"És már muszlimok is lettek" - Selim Deringil történész a magyar szabadságharcosok törökországi éveiről

  • B. Simon Krisztián
  • 2010. május 13.

Film

Az isztambuli Boszporusz Egyetem és a Közép-európai Egyetem professzora megjelenés előtt álló könyvében (Of Their Own Free Will and Desire - Conversion and Apostasy in the late Ottoman Empire / Saját szabad akaratukból és óhajukból. Megtérés és hitehagyás a kései Ottomán Birodalomban) kiemelt helyen kezeli a magyar szabadságharcosokat, akik Törökországban kisebb diplomáciai perpatvart okoztak a 19. század közepén.
Az isztambuli Boszporusz Egyetem és a Közép-európai Egyetem professzora megjelenés előtt álló könyvében (Of Their Own Free Will and Desire - Conversion and Apostasy in the late Ottoman Empire / Saját szabad akaratukból és óhajukból. Megtérés és hitehagyás a kései Ottomán Birodalomban) kiemelt helyen kezeli a magyar szabadságharcosokat, akik Törökországban kisebb diplomáciai perpatvart okoztak a 19. század közepén.

Magyar Narancs: 1849-et írunk, a magyar szabadságharc elbukott, a fegyvert letették, és több száz katona az Oszmán Birodalom határánál várja, hogy bebocsátást nyerjen. Pontosan hogyan kell elképzelnünk ezt a helyzetet?

Selim Deringil: Először is vetnünk kell egy pillantást a korszak földrajzi viszonyaira, hogy meg tudjuk magyarázni, hogyan tudtak a magyarok egyszerűen átsétálni Törökországba. Ma ez teljességgel lehetetlennek hangzik, de akkoriban elég volt a mostani Románia területén átkelni a Dunán, és máris ottomán területen találták magukat. A magyarok ottomán felségterületen, Vidin városában, a mostani Bulgária területén várakoztak mint politikai menekültek. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem pár százan, hanem több ezren voltak, főként magyarok, de voltak köztük lengyelek és olaszok is. Amikor július 6-án az oroszok megverték Bem csapatát, vele együtt közel ezerkétszáz katona érkezett Vidinbe. Nyár végére összeverődött a szabadságharc színe-java, ott volt Szemere Bertalan miniszterelnök, Batthyány Kázmér külügyminiszter, augusztus 22-én pedig egy Bloomfield névre szóló hamis brit útlevéllel megérkezett Kossuth Lajos is. Októberre kísérőkkel együtt 3700-an verődtek össze.

MN: Mikor tudatták velük, hogy jól tennék, ha áttérnének az iszlámra?

SD: Az áttérés fontos kérdés volt akkor, hiszen azon múlott, hogy maradhatnak-e, vagy sem. Törökországot akkor bizonyos diplomáciai szerződések kötötték mind Oroszország, mind a Habsburg Birodalom felé: eszerint vissza kellett szolgáltatnia az onnan érkezett politikai menekülteket, és ez alól mindössze az jelentett kivételt, ha a menekült áttért az iszlámra, az ottomán jog ugyanis kimondja, hogy ezek az emberek automatikusan a szultán alattvalójává válnak. Ugyanígy az osztrákok és az oroszok sem szolgáltatták vissza a megkeresztelkedett muszlimokat. Persze az áttérés kérdése nem mindannyiukat érintette, mivel egy rövid idő után az osztrákok amnesztiát ígértek, ezért az alacsonyabb rangú katonák viszszatértek Magyarországra, bár végül az eredeti ígérettel szemben a Habsburg-seregben találták magukat. Ezután körülbelül ezerötszáz menekült maradt Törökországban, akikből végül 256-an tértek át. A többiek ezt elkerülhették, mivel 1850 elejére a nemzetközi közvélemény a magyarok pártját kezdte fogni, és a britek, valamint a franciák is amellett foglaltak állást, hogy jobb lenne a magyarokat nem visszaküldeni. Éppen ezért az Ottomán Birodalom legkomolyabb 19. századi diplomáciai konfliktusa azzal ért véget, hogy Kossuth Lajos nyugalomban letelepedhetett Nyugat-Anatóliában. Pár ismert szabadságharcos viszont ügy döntött, felveszi a fogadó ország vallását, ilyen volt például Bem tábornok, későbbi nevén Murád pasa, illetve Kmetty György és Guyon Richárd.

MN: Mennyire volt komoly az áttérés? Betartottak minden formalitást?

SD: A kétszázötven áttérés jelentős része csupán formális volt, nem volt ceremónia, mindössze annyit kellett tenniük, hogy egy bíró jelenlétében elmondják a tanúságtételt, ami úgy hangzik, hogy "Nincs Isten Allahon kívül, Mohamed Allah prófétája" - és már muszlimok is lettek. Az egyetlen, akiről tudjuk, hogy a körülmetélést is vállalta, Bem tábornok volt.

MN: Milyen lehetőségeik voltak az áttérés után?

SD: Először is mindannyian katonák voltak, és a megegyezés arról szólt, hogy a továbbiakban is azok maradnak, mivel ebben a szerepben az Oszmán Birodalom is nagy hasznukat látta. Részletes listánk van arról, hogy melyikük milyen értéktárgyakkal érkezett az országba, és milyen néven és ranggal folytatta a katonáskodást a török hadseregben. De fel van jegyezve az is, hogy mekkora fizetést kaptak, és hova küldték őket szolgálni. Legtöbbjük a szíriai Aleppóba ment, ami akkoriban ottomán felségterület volt - ugyan jelezték, hogy inkább mennének a Balkánra vagy Kelet-Anatóliába az oroszok ellen, annak ellenére, hogy akkoriban nem is volt ellenük háború. A kormány viszont, nem sokkal azután, hogy elhárította a diplomáciai krízist, valószínűleg nem akarta azzal provokálni az oroszokat, hogy frissen áttért magyarokat küld az orosz határhoz.

MN: Milyen nyomokat hagyott a későbbiekben a magyar jelenlét?

SD: A 19. században érezhető volt a magyarok jelenléte, számos magyar származású muszlim dolgozott a hadsereg mellett stratégaként, de kevésnek tudjuk az eredeti, áttérés előtti személyazonosságát. Az 1850-es években volt egy nagyobb magyar közösség Isztambulban, amit Vámbéry Ármin is megemlít úti beszámolóiban. Tudni kell, hogy sok magyar pénz és vagyontárgyak nélkül érkezett, és nem tehette meg, hogy Kmetty Györgyhöz hasonlóan Angliában éljen, és csak akkor térjen vissza, ha éppen oroszok ellen lehet harcolni. Ezek az alacsonyabb rangú emberek mind szakemberek voltak, ezért az Ottomán Birodalom nagy hasznukat tudta venni. Miután áttértek, hiába kaptak új nevet, továbbra is magyarként lettek számon tartva, magyar társaságba jártak, és sokszor hiába vettek feleségül török nőt, a gyerekeik is magyarul beszéltek. Hasonló volt a helyzet a lengyelekkel is. Még ma is vannak olyan török családok, akik valamelyik magyar vitézig vezetik vissza a származásukat. Aztán érdemes még megemlíteni az egyik haditanácsadót, Farkas Sándort, aki Magyar Oszmán pasa néven lett híres, a hadiakadémián oktatott, egy török nőt vett feleségül, és a lánya később Törökország első híres költőnője lett.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.