Nagy szó! - Corneliu Porumboiu filmrendező

Film

Balkáni barátaink sorra nyerik a nagy nemzetközi filmfesztiválok díjait. Rendészet, nyelvészet című filmjével immár Corneliu Porumboiu is feliratkozott a román fesztiválgyőzők Mungiu, Puiu, Mitulescu, Muntean nevével fémjelzett táborába. A rendezővel a héten mozikba kerülő filmje kapcsán telefonon beszélgettünk.

Balkáni barátaink sorra nyerik a nagy nemzetközi filmfesztiválok díjait. Rendészet, nyelvészet című filmjével immár Corneliu Porumboiu is feliratkozott a román fesztiválgyőzők Mungiu, Puiu, Mitulescu, Muntean nevével fémjelzett táborába. A rendezővel a héten mozikba kerülő filmje kapcsán telefonon beszélgettünk.

*

Magyar Narancs: Bevett munkamódszere, hogy minden szereplőnek elkészíti az életrajzát. Így volt ez a Rendészet, nyelvészet szereplőivel is?

Corneliu Porumboiu: A főszereplő rendőrön kívül a feleség életébe mentem jobban bele, meg a rendőrfőnökébe, akivel a film végén a lelkiismeret szó jelentésén vitatkoznak. Ezek nem is annyira konkrét életrajzok, mint inkább gondolatkísérletek, vagy ha már irodalmi megfelelőt keresünk, novellaszerű történetek a szereplők előéletéről. A rendőrfőnök esetében a legfőbb kiindulási pont az volt, hogy ha most fölényben is van a lelkiismeretére hivatkozó, fiatal kollégával szemben, hajdan ő is így kezdte valahogy.

MN: Hány változata volt a forgatókönyvnek?

CP: Három. Eredetileg jóval nagyobb filmnek indult, két főszereplővel, de csak az egyik maradt meg a végére. A másik, aki nem élte túl a második forgatókönyv-változatot, egy rendező volt, aki azért érkezik a kisvárosba, hogy filmet forgasson a rendőrként dolgozó barátjáról. A kulcsjelenet viszont, amiben a rendőrök közti vitát eldöntő szótár játssza a főszerepet, csak a harmadik változatban került a történetbe.

MN: A végső vágás során mennyivel kurtította meg a filmet?

CP: Körülbelül 5 percnyi anyagot vágtam ki, főleg azokból a jelenetekből, amikor a főhős a gyanúsítottat követi.

MN: A főszerepet játszó Dragos Bucurt megtanították profi módon követni?

CP: Igen, kapott leckéket rendőröktől, de valódi akcióban nem vett részt. Van néhány szabály, amit illik betartani, főleg, ha az ember nem akarja, hogy lebukjon, olyasmik például, hogy milyen távolságot tarts a célszemélytől, hogy legyen-e közted és a megfigyelt közt még valaki, vagy hogy mikor menj át a túloldalra, szóval semmi ördöngösség.

MN: Évek óta mást sem hallani, amikor az ön generációja és a kortárs román film kerül szóba, mint hogy így a román új hullám, meg úgy a román új hullám.

CP: Mindenki teszi a maga dolgát, nincs mozgalmi hangulatunk.

MN: Mihez képest új ez a hullám?

CP: A kommunista érában készült silány vígjátékokhoz és a rendszert dicsőítő propagandafilmekhez képest. Aztán a közönség szépen el is maradt a mozikból, úgyhogy ma gyakorlatilag nem is létezik kommersz román filmgyártás, nincsenek saját készítésű komédiák, melodrámák, hiányoznak a közönségbarát műfajok hazai megfelelői. Hollywood és néhány román művészfilm - ez van műsoron.

MN: A Rendészet, nyelvészet két díjat nyert Cannes-ban, és bejárta az egész világot. Ehhez képest 12 ezer nézője volt Romániában. Nem kevés ez?

CP: Romániában ma ennyien mennek be egy ilyen filmre. Szerintem ez egy elég jó szám, csak ezerrel kevesebb, mint ahányan az előző filmemre, a Forradalmárok 89-re befizettek. Az is nagy szó, hogy egyáltalán van közönségem.

MN: És ki az ön közönsége?

CP: Akik valamennyire otthon vannak az európai filmben. Ez persze azt is jelenti, hogy Bukarest számít a legfőbb piacomnak. Egy igazi művészmozi van a városban, és egy olyan, ami gyakorta játszik művészfilmeket, de a multiplexek is vetítették a Rendészet, nyelvészetet.

MN: Nem vetődött fel a hasonló világlátású új hullámosok közt, hogy nyissanak egy saját mozit?

CP: Jó lenne egy saját art mozi, de nincs rá pénz, különben is veszélyes dolog, ha egy rendező túl sok mindennel foglalkozik a rendezésen kívül. Van egy saját cégem és egy saját producerem, nemrég elkezdtük mások filmjeit is segíteni. A produkciós rész a társam feladata, én a forgatókönyvbe, a művészi döntésekbe segítek be. Ez két-három fiatal rendezőt jelent, de egyelőre várjuk, hogy kapunk-e állami támogatást ezekre a projektekre.

MN: Mennyi játékfilm készül Romániában évente?

CP: Évente úgy tizenöt körül.

MN: És a Rendészet mennyiből készült?

CP: 650 ezer euróból. Ennyi nagyjából egy átlagos román arthouse film költségvetése.

MN: Nyereséges a film?

CP: Nem, és szerintem nem is lesz az. De engem a nyereségesség nem izgat különösképpen.

MN: Ön mondta a Rendészet, nyelvészetről, hogy csupa olyan jelenetből áll, melyeket egy hagyományos zsarufilmből azonnal kivágnának, e tekintetben tehát ez egy antizsarufilm. Az igazi zsarufilmek közül melyek a kedvencei?

CP: Bírom az olyan klasszikus felügyelőket, mint Poirot vagy Columbo, de az igazi kedvenceim a francia thrillerek, például Jean-Pierre Melville-től A szamuráj. A francia kapcsolat, noha nem francia, úgyszintén ott van az elsők között. De ezeknek nem sok közük van a filmemhez, viszont Antonioni Nagyítása sokat járt a fejemben a forgatás során és Bressontól a Zsebtolvaj is. Az utóbbi, ha valamiben, akkor a főszereplő testbeszédében és a fényképezésben érezteti a hatását.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.