aztán tényleg ez volt az ártatlanság kora. Boldogan, feltétel nélkül adták át magukat a mozi kegyes hazugságainak, ennek a romantikus, nagyon művi világnak. De nem egy konkrét film előtt akartam kalapot emelni, nem akartam szépelegni, úgy tenni, mintha bármi keresnivalóm is volna a húszas-harmincas években. Nekem itt van keresnivalóm, 2013-ban, de a film fiatalkorának ártatlansága nagyon is vonzott.
MN: A Tabu volt Murnau utolsó filmje. 1931-ben fejezte be, abban az évben, amikor Portugália leghíresebb filmese, a 104 évesen is aktív Manoel de Oliveira az első filmjét készítette. Ezek szerint ő is ott volt a mozi ártatlanságánál...
MG: Ha más nem is, a portugál filmkészítés gyakorlata összeköt bennünket. Rajtunk, portugál filmeseken nincs semmiféle kényszer, hogy sikerfilmet csináljunk. Annyira kicsi a portugál piac, hogy ez nem is lenne lehetséges. S mivel nincsen piaci nyomás, megengedhetjük magunknak, hogy személyes filmeket készítsünk. Manoel de Oliveira nem a piac szabályai szerint dolgozik, miként én sem. A finanszírozók részéről nincs olyan elvárás, hogy profitot termeljünk. Ez a kis piacok nagy luxusa, a művészi szabadság. A szabadság a portugál film becses hagyománya.
MN: Ki finanszírozza a filmjeiket?
MG: Az állam. A pénz java része a televíziós reklámbevételekből származik. Az így befolyt összeget független szakmai bizottságok osztják szét. Olyanok ülhetnek csak a bizottságokban, akiknek semmiféle érdekük nem fűződik a pályázó produkciókhoz.
MN: Akárcsak nálunk, tavaly önöknél sem készültek államilag finanszírozott játékfilmek. Mi történt?
MG: Teljesen leállt a portugál filmgyártás. Nem volt se pénzosztás, se film. A gazdasági válság betett a mozinak. De egy hete újra lehet pályázni. Most már nemcsak a televíziós reklámbevételekből, de egy új törvénynek hála a mobiltelefoncégektől és az internetes reklámokból is befolyik valami. 8-10 film készült egy évben, s ez a szám szerintem tartható most is. Egy-két hét, és én is beadom az új filmtervemet, Az 1001 éjszaka meséinek mai, portugál átiratát. Seherezádé elég abszurd sztorikat mesél.
MN: A Tabu még a leállás előtt készült. Mennyit kapott?
MG: A film végső költségvetése 1,3 millió euró volt. Az eredeti elképzeléseim megvalósításához valamivel több mint 2 millióra lett volna szükségem, de nem bánom, hogy nem jött össze. Nincs ellenemre, ha az anyagiak kihívások elé állítanak. A kapott összegből például az istennek se tudtam fehér embereket beszerezni. Hiába kívánta így a forgatókönyv, az afrikai helyszínen, Mozambik fővárosától több mint ezer kilométerre egy lelket sem találtunk, utaztatásra viszont nem volt pénzünk. Ilyenkor az ember gondolkodik egy kicsit, és átírja a forgatókönyvet. Különben sem a valós Afrika érdekelt, hanem az a romantikus, sosem volt hely, ami a klasszikus hollywoodi mozik találmánya volt. Olyanokra gondolok, mint Howard Hawkstól a Hatari!, John Ford filmje, a Mogambo vagy John Huston klasszikusa, az Afrika királynője.
MN: Rablóból lett pandúr; kritikusból lett rendező.
MG: A filmkritikusi pályafutásom a múlt évezredre esik, 2000-ben felhagytam a szakmával. Minden héten, a bemutató napján jelentek meg az írásaim, és persze pontoznom is kellett a filmeket, noha ez annyira nem volt az ínyemre, de mit tehettem, ez a bevett gyakorlat. Abel Ferrara filmjével, A temetéssel indult a kritikusi pályám. Ritka pillanat volt, mert öt csillagot adtam rá, ami a későbbiekben nem volt rám jellemző. Nem voltam szívbajos, sokszor értékeltem nullára a filmeket. Meglehetősen szigorú kritikus hírében álltam. Amikor először pályáztam mint filmrendező, azért is támogatott a bizottság, mert látni akarták, mi történik, ha a hóhért akasztják. Kíváncsian várták, felsül-e ez a fickó, aki annyiszor megmondta a tutit írásban.
MN: Akadtak konfliktusai, ha lehúzott egy-egy hazai filmet?
MG: Egy-két esetről tudok csak, amikor megorroltak rám a filmesek. Nem nagy ügy, a munkával jár. Hidegen hagyott az ilyesmi.
