Tartalom

(2012-11-15)

Kis-Magyarország

Marista szerzetesek Esztergomban

Kis-Magyarország

Ház a város szélén

Marista szerzetesek működtetnek Esztergom cigánytelepén közösségi házat, néhány helyi iskolával együtt kemény, de nem reménytelen küzdelmet folytatva a roma integrációért.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Magánterület

Brecht népszerű Koldusoperája, ahol az alvilág és a törvény, Mr. Peachum, Tigris Brown és Bicska Maxi elválaszthatatlanok, országos méretekben zajlik évek óta, és mindannyian a nézői vagyunk.

A szerk.

A szerk.

Mit ugat az a Mundruczó?

Az államtitkár megharagudott, összevonta szemöldökét, s toppantott is tán, bár ez egy internetes bejegyzésből csak fenntartásokkal fejthető vissza.

A szerk.

A szerk.

Internyet

A magyar nép választáshoz való joga meg a szabad politikai verseny újabb abúzus alanya lett hétfőn, amikor is a kormánypártok elfogadták egy Vas Imre nevű fideszes képviselő módosító indítványát, amit a választási eljárási törvényhez nyújtott be.

Publicisztika

Unger Anna

Publicisztika

Az idegen győző

Az Európai Unió Nobel-békedíjáról

Bár az uniót tavaly is sokan esélyesnek tartották, mégis általános meglepetés fogadta a Nobel-díj-bizottság döntését: a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítása érdekében 60 éve végzett közreműködése elismeréseként az államszövetséget illeti a 2012-es elismerés.

Gárdos István

Publicisztika

Megfizetik

Az önkormányzati adósságok állami átvételéről

Orbán Viktor miniszterelnök 2012. október 28-án, az Önkormányzatok az adósság csapdájában c. konferencián meghirdette az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontjának megnyitását, az önkormányzatok kiszabadítását az adósságcsapdából, sőt az önkormányzatok függetlenségének helyreállítását.

Egotrip
Belpol

Szünet az IMF-tárgyalásokban

Belpol

Utolsó töltényig

Egy éve "tárgyal" Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a készenléti hitel felvételéről. Mára világos lett: amíg nincs összeomlás, addig tart a szabadságharc.

Választás előtt az LMP

Belpol

Harcban a túlélésért

Sorsfordító kongresszusra készül az LMP. A párt küldötteinek a hétvégén dönteniük kell: vagy feladják az "önálló pólusképzés" ideáját és tárgyalnak a csatlakozásról az Együtt 2014 alapító szervezeteivel, vagy a hősi halált kockáztatva önállóan indulnak a választásokon.

Interjú

Belpol

"Most a terhelés nő, a fizetés nem"

Kunhalmi Ágnes (MSZP) oktatási szakpolitikus

Az MSZP legfiatalabb elnökségi tagja és egyre többet szereplő oktatásügyi szakpolitikusa. A szocialisták 2014 utáni tanügyi elképzeléseiről, a szocialista párt megújulásának természetéről beszélgettünk vele, és arról is, hogyan lett ő az LMP "bezzegszocialistája".

Károk és károsultak az Aranyközpont Zrt.-nél

Belpol

Minden fénylett

Mintegy 400 millió forinttal vagy ennyivel egyenértékű arannyal tartozik csaknem kétszáz ügyfelének a csődeljárás alatt álló Aranyközpont Zrt. A cég vezetője szerint az életére törtek, érdeklődésünket pedig egyelőre elhárította. Az ügyben több rendőrségi feljelentés született. A károsultak egyre idegesebbek.

Temetői problémák

Belpol

Parcellából pár cella

Indoklás nélkül adott több tíz- és százezer forintos kedvezményeket a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) a Fővárosi Közgyűlés meghatározta díjaiból. A Fiumei úti temetőben történt sírmatricázás miatt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság számára nemkívánatos személy lett a BTI vezérigazgatója.

Külpol

Kínai pártkongresszus

Külpol

Új férfi, új műsor

Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után Teng Hsziao-ping üzemelte be az ország stabilitását kifejező rendszert, amelynek keretében kiszámítható módon ötévente megrendezik a "vezető erő", a kommunista párt kongresszusát, mely meghatározza, illetve megerősíti a párt, vagyis az ország politikai preferenciáit, továbbá végrehajt bizonyos személycseréket.

Interjú

Külpol

"Ha valamit tenni lehet, azt meg kell próbálni"

Ewa Letowska jogász, volt lengyel ombudsman

A jog lehetőségeit minden rendszerben, még a diktatúrában is ki lehet használni az állampolgárok védelmére - csak lelemény és bátorság kell hozzá. A lengyel közjogi intézményrendszer egyik legeredetibb figurája nemrég a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadást.

Film

Film

Film

A maflás

Ha úgy gondoljuk, hogy az iskolák büdzséjének csökkentésén csak sírni lehet, akkor itt az ellenpélda: Franc Coraci épp abból indul ki, hogy milyen vicces helyzeteket szülhet, ha egy tanár saját bőrére elhatározza: valahogy előteremti a mondott költségvetési hiányt.

Film

Lopott szavak

Nagyobb szerencse nem érhet egy írót annál, hogy rátalál a történetre, amit mindig meg akart írni.

Film

Marieke, Marieke

Csak ahhoz lesz közöm, aki közölni akarja velem a felismeréseit (vagy legalább a kérdéseit). Ami rám is vonatkozik, s ezért közel kerül hozzám.

Film

A perselyló halála

Lisa Aschan: Szenvedélyes versengés

Katonaiskolába, internátusba, mélybúvárszakosztályba, börtönszigetre, pompomlánykiképzőbe új jövevény érkezik, megzavarván ekképp a fennálló erőviszonyokat.

Film

Bús férfi barna balkonon

Jaume Balagueró: Amíg alszol

A Torrente mellett a spanyol film kortárs legendája a [REC]. Mindkettő low budget ügyködésből lett a madridi Gran Vía filmszínházainak kultfranchise-ává.

Film

Film

Hisztéria

Valakinek egyszer a vibrátort is fel kellett találnia, és valakinek egyszer a vibrátor feltalálójáról is filmet kellett készítenie.

Film

Őrzi, őrzi egyre

Kultikon - a Duna Televízió szolgáltató magazinja

Nemcsak a magyar kultúra különféle ágazatainak és sokfajta képviselőjének aggályosan sanyarú financiális állapota az oka annak (ahogy következménye sem), hogy a köztévé csatornái szinte egyáltalán nem foglalkoznak vele; elvétve akad naprakész honi, ne adj' isten, nagyobb kitekintésű, szélesebb horizontú tévéműsor, ami közművelődésünket szemlézné és gyarapítaná, így aztán egy ideje elkezdtünk szemezni a Kultikonnal.

Zene

Koncert

Zene

Jesca Hoop, Shearwater

Viszonylag kevesen toporognak a teremben, mikor az új amerikai szerző-előadó nemzedék üdvöskéje, a kaliforniai Jesca Hoop lép a színpadra - ők aligha bánják meg, hogy ott vannak.

Zene

"Ráragadt a világzene"

L. Subramaniam hegedűművész, zeneszerző

A karnatikus és a nyugati komolyzenei hagyományt is jól ismerő 65 éves zenész játszott Jean-Luc Pontyval, Stanley Clarke-kal, Mira Nair és Bernardo Bertolucci filmjeiben, s a sor még hosszan folytatható volna. Ötfős zenekara élén november 22-én ad koncertet a Müpában - ebből az apropóból beszéltünk vele.

Lemez

Zene

Ital: Dream on

Az amerikai Daniel Martin-McCormick az utóbbi tíz évben szerepet vállalt avantgárd punk és hardcore posztrock-projektekben, írt nehezen meghatározható, szintetizátoros-elektrós anyagokat, és kötelezően megvoltak neki a kísérleti hangvételű, elektronikát és rockot összeházasító leágazások is.

Koncert

Zene

Jevgenyij Koroljov

legutóbbi fellépésén Bach a Goldberg-variációk címet kapott darabját (BWV 988) adta elő.

Zene

Megkapó mizantrópia

Converge: All We Love We Leave Behind

Komolyan megijedtem, amikor először szembesültem a massachusettsi káosz-hardcore istenségek első videoklipjével, amit a lemeznyitó Aimless Arrow-hoz készítettek.

Színház

Színház

Félrecsúszott szenvedély

Závada Pál: Jadviga párnája

Egy regény átemelése színpadra nem elsősorban azért kockázatos, mert szükségképpen kimaradnak fontosnak tartott elemek, részletek, fordulatok; nem is azért, mert mások meg átíródnak - hanem leginkább azért, mert az epikában mintegy természetesen és súlyosan múló időt és a múlás ugyancsak természetes hatásait nehéz a színpadra tenni. Márpedig Závada Pál regényében Ondris szomorú és állhatatos szerelmét a múló idő (és a benne, általa történtek) teszik tragédiává.

Színház

Színház

Toldi

Arany János színpadon. Azt gondolnánk, a míves szöveg használata vállalkozás a javából, nagy zsákbamacska, vajon működik-e. De sima ügy, sőt.

Helyrajz VI.

Színház

Beiskolázva

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Miközben a független színházak, civil szervezetek és képzőművészeti alkotók lassan az utolsó küszöböt is szétrágják, varázslatos módon kinőtt a földből egy sikeres és örömteli kezdeményezés is. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház 38 művészeti szervezetnek ad otthont.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Nem kényeztet

A felfüggesztés gyanúja

A Trafó Galéria tere első pillantásra olyan üresnek tűnik, mintha valaki egy jó lukácsozás után szanaszét felejtette volna a törülközőit, amelyek aztán úgy száradtak, ahogy odadobták őket.

Magyar ökoépítészet Madridban

Képzőművészet

Kezdő tízpróbások

Idén először szerepelt magyar csapat a Solar Decathlon Europe fenntartható építészeti teljesítményversenyen. Részvételük és összesített hatodik helyezésük egyértelmű siker, ami ösztönzője lehet a fenntartható építészettel kapcsolatos további kutatásnak és oktatásnak.

Könyv

Könyv

Könyv

Leopold Bloom planetoida

Bár Ulyssesről 1986-ban már elneveztek egy kisbolygót, James Joyce regényfolyamának főszereplőjét eddig nem érte ilyen megtiszteltetés.

Interjú

Könyv

Rubin-kocka

Keresztesi József szerkesztő, kritikus

Lapunk alkalmi szerzője a magyar irodalom egyik fehér foltjáról, Rubin Szilárdról írt most monográfiát, és a szerkesztésében jelent meg a két éve elhunyt író különös könyve a törökszentmiklósi gyilkosságokról, az Aprószentek. Rubin, a nyomozó; Keresztesi, a drámaíró; kirakós játék és kardozás.

Tudomány

Kutyacsillag és "őshaza"

Tudomány

Irány a Szíriusz!

A legfényesebb csillag, melyet régóta legendák öveznek - nem csak a Nílus áradását jelezheti, sokunkat vissza is vár.

Lélek

Mire jó a féltékenység?

Lélek

A családban marad

A féltékenység nem jó, hanem pocsék. Lelkünkbe alapfelszerelésként épített kínzókamra, ahol mindannyian eltöltünk több-kevesebb időt. Érdemes tehát elgondolkodni, hogy egy ennyire rémes érzés miért nőtt hozzánk. Lehet, hogy valamiképpen hasznát látjuk?

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Libanyak, újratöltve

Először is árulja el nekem valaki azonnal, hogy a sok hízottliba-máj és liba hazájában mi történik a libák nyakával! Pontosabban fogalmazva, a nyakbőrükkel. Merthogy az hiánycikk, az már bizonyos.

étel, hordó

Gasztro

Vörös postakocsi

A 15-ös buszra felszáll egy vámpír, és húz maga után egy koporsót. Az emberek tátott szájjal nézik, mire megszólal a vámpír: Mi van? Nem láttak még ételhordót?