Azért sikerülhetett amolyan csélcsapszerűen idegenkedővé vagy ódzkodóan felületessé ez a ki nem teljesedő viszony, mert amikor odakapcsoltunk, kiderült: "nem okvetlenül azonos az érdeklődési körünk". Nem a mi ikonjaink szerepelnek (lásd többek között Melocco Miklóst, Sára Sándort), minden művészi teljesítményük elismerése és akár nagyrabecsülése ellenére sem, ám ez adódhat a zárkózottságunkból; el lehet intézni rossz ízlésünkkel, szellemi behatároltságunkkal, a minden irányú politikai korlátoltsággal és így tovább. Mert hát ezek az ikonok is a magyar kultúra részei, méghozzá nem is akármilyenek: közműveltségünk olyan alakítói, akik a népi (nemzeti) eredetű művészetek felvállalói és modern letéteményesei is, ahogy mondani szokás.
Alapvetően tehát hagyományőrző profilú műsorról van szó, ami ebből a részből is kiderül. Nem volna ezzel semmi gond, ha volna más jellegű adás is a köztévé csatornáin; ám, ahogy azt mindenki tudja, a mostani rezsimnek sötét teher a kultúra, nyűg, amelytől meg kell szabadítani az embereket; annak egyetlen szegmensét kell bemutatni, mint valami identitásképző bűvészmutatványt. Azt is mindenki tudja, hogy azért több dolgok vannak...; szóval a mi eredeti elképzelésünk az, hogy a magyar kultúra vakablakán mintegy hippisen színes a spaletta. És a kormányzat meg is hirdette a nyitást - hogy mi lesz, már lehet látni.
A fényes és nyüzsgő belvárosi estében álló Bősze Ádámot látjuk bohémnek öltöztetve, és fájdalmasan lazának szcenírozva a felvezetőt, amely szerint ennek a mostani műsornak a mottója a "keresztutak és elágazások is lehetne akár". Elsőként, valószínűleg mert ezt kívánja az illendőség, a Független Színház Tollfosztás című színdarabjának norvégiai sikeréről számol be; Ibsen-díjat kaptak. A stáb Balogh Rodrigót, a társulat vezetőjét és rendezőjét keresi fel bizonyára a próbateremben, ahol kameráikkal egymást vagy a hangmérnököt üldözik az operatőrök, eközben az interjúalany némán gesztikulál, hogy az interjút készítő narrációként elmondhassa: "a cigányságot is érintő darab" az, amiről beszélnének, és amiből egy film is készült. Végre megszólal Balogh Rodrigó: elmondja, hogy olyan filmanyagot akartak, amely eléri a fiatalok ingerküszöbét, tudniillik azt rendkívül nehéz. A színműről nem tudunk meg semmit (a bejátszásokkal együtt sem), az Ibsen-díjról pedig annyit, hogy lehetőséget biztosít a számukra, hogy egy éven át egyetlen színdarabon dolgozhassanak Peer Gynt gyermekei címmel.
A következő téma egy pódiumbeszélgetéssel egybekötött koncert a Magyarság Házában, melyre mint látogató és oktatás-módszertani központ kialakítására - értesülhettünk róla nemrég - 145 millió forint támogatást csoportosított át a költségvetésben kormányunk. Ennek az eseménynek volt az a címe, hogy Keresztutak és elágazások, melynek résztvevői apák és fiúk voltak; Novák Ferenc és Novák Péter, Takler Ferenc és András, ifjabb Csoóri Sándor, illetve legifjabb Csoóri Sándor, "Sündi", akik életről, hitről, családi tradíciókról, lázadásról és művészetről beszélgettek. Ennek a riportnak is úgy telik az eleje, hogy pantomimesként mutogatnak és grimaszolnak a néma szereplők, és szinte semmi érdemleges információhoz nem jutunk az általában is nehézkes mondatszerkezetű, lapos narrációból. Végül itt is beszélni tud majd az egyik megszólított: "Sündit" leültetik a széles lépcső aljára, akinek igen szelíd mondataiból azt emeljük ki, hogy a népzene és a népi kultúra legyen mindenkié, és használja mindenki.
Nem maradt helyünk az utolsó riport taglalására, mely a Fölszállott a páváról, egy népzenei és néptáncvetélkedőről szólt, melyet az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza közösen rendezett meg. Hűen a Kultikon szellemiségéhez, vagyis szinte kötelezően heroikus nevelői optimizmussal megemlítünk egy ellenpéldát is ugyanezen magazinfolyamon belül. Mert hiszen láttunk egy részt, mely a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárról szólt, Józsa Márta volt a riportere és a szerkesztője. Ez megmutatta, mi az, hogy rövid, pergő és informatív interjú, hogy mi a nem tehetetlenségből ügyeskedő, ezzel szemben hangulatteremtő operatőri munka, mi az a jó, ritmusos vágás és így tovább. Így aztán, ha már nincs választási lehetőségünk, nem ajánlhatunk mást, mint szakértelmet, szívet és terepismeretet.
Duna Televízió, november 9.
