"Apámmal könnyű dolgozni" - Kyle Eastwood zenész

Film

A negyvenkét éves dzsesszzenész, Clint Eastwood és (az egykori modell) Maggie Johnson elsőszülöttje jelenleg Párizsban él. Nevéhez négy szólóalbum, néhány filmszereplés és Eastwood-filmek (például a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi vagy a Levelek Ivo Dzsimáról) kísérőzenéi köthetők. Zenekarával május 20-án a Millenáris Teátrumban lép fel - ennek apropóján beszélgettünk vele telefonon.

A negyvenkét éves dzsesszzenész, Clint Eastwood és (az egykori modell) Maggie Johnson elsőszülöttje jelenleg Párizsban él. Nevéhez négy szólóalbum, néhány filmszereplés és Eastwood-filmek (például a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi vagy a Levelek Ivo Dzsimáról) kísérőzenéi köthetők. Zenekarával május 20-án a Millenáris Teátrumban lép fel - ennek apropóján beszélgettünk vele telefonon.

*

Magyar Narancs: Először Londonban éltél, most pedig Párizsban. Személyes vagy szakmai okok miatt választottad az öreg kontinenst?

Kyle Eastwood: Is-is. A lányom jelenleg Párizsban tanul. Amúgy pedig élhetőbbnek, inspirálóbbnak találom Európát - különösen Párizst, ahol nagy hagyománya van a dzsessznek -, mint Los Angelest, ahol születtem és nevelkedtem.

MN: Otthonról, a szülői házból milyen zenei indíttatást kaptál?

KE: Az én családomban szinte minden a zenéről, különösen a dzsesszről és a bluesról szólt. Apám szenvedélyes dzsesszbolond, mind a mai napig zongorán játszik. Anyám is zongorázott, az anyai nagyanyám pedig zenetanár volt Illinoisban a Northwestern Egyetemen.

MN: Milyen zenészek voltak rád nagy hatással?

KE: Többek között Dizzy Gillespie, Miles Davis, Count Basie, Dave Brubeck, Duke Ellington. Az ő zenéjükre írtam a leckéimet. Emellett sokat jártam a szüleimmel a Monterey Jazz Festivalra, ami alig húsz percre volt a kaliforniai házunktól. Apám révén már kiskoromban bejáratos lettem a kulisszák mögé. ' aztán mindenkit személyesen ismert Stan Getztől Count Basie-ig, Ella Fitzgeraldtól Sarah Vaughanig.

MN: Te magad hogyan határoznád meg a zenei stílusodat?

KE: Alapvetően dzsesszzenész vagyok funky, R&B, blues- és szvinghatásokkal, de a poptól a rockon át a világzenéig sokféle műfajt a magaménak érzek.

MN: Apád révén beleszülettél a moziba. Több filmjében, például a Bronco Billyben és A szív hídjaiban is szerepeltél. Soha nem gondoltál filmes karrierre?

KE: Dehogynem. Tanultam is az egyetemen filmkészítést. Eredetileg rendezőnek készültem. A színészkedés viszont soha nem töltött el olyan szenvedéllyel, hogy hivatásként választottam volna. Ki tudja, mit hoz a jövő, talán egy napon rendezőként köszönök vissza. Mindig is jobban érdekelt a filmkészítés egésze, mint az, hogy a kamerák előtt produkáljam magam.

MN: Édesapád támogatta a zenei törekvéseidet?

KE: Messzemenően. ' volt a legboldogabb, amikor egy napon bejelentettem: zenével akarok foglalkozni, semmi mással. Kerestem a helyemet, de mindig tudtam, hogy azt a szabadságot, amit a zenélés jelent, semmi nem adhatja meg számomra.

MN: Miért éppen a basszusgitárt és a nagybőgőt választottad?

KE: Hét-nyolc évesen a zongorával kezdtem. Tizenkét éves korom körül áttértem a gitárra, úgy tizenhat évesen a basszusgitárra, majd a nagybőgőre. Nagy hatással volt rám a francia basszusgitáros, Bunny Brunel, akinek a tanítványa voltam. Jelenleg "háromfunkciós" zenész vagyok: zongorán, basszusgitáron és nagybőgőn játszom.

MN: Mikortól érezted azt, hogy önmagadért is elfogadnak?

KE: A 90-es évek közepétől, a Kyle Eastwood Quartettel önállósítottam magam igazán. Sokszor feltették már nekem a kérdést, hogy milyen érzés Eastwood néven boldogulni. 'szintén mondhatom, soha semmi hátrányát nem tapasztaltam az apai örökségnek. Sőt, ellenkezőleg.

MN: Jelenleg is londoni zenészekből toborzott együttessel dolgozol. Kikből áll a Kyle Eastwood Band?

KE: Röviden szólva barátokból, haverokból, akikkel épp olyan jó dumálni, enni-inni, mint zenélni. Andrew McCormack zongorán játszik, Graeme Blevins szaxofonon, Graeme Flowers trombitán, Martyn Kaine dobon.

MN: Az elmúlt években szinte apád házi zeneszerzője-hangszerelője lettél.

KE: Ez nem egészen igaz. Michael Stevens az Eastwood-filmek zenei motorja, aki nekem is régi alkotótársam a lemezeimen. Apámmal jól kijövünk egymással. Szerencsémre már kiskorom óta volt alkalmam látni őt munka közben. Ismerem az ízlését, tudom, hogy mit vár el a munkatársaitól. Mindenben tökéletességre törekszik. Sokat kommunikál, maximálisan tiszteletben tartja mások véleményét. Összességében könnyű vele dolgozni.

MN: Milyen alapvető különbségeket látsz a saját albumaid és a filmes kísérőzenék komponálása között?

KE: Nem lehet egy napon említeni a kettőt. Nagy szerencsének tartom, hogy lehetőségem van egyensúlyozni a két kreatív terület között. Mindenképpen szabadabb, kiváltságosabb állapot, amikor a saját ízlésemet követve komponálok, vagy dalszövegeket írok. Ebben ugyanis nincsenek külső korlátok, szabályok. Többnyire a zongorán születnek meg az alapmotívumok, melódiák, amiket aztán közösen továbbfejlesztünk, kidolgozunk a zenekarom tagjaival. Ezzel szemben a filmzene-komponálás egy direkt irányvonal követését igényli. Van úgy, hogy másodpercekben kell megfogalmazni egy zenei motívumot. A mozivásznon a képek és a mozgás határozzák meg az atmoszférateremtést, a feszültség felkeltését. Apám nem szereti, ha a zene túlságosan szomorú vagy dramatikus. Azon a véleményen van, hogy a zenének a képeket kell szolgálnia, nem élhet önálló életet, máskülönben elveszi a képek erejét.

MN: Egyetértesz vele?

KE: Kénytelen vagyok. Ebben a felállásban ugyanis ő a főnök, én meg a munkatársa. Ráadásul maga is ír dalbetéteket. Gyakran meglep azzal, hogy előáll a maga verziójával, lekottázza vagy zongorán lejátssza nekem az általa elképzelt motívumokat. Sokszor vitatkozunk, de végül mindig egyezségre jutunk.

MN: Közös koncertet nem terveztek?

KE: Van egy alkalmi házi zenekarunk, amivel családi ünnepeken meglepjük egymást. Alison, a húgom is fellép velünk, aki mellesleg színésznő és rendező. Máskülönben nehéz összehozni minket egy koncert erejéig. Nagy büszkeséggel töltött el, amikor a Carnegie Hallban együtt játszhattam apámmal.

Figyelmébe ajánljuk