Balkáni barátaink sorra nyerik a nagy nemzetközi filmfesztiválok díjait. Rendészet, nyelvészet című filmjével immár Corneliu Porumboiu is feliratkozott a román fesztiválgyőzők Mungiu, Puiu, Mitulescu, Muntean nevével fémjelzett táborába. A rendezővel a héten mozikba kerülő filmje kapcsán telefonon beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Bevett munkamódszere, hogy minden szereplőnek elkészíti az életrajzát. Így volt ez a Rendészet, nyelvészet szereplőivel is?
Corneliu Porumboiu: A főszereplő rendőrön kívül a feleség életébe mentem jobban bele, meg a rendőrfőnökébe, akivel a film végén a lelkiismeret szó jelentésén vitatkoznak. Ezek nem is annyira konkrét életrajzok, mint inkább gondolatkísérletek, vagy ha már irodalmi megfelelőt keresünk, novellaszerű történetek a szereplők előéletéről. A rendőrfőnök esetében a legfőbb kiindulási pont az volt, hogy ha most fölényben is van a lelkiismeretére hivatkozó, fiatal kollégával szemben, hajdan ő is így kezdte valahogy.
MN: Hány változata volt a forgatókönyvnek?
CP: Három. Eredetileg jóval nagyobb filmnek indult, két főszereplővel, de csak az egyik maradt meg a végére. A másik, aki nem élte túl a második forgatókönyv-változatot, egy rendező volt, aki azért érkezik a kisvárosba, hogy filmet forgasson a rendőrként dolgozó barátjáról. A kulcsjelenet viszont, amiben a rendőrök közti vitát eldöntő szótár játssza a főszerepet, csak a harmadik változatban került a történetbe.
MN: A végső vágás során mennyivel kurtította meg a filmet?
CP: Körülbelül 5 percnyi anyagot vágtam ki, főleg azokból a jelenetekből, amikor a főhős a gyanúsítottat követi.
MN: A főszerepet játszó Dragos Bucurt megtanították profi módon követni?
CP: Igen, kapott leckéket rendőröktől, de valódi akcióban nem vett részt. Van néhány szabály, amit illik betartani, főleg, ha az ember nem akarja, hogy lebukjon, olyasmik például, hogy milyen távolságot tarts a célszemélytől, hogy legyen-e közted és a megfigyelt közt még valaki, vagy hogy mikor menj át a túloldalra, szóval semmi ördöngösség.
MN: Évek óta mást sem hallani, amikor az ön generációja és a kortárs román film kerül szóba, mint hogy így a román új hullám, meg úgy a román új hullám.
CP: Mindenki teszi a maga dolgát, nincs mozgalmi hangulatunk.
MN: Mihez képest új ez a hullám?
CP: A kommunista érában készült silány vígjátékokhoz és a rendszert dicsőítő propagandafilmekhez képest. Aztán a közönség szépen el is maradt a mozikból, úgyhogy ma gyakorlatilag nem is létezik kommersz román filmgyártás, nincsenek saját készítésű komédiák, melodrámák, hiányoznak a közönségbarát műfajok hazai megfelelői. Hollywood és néhány román művészfilm - ez van műsoron.
MN: A Rendészet, nyelvészet két díjat nyert Cannes-ban, és bejárta az egész világot. Ehhez képest 12 ezer nézője volt Romániában. Nem kevés ez?
CP: Romániában ma ennyien mennek be egy ilyen filmre. Szerintem ez egy elég jó szám, csak ezerrel kevesebb, mint ahányan az előző filmemre, a Forradalmárok 89-re befizettek. Az is nagy szó, hogy egyáltalán van közönségem.
MN: És ki az ön közönsége?
CP: Akik valamennyire otthon vannak az európai filmben. Ez persze azt is jelenti, hogy Bukarest számít a legfőbb piacomnak. Egy igazi művészmozi van a városban, és egy olyan, ami gyakorta játszik művészfilmeket, de a multiplexek is vetítették a Rendészet, nyelvészetet.
MN: Nem vetődött fel a hasonló világlátású új hullámosok közt, hogy nyissanak egy saját mozit?
CP: Jó lenne egy saját art mozi, de nincs rá pénz, különben is veszélyes dolog, ha egy rendező túl sok mindennel foglalkozik a rendezésen kívül. Van egy saját cégem és egy saját producerem, nemrég elkezdtük mások filmjeit is segíteni. A produkciós rész a társam feladata, én a forgatókönyvbe, a művészi döntésekbe segítek be. Ez két-három fiatal rendezőt jelent, de egyelőre várjuk, hogy kapunk-e állami támogatást ezekre a projektekre.
MN: Mennyi játékfilm készül Romániában évente?
CP: Évente úgy tizenöt körül.
MN: És a Rendészet mennyiből készült?
CP: 650 ezer euróból. Ennyi nagyjából egy átlagos román arthouse film költségvetése.
MN: Nyereséges a film?
CP: Nem, és szerintem nem is lesz az. De engem a nyereségesség nem izgat különösképpen.
MN: Ön mondta a Rendészet, nyelvészetről, hogy csupa olyan jelenetből áll, melyeket egy hagyományos zsarufilmből azonnal kivágnának, e tekintetben tehát ez egy antizsarufilm. Az igazi zsarufilmek közül melyek a kedvencei?
CP: Bírom az olyan klasszikus felügyelőket, mint Poirot vagy Columbo, de az igazi kedvenceim a francia thrillerek, például Jean-Pierre Melville-től A szamuráj. A francia kapcsolat, noha nem francia, úgyszintén ott van az elsők között. De ezeknek nem sok közük van a filmemhez, viszont Antonioni Nagyítása sokat járt a fejemben a forgatás során és Bressontól a Zsebtolvaj is. Az utóbbi, ha valamiben, akkor a főszereplő testbeszédében és a fényképezésben érezteti a hatását.
